A labda Aszadék térfelén pattog. Ha értettek a szombati leckéből, minden jó. De ha megint átlépik a „vörös vonalat”, magukra vessenek.
Frissítés:
A Pentagonban szombat délután tartott sajtóértekezleten Kenneth McKenzie vezérőrnagy kijelentette: az amerikai-brit-francia katonai akciónak nem az volt a célja, hogy megdöntse Bassár el-Aszad rezsimjét, viszont határozott üzenetet hordoz a damaszkuszi hatalom részére.
A vezérőrnagy szerint a szövetséges erők összesen 105 rakétát lőttek ki szíriai célpontokra. Az amerikaiak adatai arra utalnak, hogy a szíriai rezsim vegyi fegyvereit a barzahi kutatóközpontban tárolták, amelyeket a támadás során megsemmisítettek.
„Néhány vegyi fegyver, illetve némi infrastruktúra maradt Szíriában, ám a támadások jelentős mértékben csökkentették az ország kémiai fegyverkészletét”, mondta McKenzie.
A vezérőrnagy azért hozzátette: az Amerikai Egyesült Államok készen áll, ha esetleg Szíria vagy szövetségesei hasonló akciókat hajtana végre.
Dana W. White, a Pentagon szóvivője is kiemelte a katonai beavatkozás sikerét, a civil áldozatok teljes hiányát, a szíriai légvédelem csekély hatékonyságát, továbbá megjegyezte, hogy ettől a pillanattól kezdve Aszad térfelén pattog a labda.
Tir d’un missile de croisière naval depuis une de nos frégates multimissions cette nuit en Méditerranée. Objectif : un site de production d’armes chimiques du régime syrien. pic.twitter.com/A4hO0EtkvQ
— Florence Parly (@florence_parly) 2018. április 14.
Így lőtték ki a francia rakétákat szombat hajnalban. Florence Parly francia hadügyminiszter által közzétett videó.
Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter ezzel párhuzamosan szintén azt nyilatkozta, hogy simán sor kerülhet újabb katonai beavatkozásokra Szíriában, ha a damaszkuszi rezsim ismét átlépi a „vörös vonalat”.
*
Donald Trump amerikai elnök szombat hajnalban bejelentette: az Amerikai Egyesült Államok és szövetségesei, Nagy Britannia és Franciaország célzott rakétatámadást hajt végre Szíria ellen, a Bassár el-Aszad diktátor által vezetett rezsim által Dúmában végrehajtott, 70 áldozatot követelő vegyifegyver-támadás válaszcsapásaként.
Donald Trump bejelenti a támadást
Az összehangolt rakétatámadást romániai idő szerint hajnali négy órakor elkezdték. A célpontok olyan katonai létesítmények voltak, ahol feltételezhetően vegyi fegyverek előállításához használható anyagokat tároltak.
Az összehangolt támadás hajnali hat óra körül véget is ért. James Mattis amerikai hadügyminiszter bejelentette: egyszeri támadásról volt szó, a szövetségesek egyelőre nem terveznek további csapásokat.
Donald Trump már korábban bejelentette, hogy a vegyifegyver-támadás miatt le fognak csapni Szíriára, ezzel kapcsolatban éles szócsata alakult ki az amerikai elnök és különböző orosz hivatalosságok között a belengetett rakétatámadás kapcsán. Oroszország szerint nem a legitim szír kormányt kellene rakétázni, hanem a terroristákat. Trump kicsit visszavett a hangerőből, ám a szombati rakétatámadás véget vetett a találgatásoknak.
Az orosz külügyminisztérium által kiadott nyilatkozat szerint a szír légvédelmi egységek több rakétát lelőttek (megjegyzendő, hogy ezeket a légvédelmi egységeket még a Szovjetunióban gyártották), és egyetlen orosz katonai támaszpontot sem ért támadás Szíriában.
Az Aszad-rezsim egyik hivatalossága ugyanakkor azt nyilatkozta, a célba vett katonai létesítményeket napokkal korábban kiürítették, hála az oroszok figyelmeztetésének.
Rakéták Damaszkusz fölött
A szír állami televízió bejelentette: a légvédelem legalább tíz (későbbi adatok szerint 13) rakétát megsemmisített, ám a támadások során legalább három civil megsérült.
Irán ismét teljes mellszélességgel kiállt az Aszad-rezsim mellett. Az iráni külügyminiszter kijelentette: a támadásnak regionális következményei lesznek, amelyekért az AEÁ-t és szövetségeseit terheli a teljes körű felelősség.
Oroszország gyakorlatilag pontosan ugyanezt mondta. Anatolij Antonov washingtoni orosz nagykövet hozzátette: a szövetségesek teljes mértékben figyelmen kívül hagyták az orosz figyelmeztetéseket. Márpedig ily mértékben nem lehet megsérteni Oroszország elnökét. Ja, és Amerikának nincs joga más országokat blamálni, amikor éppen ő rendelkezik a világ legnagyobb vegyifegyver-arzenáljával.
A másik oldalon a NATO, Kanada és Ausztrália jelezte, hogy támogatja a szövetségesek válaszcsapását. Németország korábban bejelentette: kimarad a támadásból, viszont támogat minden erőfeszítést, amely világossá teszi mindenki számára, hogy a vegyi fegyverek használata elfogadhatatlan.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.

A külügyminisztérium egyik volt tisztviselője tizenöt évig utalt magának illegálisan fizetést. Továbbá: rendkívül kiterjedt illegális gyógyszerkereskedő hálózat működéséről rántották le a leplet Kolozsváron.