// 2025. június 1., vasárnap // Tünde

A Szent Korona és a Bihari Sándor-festmény esete Nagyváradon

// HIRDETÉS

A magyar Szent Koronát eltüntette, saját alakját viszont ráfestette a Bihari Sándor-festmény reprodukciójára a kép elkészítésével megbízott bukaresti festőművész.

Amint beszámoltunk róla, a Luxemburgi Zsigmond fogadja Nagyváradon Jagelló Ulászlót című Bihari Sándor festmény 1903 és 1923 között díszítette a nagyváradi városháza falát. Ilie Bolojan polgármester kezdeményezésére a képviselőtestület úgy döntött, hogy a közgyűlési termet 1903-as arculatába állítják vissza, és ennek a projektnek részeként újra megfestik a művet, egy Ferdinánd királyt és Mária királynét ábrázoló festménnyel együtt.

A kép elkészítésével Valentin Tănase festőt bízták meg, aki az eredetin látható Szent Korona helyett valami más, koronára hasonlító fejdíszt helyezett Luxemburgi Zsigmond fejére. A Bihoreanul által megkérdezett művész azzal indokolta az eltérést, hogy a Múzeumban csupán egy vázlat tekinthető meg, és azon ez a korona szerepel. Elismerte ugyanakkor, hogy az interneten is fellelhető fotókon nem ezzel a koronával szerepel Luxemburgi Zsigmond, azonban túl kicsi méretűek voltak ahhoz, hogy ezek alapján végezze el a reprodukciót.

A Bihoreanul arról is beszámol, hogy a Luxemburgi Zsigmondot kísérő küldöttségben maga Valentin Tănase is fellelhető. A festő ugyanis úgy gondolta, ha Bihari Sándor megjelenítette magát az alkotáson – ami bevett szokás volt akkoriban –, akkor ő is felkerülhet a reprodukcióra. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A Zöld Elefánt Erdélyben – avagy állatok, amelyek nincsenek es

Varga László Edgár

Hogyan látná Erdélyt valaki, aki soha nem járt még a környéken. Legyen ez a valaki ezúttal hipotetikusan mondjuk egy Zöld Elefánt…

Magyaróra Szebenben – pusztulás-e a szórványosodás?

Sánta Miriám

Sosem kérdezzük meg magunktól, hogy mit tudunk azzal a valósággal kezdeni, amelyben nem voltunk, és ma sem vagyunk a domináns történelmi fél.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Csúcsra ért a csíki foci

Sólyom István

Július közepétől új időszámítás kezdődik az FK Csíkszereda életében, ami a hargitai megyeszékhelyen is érezhető változásokkal fog járni.

Lapidárium az erdélyi tájban: mit érdemes megőrizni a romok közül?

Szántai János

Az ember megáll egy-egy hajdan délcegen magasodó erdélyi rom előtt, eltöpreng a múlt dicsőségén, a sors forgandóságán… aztán az is eszébe jut, hogy mit, mennyit hasznos megmenteni a düledékek közül.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A parajdi sóbánya, a világegyetem, meg minden
Főtér

A parajdi sóbánya, a világegyetem, meg minden

Egyszerre kell nekünk a fa, a só és a pénz. A természet adja is, hogyne. Csak közben beomlik a bánya.

Parajdi tragédia: történelmi párhuzamok Románia és a világ sóbányáiból
Krónika

Parajdi tragédia: történelmi párhuzamok Románia és a világ sóbányáiból

Erdély egyik legismertebb turisztikai célpontja, a parajdi sóbánya a napokban drámai események színterévé vált.

Katasztrófa közeleg a parajdi sóbányában – hírek kedden
Főtér

Katasztrófa közeleg a parajdi sóbányában – hírek kedden

Călin Georgescu ellen pedig már fasiszta eszmék hirdetése miatt is eljárás folyik.

Minden úgy maradt ott, mintha holnap nyitnának – utolsó fotók a sóbánya látogatói terméről
Székelyhon

Minden úgy maradt ott, mintha holnap nyitnának – utolsó fotók a sóbánya látogatói terméről

Százhúsz méterrel a föld alatt, a parajdi sóbányában működött Románia egyedülálló kalandparkja. A park egyik tulajdonosa próbálta menteni a menthetőt, de mára már víz alá került az egykori élménypark is.

Parajd: megsemmisülnek a mélyben lévő sókészletek, a Salrom a kitermelés és a turizmus újraindításáról beszél
Krónika

Parajd: megsemmisülnek a mélyben lévő sókészletek, a Salrom a kitermelés és a turizmus újraindításáról beszél

Tönkrementek a mélyben levő sókészletek a parajdi sóbányában, de az Országos Sóipari Vállalat (Salrom) szerint mindent elkövetnek, hogy újraindítsák a sókitermelést és a turisztikai tevékenységet egyaránt.

Így néz ki belülről a vízzel elárasztott parajdi sóbánya
Székelyhon

Így néz ki belülről a vízzel elárasztott parajdi sóbánya

Az elárasztást követő állapotokról tett közzé fotókat a parajdi sóbányáról a Meteoplus Facebook-oldal. A napokban készült fotókon vízzel feltelt bányabelsők láthatóak, továbbá egy tárna is, ahol sótömb omlott le.

// még több főtér.ro