// 2024. október 5., szombat // Aurél
Székelyföld

A székelyföldi románok konfliktuszóna helyett stabil régiót akarnak

A gyulafehérvári kiáltvány „nemes lelkű szellemisége” teljes egészében érvényesül, autonómiáról szó sem lehet – vallják a székelyföldi román civilek.

A romániai magyar pártoknak és civil szervezeteknek címzett, az interetnikus kapcsolatok normalizálására vonatkozó határozatot fogadtak el szombaton Székelyudvarhelyen a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma közgyűlésének résztvevői.

A határozatban egyebek mellett rámutatnak, hogy

„komoly gazdasági veszteségeket okoz, amely egyaránt káros a románoknak és a magyaroknak”

az, hogy Kovászna,Hargita és Maros megyéről az a kép alakult ki, hogy ez egy „potenciális konfliktuszóna”, éppen ezért időszerű, hogy egy „stabil régióvá alakuljon”.

A dokumentum szerint eljött az ideje annak, hogy a magyar közösség politikai és civil vezetői elismerjék, hogy Románia a nemzetközi szerződésekben vállalt összes kötelezettségét teljesítette a kisebbségekkel szemben.

99 évvel a nagy egyesülés után a romániai magyar közösségnek joga van ahhoz, hogy „saját kebeléből való egyének által saját nyelvén éljen a közoktatással, közigazgatással és igazságszolgáltatással” (fordítók biztosításával), hogy „az egyének számarányában képviseleti jogot kapjon a törvényhozásban és az ország kormányzásában”, és teljesült az is, hogy „teljes felekezeti szabadságot” biztosítottak az ország összes felekezetének. Tehát

a gyulafehérvári kiáltvány nemes lelkű szellemisége teljes egészében érvényesül.

Itt az ideje, hogy a területi követelésekre épülő Székelyföld kezdeményezői megértsék, hogy azt a románok soha nem fogadják el – mutat rá a határozat.

A dokumentum szerint a régióban többségben élő magyaroknak „minden lehetőségük adott ahhoz, hogy kifejezzék és megőrizzék kulturális és etnikai identitásukat”, és éppen a számbeli kisebbségben lévő románoknak van szükségük segítségre, hogy identitásukat megőrizzék.

„Tiszteljük és értékeljük székely-magyar polgártársaink örökségét, hagyományait, kultúráját és történelmét, de ugyanakkor kitartunk azon igazság mellett, hogy Kovászna, Hargita és Maros megye helyi történelme nem teljes a régióban élő románok öröksége, történelme és kultúrája nélkül”– zárul a határozat.

A székelyudvarhelyi találkozón részt vett Andrei, Kovászna és Hargita ortodox püspöke, Sebastian Cucu és Adrian-Jean Andrei, Kovászna és Hargita megye prefektusai, parlamenti képviselők, polgármesterek, ortodox papok, román kulturális egyesületek és román tannyelvű iskolák igazgatói, megyei tanácsosok, dekoncentrált intézmények vezetői, a három megye több politikusa.

A Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumát, amelyhez jelenleg 36 szervezet tartozik, 2005-ben hozták létre azzal a céllal, hogy hozzájáruljon a három megyében élő románság nemzeti identitásának megőrzéséhez és fejlődéséhez.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre
Főtér

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro