A Trianon előtti párizsi béketárgyalások kulisszatitkai

Valószínűleg soha nem volt még egy olyan év az elmúlt száz esztendőben, amikor ennyit beszélt volna az utókor Trianonról, mint idén – és még csak jövőre lesz a békeszerződés aláírásának százéves évfordulója. A témát minden irányból sikerült kimerítően átbeszélni, az egyes történelmi előadások következtetései, mint egy gigantikus kirakós darabjai, lassan összeállnak egy nagy képpé.

A kolozsvári Korunk Akadémia Trianon 100 sorozata a kirakós egy újabb darabját tette le az asztalra: ezúttal Zeidler Miklós történész a magyar békedelegáció érvrendszerét és törekvéseit mutatta be olyan érdekes részletekre is kitérve, melyek a szakmai körökön kívül kevésbé ismertek. Említésre érdemes, hogy az előadó a MTA Lendület Trianon 100 Kutatócsoport tagja, mely program részeként a béke-előkészítés és a döntéshozatal eddig ismeretlen diplomáciai iratait, ugyanakkor a békedelegáció naplóját is kutatja. Így hát előadása a legújabb kutatások fényében láttatta a kataklizmát lezáró történéseket.

https://www.facebook.com/ablonczy.balazs/posts/10210846391854801?__xts__[0]=68.ARCwoPqji-AtUUQ4dy9Xk8xbnLwWODt-ibcxEn2uYB2eDSAWpHDT8wD5LI_aP3a5tHsGwiZItBXLZU1kPdo4Iz5OEwJwwOBqRKYSf9-6K6oZ6AgfpEA6vcN-T-xf10KkhyqDLWb-uB0Cc1cTF8f5xPpcbaYPvQGZyJZlikE8Wd5SsAn_gsmbvIkJiuBJeqT68kQ54YD0mIkwYWIUGYKOn2YzpG44JDRyQIic-CNeNUFn6NhW_83Y6q4YlqTdRp2N7-CYrwlocDKiFsdOKB-1gYwPICNq660F4H2fkzsoAUKkE04x6lPZ5EuEz1-k7sf1uAg7DE4eLO4IIYZ4aE_X2DGUOmuU34M&__tn__=-R

Ha ránézünk az európai államhatárokra az első világháború előtti és utáni térképeken, láthatjuk, hogy óriási változások mentek végbe a kelet-közép-európai sávban. Az Osztrák-Magyar Monarchia és az Oszmán Birodalom felbomlása, illetve az Oroszország peremvidékén bekövetkezett változások révén önálló államok jelentek meg, melyek addig nem léteztek vagy csak valamilyen autonómiát élveztek. Néhány állam, főleg a Balkánon, jelentősen növelte területét, aminek voltak kárvallottjai, mint például Ausztria, Magyarország vagy Bulgária. Ezek a máig ható nagy változások az 1919–1920 között zajlott párizsi békekonferencián dőltek el, a feltételeket pedig a nagyhatalmak diktálták.

De kik vettek részt? Milyen nemzeti törekvések határozták meg a tárgyalások menetét? Kikből állt a magyar delegáció és mivel próbálkoztak az elhúzódó konferencia idején? Mikor dőlt el valójában a magyar határok kérdése? Milyen alternatív javaslatok születtek Erdélyért? Többek között ezekkel a kérdésekkel foglalkozott Zeidler Miklós előadásában.

A mindent eldöntő békekonferencia

A párizsi békekonferencia az eredeti tervek szerint úgy zajlott volna le, hogy első körben a győztes nagyhatalmak megvitatják a legfontosabb kérdéseket, majd külön-külön előkészítik a béketervezeteket az öt érintett ország – Németország, Ausztria, Bulgária, Magyarország és Törökország – számára. A konferencia második szakaszára meghívták volna a vesztes államok képviselőit, hogy elmondhassák érveiket, végül pedig a kompromisszumoknak megfelelően véglegesítették volna a tervezeteket. Csakhogy ez nem egészen így történt.

Egyrészt azért, mert a konferencia túl sok feladatot vállalt magára az első szakaszban: a határrendezések mellett (ne felejtsük, nem csak Európáról volt szó) nemzetközi gazdasági kapcsolatokról, a tengeri kereskedelemről, a nagyhatalmi flották arányairól és a később alakult ENSZ-ről is tárgyaltak. Mire végeztek ezekkel a kérdésekkel, úgy döntöttek, hogy leegyszerűsítik a második szakaszt, nem tárgyalnak a vesztes hatalmakkal, hanem csak közlik a döntéseiket. Kompromisszumos béke helyett tehát diktált béke született, ezért is emlegetjük békediktátumként Trianont.

Wilson amerikai elnök távozása a békekonferenciáról Clemenceau kíséretében

A határokkal kapcsolatos döntéshozatali folyamat végül három lépcsőben zajlott. Először szakértői bizottságok ültek össze, többek között katonák, diplomaták, történészek, földrajztudósok és a nagyhatalmak politikai küldöttjei. Ők voltak azok, akik már február végére döntöttek Magyarország határairól, majd jelentésüket felterjesztették a külügyminiszterek tanácsához. Miután ők is jóváhagyták a tervezetet, a legfelsőbb, vagy más néven a tízek tanácsa elé került. Fél év sem telt el, a magyar határok kérdését máris eldöntötték, még mielőtt a magyar delegáció megérkezett volna Párizs külvárosába (Neuilly-sur-Sein).

A folyamat persze sokkal korábban elkezdődött, a nagyhatalmak már 1917-18-ban adatokat gyűjtöttek a vesztes országokról, hiszen tudták, hogy az ő feladatuk lesz a békekonferencia megszervezése. Adataikat összevetették az utódállamok javaslataival és területi követeléseikkel. Mire tehát 1919. január 18-án kezdetét vette a világháborút lezáró békekonferencia, a legfontosabb kérdésekről már határozott elképzelésekkel rendelkeztek. Egyetlen dolog jött még közbe: Ausztria, mely megelőzte Magyarországot a tárgyalási sorrendben, népszavazás lehetőségét kérte a Moson, Sopron, Vas és Zala vármegyék területén található, német többségű települések kapcsán. A békekonferencia nem tartotta jó ötletnek a népszavazások kiírását, mégis a területek négyötödét a lakosság akaratának felmérése nélkül odaadták Ausztriának.

Magyarország szomszédainak területi igényei

• Csehszlovák területi követelések:

  Szlovenszkó, Ruszinkó „korridor”: 4700 település | kb. 75 ezer négyzetkilométer | 4,5 millió lakos.

  Összesen: 38,6% cseh és szlovák, 9,7% ruszin, 39% magyar, 9,8% német

• Román területi követelések:

  Erdély, Máramaros, Körös-vidék, Bánság: 4564 település | kb. 122 ezer négyzetkilométer | 6,5 millió lakos.

  Összesen: 44,9% román, 35,9% magyar, 10,8% német

• Jugoszláv területi követelések:

  Szlovénia, Drávaszög, Bácska, Bánság: 1320 település | kb. 37 ezer négyzetkilométer | 2,6 millió lakos.

  „Korridor”: 641 település | kb. 6000 négyzetkilométer |0,5 millió lakos.  Összesen: 23,9% délszláv, 41,6% magyar, 20,8% német.

• Osztrák területi követelések:

  Nyugat-Magyarország (népszavazás): 377 település | kb. 5 ezer négyzetkilométer | 0,4 millió lakos.

  Összesen 68,8% német, 15,9% magyar, 13,6% délszláv.

Amint a fenti összesítésből is kitűnik, Magyarország szomszédainak elég nagy étvágya volt a területek iránt. Ha ezt összevetjük az amerikai javaslattal, mely a legkedvezőbb volt Magyarország számára, láthatjuk, hogy valójában a trianoni határokat a nagyhatalmak és az utódállamok kompromisszuma alapján húzták meg, és a nemzetiségi arányok a legtöbb esetben nem indokolták a határmódosítást – hívta fel a figyelmet az előadó.

Az utódállamok (Ausztria kivételével) azzal érveltek amellett, hogy nekik járnak ezek a területek, hogy egy ezeréves elnyomatás utáni igazságtételt jelentene a megszerzésük, emellett felmerült a német és a magyar militarizmus megfékezése, a történelmi jog (például a dákoromán kontinuitás elmélete) vagy a gazdasági életképesség is, mint érv. Az utódállamok jól védhető határokra tartottak igényt, ezért igyekeztek olyan területeket megszerezni, melyeket hegyek vagy folyók határoltak.

A magyar békedelegáció tevékenysége

Akárcsak a nagyhatalmak, Magyarország is időben, 1918 októberében megkezdte a felkészülést a békekonferenciára, de csak az ellenforradalom győzelme után, a szövetségesek nyomására létrejött kormány kapott meghívást rá. Teleki Pál gróf kezdeményezésére a földrajztudósok Magyarország nemzetiségi viszonyait részletesen ábrázoló térkép elkészítésébe kezdtek, a statisztikusok is akcióba lendültek. Az őszirózsás forradalom után Károlyi Mihály gróf kormánya úgynevezett békeirodákat hozott létre, melyek működését anyagilag is támogatta. Ezek hivatottak arra, hogy előkészítsék a magyar delegáció tevékenységét.

A küldöttség hatvan személyből állt, vezetőjük a nagyra becsült, de előző döntései miatt sokak által bírált Apponyi Albert gróf volt. A delegáltak a politikai, diplomáciai, katonai, gazdasági és kulturális elit képviselőiből álltak, akiket egy elég nagy apparátus kísért. Újságírók, nyomdászok, gyorsírónők, irodaszolgák, sőt komornyikok is helyet kaptak a csapatban, mindannyian egy különvonattal indultak útnak Párizs felé.

A békedelegáció tagjainak aláírása a Château de Madridban működő Restaurant Henry menükártyáján. Fotó forrása: trianon100.hu

Megérkezésük után idejük nagy részét Neuilly-ben, Párizs külvárosában töltötték egy szállodában. Lépteiket detektívek kísérték, ugyanis a békekonferencia szervezői nem akarták, hogy a magyar delegáltak Párizsban lobbitevékenységet folytassanak, újságírókkal vagy politikusokkal beszélgessenek, így csak kísérettel mehettek a francia fővárosba. Egy hétig várakoztatták őket, addig a delegáltak az előző békeszerződéseket tanulmányozták (ekkora már Németország, Ausztria, és Bulgária esetében is aláírták a békefeltételeket).

Egy nagy hatású, de eredménytelen beszéd

Érkezésük után kilenc nappal, 1920. január 16-án Apponyi Albert megtartotta emlékezetes beszédét a legfelsőbb tanács előtt: franciául beszélt, angol nyelven is összefoglalta mondanivalóját, és gesztusként olaszul is köszöntötte a tanács olasz tagjait megemlítve az olasz-magyar barátságot.

Apponyi jól felépített beszéddel készült annak ellenére, hogy a békeszerződés tervezetének szövegét csak egy nappal korábban kapta kézhez:

• elfogadhatatlannak nevezte a békefeltételeket;
• a bűnösség fokával arányos büntetést kért;
• emlékeztetett arra, hogy a háború kitörésekor Magyarország nem bírt teljes függetlenséggel, legfeljebb csak befolyást gyakorolhatott az Osztrák-Magyar Monarchia ügyeire;
• történelmi érvei között megemlítette, hogy Magyarország évszázadokon át megvédte Európát a keletről fenyegető közvetlen veszedelmektől;
• ugyanakkor visszautasította a románok dákoromán elméletét;
• gazdaságföldrajzi érve az volt, hogy a Kárpát-medence tökéletes földrajzi egységet alkot a folyók és völgyek rendszere révén, az ásványkincsek nagy része az elszakított területekre kerülne, enélkül pedig az ország középső része gazdaságilag életképtelenné válna;
• szóvá tette, hogy sérülne a népek szabadságának eszméje, mivel az idegen államok fennhatósága alá kerülő 11 millió lakosból 35%-a magyar, 10%-a német nemzetiségű, akiket ugyanúgy megilleti a nemzetiségi elv érvényesülése, mint a fennmaradó 55%-ot.
• A szövetséges hatalmak képviselői számára kevésbé volt megnyerő Apponyi azon érvelése, mely a magyar kultúrfölényt emelte ki az elszakított területeken. Eszerint a románok vagy a szerbek körében alacsonyabb az írni-olvasni tudók aránya, mint a magyar lakosság körében, és ennek következményei lesznek mind a kormányzásra, mind a prosperitásra nézve. Zeidler Miklós szerint ez azért nem volt helyénvaló érv, mert a románok vagy szerbek aluliskolázottsága a magyar asszimilációs nemzetpolitikával állt összefüggésben. Éppen Apponyi volt az, aki olyan intézkedéseket vezetett be az iskolatörvény módosításával, mely hátrányosan érintette a nemzetiségeket.

  

  A delegátusok üléseznek a francia külügyminisztérium Óra-termében

Ettől eltekintve Apponyi beszéde nem volt hatástalan, főleg a briteket gondolkodtatta el az újratárgyalás lehetősége. A szónoklat után Apponyi a brit miniszterelnök kérésére bemutatta a Teleki Pál által készített híres vörös térképet, melyen ügyes optikai csalással élve, de korrekt módon tüntették fel a magyarság arányát a Kárpát-medencében.

A magyar kérdést a Londonban, 1920. március 1–9. között tartott találkozón is megvitatták, az olaszok és a britek hajlottak az újratárgyalás felé, a franciák tiltakoztak ellene, az amerikaiak és a japánok részt sem vettek a megbeszélésen. A magyar delegáció ekkoriban titkos tárgyalásokat folytatott a franciákkal, de nem sikerült megegyezni a külpolitika összehangolása és egyéb gazdasági jellegű kérdésekben.

Magyar javaslat: népszavazás

Apponyiék egyébként egy alaposan összeállított, a felsorakoztatott érveket alátámasztó jegyzéket bocsátottak a békekonferencia szervezőinek rendelkezésére, amire részletes választ kaptak, tehát nem állja meg a helyét az, hogy a győztes hatalmak tudomást sem vettek a magyar fél álláspontjáról.

Azt próbálták elérni, hogy legalább írjanak ki népszavazást az elszakított területeken, hogy érvényesülhessen az önrendelkezési elv,  sikertelenül. Az egyetlen engedmény, amibe a győztes hatalmak belementek, a hadifoglyok mihamarabbi hazaszállítására vonatkozott.

Néhány alternatív javaslat is született arról, hogy miként lehetne kompromisszumos megoldást találni, ilyen volt 1920. februárjában az erdélyi korridor terve, mely Székelyföldet és Magyarországot kapcsolta volna össze egy nehezen védhető, szokatlan területi elképzelés keretében (ez a revíziós törekvés az 1930-as évekig fennmaradt). Májusban a francia kormánynak bemutatott tervvel is előálltak, újrarajzolva a trianoni határokat, de a tárgyalások végül nem valósultak meg.

Mint tudjuk, 1920. június 4-én – miután nagy nehezen sikerült találni két személyt, aki hajlandó megtenni – aláírták a trianoni békeszerződést, ami a Szent István-i Magyarország végét jelentette.