Megszabná a Konzervatív Párt, hány román állampolgár dolgozhat Nagy-Britanniában.
Vasárnapi brit sajtóértesülés szerint a kormányzó brit Konzervatív Párt a jelenlegi tagállamokra is kiterjedő számszerű bevándorlási korlátozást kíván bevezetni a szegényebb kelet-európai EU-társállamokkal szemben. A The Sunday Telegraph című konzervatív vasárnapi brit lapnak magas beosztású kormányilletékesek elmondták: London korlátokat akar állítani a bevándorlás elé olyan uniós országok esetében, amelyeknek hazai összterméke (GDP) „eltér" Nagy-Britanniáétól. „Továbbra is fogadnánk például románokat, de megszabnánk egy felső számszerű határt arra, hogy hányan jöhetnek" – idéz egy név nélkül nyilatkozó kormánytisztviselőt a brit lap.
Mint ismeretes, a Konzervatív Párt vezette brit kormánykoalíció az utóbbi hónapokban sorra jelentette be az uniós állampolgárok nagy-britanniai munkavállalási feltételeinek szigorítását, és az unión belüli szabad munkavállalás egész rendszerének átalakítását is követeli. David Cameron miniszterelnök tavaly év végén a Financial Times című üzleti napilapban megjelent cikkében részletesen is ismertette London e követeléseit. A kormányfő akkori írása szerint olyan új megállapodást kell kötni, amely az EU „központi, ám nem minden feltétel nélküli" alapelveként ismeri el a munkaerő szabad áramlását az unión belül, és amely lelassítja a hozzáférést egymás munkapiacaihoz mindaddig, amíg nem lehet biztosra venni a 2004-es keleti EU-bővítés utánihoz hasonló, nagyon nagy arányú migráció elkerülését.
A konzervatív párti brit kormányfő már abban a cikkben is indítványozta, hogy az új EU-tagállamok egy főre jutó jövedelmének el kellene érnie egy bizonyos szintet, mielőtt teljesen szabaddá válik állampolgáraik számára a munkavállalás más uniós országokban. Ez a javaslat a jövőben EU-taggá váló új tagországokra vonatkozott, a The Sunday Telegraph azonban hangsúlyozza, hogy a Konzervatív Párt vezető tisztviselői által felvázolt új, „radikális" tervek alapján a korlátozások az Európai Unióba már felvett, de a brit jövedelmi szintektől még elmaradó tagállamokra is kiterjednének.
A vasárnapi brit lap szerint a Konzervatív Párt „legfelső szintjein is" támogatott elképzelésekből egy „kétkörös Európa" modellje rajzolódik ki. A külső körbe Nagy-Britannia mellett Dánia és Svédország tartozna; ezek az országok hivatalosan deklarálnák, hogy soha nem csatlakoznak a „belső körbe" tartozó, mind szorosabb integrációra törekvő euróövezethez, ehelyett az EU-val folytatott kereskedelemre összpontosítanának, de a jelenleginél sokkal lazább társulási formában.
Cameron egyébként már korábban bejelentette, hogy a brit–EU viszonyrendszer alapvető újratárgyalására törekszik az Európai Bizottsággal, és 2017-ig népszavazást tervez kiírni a brit EU-tagság jövőjéről. A brit választóknak a Brüsszellel tervezett tárgyalássorozat eredményei alapján kellene dönteniük arról, hogy az Európai Unión belül vagy azon kívül szeretnék tudni hazájukat.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.
Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.
Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.
A Főtér szerkesztősége áldott, békés karácsonyt kíván minden Olvasójának, minden határon innen és túl.
A Főtér szerkesztősége áldott, békés karácsonyt kíván minden Olvasójának, minden határon innen és túl.
Beomlott a szebeni Hilton szálló úszómedencéje feletti mennyezet. Ludovic Orban volt miniszterelnök élesen bírálja Nicușor Dan népszavazási ötletét a bírák és ügyészek körében.
Beomlott a szebeni Hilton szálló úszómedencéje feletti mennyezet. Ludovic Orban volt miniszterelnök élesen bírálja Nicușor Dan népszavazási ötletét a bírák és ügyészek körében.
… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.
… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.
Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.
Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Közben a DNA őrizetbe vett egy volt PSD-s minisztert. És miért nem mindegy, mikor jár le egy élelmiszer szavatossága és meddig fogyasztható biztonságosan?
Közben a DNA őrizetbe vett egy volt PSD-s minisztert. És miért nem mindegy, mikor jár le egy élelmiszer szavatossága és meddig fogyasztható biztonságosan?
További híreink: megbukott az ötödik bizalmatlansági indítvány is a Bolojan-kormány ellen, a következő két hétben pedig felmelegedés és lehűlés váltja egymást.