Nem lehetett alsó összeghatárt megszabni.
Közismert, hogy az Országos Adóhatóság (ANAF) nagyszabású akciót indított az adócsalók és a jelentős adóhátralékot felhalmozó cégek, illetve személyek felderítésére, és az adósságok behajtására.
A gond csak az, hogy az államkassza nehéz helyzete által is indokolt akciót kisebb fiaskók is tarkítják.
Most például kiderült, hogy nem biztos: a hatóságok méltányosan járnak el azokkal a cégekkel szemben, amelyek minimális összegű tartozással rendelkeznek.
Az ok: hiányos a vonatkozó törvény.
Mindezt Lucian Heiuş, az ANAF elnöke jelentette be.
Mint elmondta, az adóhatóság összesen 52 976 olyan cég esetében derített fel adótartozást, ezek listáját pedig már át is adta a rendőrségnek.
Ezek a cégek
A probléma az, hogy az átlagos tartozás összege csupán 7040 lej, vagyis nagyon sok cég esetében csupán minimális összegről van szó.
Azonban fennáll a veszélye, hogy ellenük is rendőrségi eljárás indul, mivel hivatalosan nem tesznek különbséget a több milliós és a néhány száz lejes összeggel tartozó cégek között.
Heiuş elmondta, természetesen szerettek volna egy minimális összeghatárt meghatározni, amely alatt az érintett cégek vezetőinek nem kellene aggódniuk,
Így most egyetlen dologban reménykedhetnek: hogy a rendőrség vezetői racionálisan gondolkodnak, és a nagy adósságot felhalmozó cégek ellen kezdik el a vizsgálatot, a minimális összeggel tartozókat pedig lehetőség szerint békén hagyják.
Azért a jelenlegi gazdasági viszonyok közepette erre nem vennénk mérget.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.

Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.

Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.

Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.