Itt van például az a csaló, aki egy hegyvidéki szállodában pihente ki a börtön fáradalmait, ahová éppen amiatt került, mert rendszeresen „elfelejt” fizetni a szállodákban.
Az Országos Statisztikai Intézet legfrissebb adatai számszerűsítik a romániai szállodaipar idei kiesését: júliusban több mint 44%-kal kevesebb vendég vette igénybe a hotelek szolgáltatásait az előző év júliusához képest, míg az év első hét hónapjában ez a szám 57,8% volt. Drámai módon csökkent a külföldi látogatók száma: a határt 69%-kal kevesebb külföldi lépte át, amit a szállodák éreztek meg a leginkább. Vendégeik 96,7%-a romániai turista volt, mindössze 3,3% vendég érkezett külföldről, elsöprő többségük az Európai Unió területéről. Akik megszálltak, azok is keveset maradtak: a román turisták átlagosan 2,7 napot töltöttek hotelekben, a külföldiek még kevesebbet (2,2 nap).
A statisztikák számos adatot felsorakoztatnak még, ezek közül még a megyei eloszlásokat tartjuk érdekesnek. 2020 első hét hónapjában a legnagyobb idegenforgalmat:
A vendégéjszakák számát illetően a lista némileg módosul, például Bihar megelőzi Kolozs megyét, mivel a termálvízfürdőiről is híres vidéken rendszerint több éjszakát töltenek a vendégek, mint Erdély szívében. A Kolozs megyei adatokon ugyanakkor az is meglátszik, hogy idén az összes nagy fesztivál elmaradt, mely tömegeket vonzott volna más országokból.
Külföldről legtöbben Németországból (38 700), Olaszországból (31 200), Izraelből (27 400), az Egyesült Királyságból (19 600) és Franciaországból (19 400) érkeztek Romániába. Egyébként a román turisták külföldi utazásai is jelentősen csökkentek: 52,3%-kal kevesebben hagyták el az országot az év első hét hónapjában, mint az előző év hasonló időszakában.
Mindezekből is kitűnik, hogy ez az év eddig pocsék volt a hazai turizmus számára, a koronavírus alaposan betette az ajtót a idegenforgalmi szolgáltatóknak, különösen a szállásadó helyeknek. De így is akadt olyan személy, aki úgy vette igénybe szolgáltatásokat, hogy „elfelejtett” fizetni. A jelenség már régóta megkeseríti a szállodák mindennapjait: vannak, akik sportot űznek abból, hogy átverik őket. A most fülön csípett vendég is alig szabadult ki a börtönből – ahová éppen amiatt került, mert többször is fizetés nélkül lépett le a hotelekből –, a bezárás fáradalmait kedvenc időtöltésével pihente ki.
A visszaeső bukaresti férfi módszere az, hogy a recepción hamis vagy csak részben valós adatokat ad meg, és arra hivatkozva kéri az utólagos fizetés lehetőségét, hogy nem tudja pontosan megmondani távozása napját. Számlát egy fiktív bukaresti cég adataira kér, majd miután a recepciósok bebiztosítva érzik magukat, a tervezett távozás előtt egy nappal egyszerűen kisétál a hotelből anélkül, hogy fizetne. Több Brassó és Hargita megyei panziót átvert ezzel a módszerrel, legutóbb a predeali Kárpátok Hotelt károsította meg. Ezúttal is rövid időn belül sikerült elkapni, a Brassó megyei bíróság pedig több mint három év börtönre ítélte. Tavaly júliusban egy 51 éves szucsávai nő ellen adtak ki országos és nemzetközi körözést, mert több Hargita megyei szállodát is megkárosított hasonló módszerrel. Őt is sikerült elkapni.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.

A külügyminisztérium egyik volt tisztviselője tizenöt évig utalt magának illegálisan fizetést. Továbbá: rendkívül kiterjedt illegális gyógyszerkereskedő hálózat működéséről rántották le a leplet Kolozsváron.

Ludovic Orban pedig visszatérne a PNL-be.