A címvédő úgy elverte a török válogatottat, mint Don Juan de Austria 1571-ben Lepantónál az oszmán flottát.
Az Eb-n elsőként jutottak a spanyolok egy meccsen három gólig. Nem volt nehéz dolguk, mert Fatih Terim együttese éppolyan kiváró, védekező taktikát választott, mint annak idején Müezzinzáde Ali pasa hajóhada, ráadásul a török védők egyéni hibák sorát követték el saját kapujuk előterében.
Hakan Balta például saját kapufájára pöckölte a labdát, de Morata átlövése és Piqué fölé pattanó fejese is jelezte a spanyol fölényt. A török válasz Çalhanoğlu két távoli lövése volt, De Geának sem akkor, sem később nem kellett védenie.
A spanyolok kényelmesen passzolták körbe az elenfél tizenhatosát, türelmesen keresve a rést a védelemben, amit először Nolito talált meg: Morata fejére emelte a labdát, utóbbi pedig a bal sarokba bólintott. Három perccel később Nolito csapott le Topal erőtlenül hazafejelt labdájára, és lőtte a bal alsóba a másodikat, szünet után pedig Morata egy üres kapuig kijátszott spanyol ziccert zárt le góllal – az eset szépséghibája, hogy a gólpasszt adó Jordi Alba lesen kapta a labdát Iniestától.
A 16. századdal ellentétben a 21.-ben már nem divat a legyőzött ellenség lemészárlása, úgyhogy 3-0 után a spanyolok kényelmesre vették a tempót, néha engedték a törököket is támadni, de sem Yilmaz, sem Şahan nem találta el a kaput. A címvédő győzelmével bebiztosította helyét a legjobb 16 között, a törököknek viszont legjobb esetben is csak a harmadik hely juthat a csoportban, az pedig 0-4-es gólarányról indulva nehezen érhet továbbjutást.
Izgalmas, fordulatos meccsen játszott 2-2-es döntetlent egymással a horvát és a cseh válogatott az Eb D csoportjában a csoportkör második fordulójában: a csehek kétgólos hátrányból felállva szerezték meg első pontjukat.
A horvátok nem totojáztak sokat, és a szláv testvériségnek fittyet hányva azonnal lerohanták a cseheket. Sikerült is egy darabig nyomás alatt tartaniuk őket, gól azonban nem született – a csehek védelme ugyanúgy működött, mint a spanyolok ellen végül elveszített első fordulóbeli mérkőzés nagy részében.
A csehek kontrákból próbáltak veszélyeztetni, de a legnagyobb gólveszély az ő kapujuk előtt alakult ki: Mandzukic futott el a bal oldalon, és beadta Perisicnek, aki azonban a kapuval szemben milliméterekkel lemaradt a labdáról.
Az első félidő közepe táján gyakorlatilag kizárólag a cseh kapu előterében zajlott a játék, a horvátok zsinórban rúghatták a szögleteket, de eredménytelenül.
Aztán Rakitic egy szép támadás végén szerezhette volna meg a vezetést a horvátoknak, azonban hiába cselezte ki a védőit, Cech résen volt.
Egy perc múlva azonban már a klasszis kapus sem tehetett semmit: Perisic indult el a bal oldalon a felezővonaltól, befutott a tizenhatoson belülre,
Aztán egy szabadrúgás után Vida növelhette volna az előnyt, de Corlukával egymást zavarták a kapu előtt, így a labda mellé pattant.
A csehek szabadrúgásból egyenlíthettek volna, de Lafata egész kedvező pozícióból a sorfalba lőtt.
A második félidőben a csehek megpróbáltak kitámadni, de Krejci hiába húzta kapura, Subasic résen volt.
Aztán a horvátok előtt is adódtak lehetőségek, amelyek egyikével aztán az 59. percben éltek is: Mandzukic indította Rakiticet, aki egy az egyben mehetett szembe Cechhel, és elegánsan átemelte a kapust –
Aztán sakk-matt helyzetben Mandzukic növelhette volna az előnyt, de fölé durrantott.
Újabb horvát gól helyett aztán cseh szépítés jött: egy támadás végén
A cseh gól után nagyon fölpörgött a meccs, mindegyik kapu előtt adódott gólszerzési lehetőség, de nem tudtak élni vele.
Öt perccel a lefújás előtt aztán meg kellett szakítani a meccset, mert a horvát szurkolók magaviselete miatt rohamrendőrök sorakoztak föl előttük, ők pedig erre teledobálták a pályát petárdákkal.
A játék közel öt percig állt, a sors pedig megbüntette a horvátokat: egy cseh támadásnál Vida kezezett a tizenhatoson belül sárgát és tizenegyest érően,
Ezzel a csehek még megőrizték esélyeiket a továbbjutásra, a horvátok viszont értékes két pontot vesztettek el.
D csoport, 2. forduló:
Horvátország-Csehország 2-2 (1-0)
Saint-Étienne, Stade Geoffroy Guichard, 38 376 néző, v.: Mark Clattenburg (angol)
gólszerzők: Perisic (37.), Rakitic (59.), illetve Skoda (76.), Necid (94., 11-esből)
sárga lap: Badelj (14.), Brozovic (74.), Vida (93.), illetve Sivok (72.)
Horvátország:
Subasic - Srna, Corluka, Vida, Strinic (Vrsaljko, 98.) - Badelj, Modric (Kovacic, 61.) - Brozovic, Rakitic (Schildenfel, 97.), Perisic - Mandzukic
Csehország:
Cech - Kaderábek, Hubník, Sivok, Limbersky - Plasil (Necid, 86.) - Rosicky, Skalák, Krejcí, Darida - Lafata (Skoda, 67.)
A végén döntötték el az olaszok a svédek elleni meccs sorsát az Eb E csoportjában, de eldöntötték: Éder góljával nyertek, és tovább jutottak a nyolcaddöntőbe.
Az vélhetően senkit nem lep meg, hogy az olaszok nem rohanták le a svédeket, így aztán a skandinávok támadgattak az elején.
Ibrahimovic már a második percben kedvező helyzetben, a kapu torkában fejelhetett volna egy beadást követően, de Chiellini még úgy is elfejelte előle a labdát, hogy a svédek csatára könyékkel keményen tarkón nyomta.
Az olaszok szokásos taktikájukat alkalmazva kontrákból próbáltak eredményt elérni, de igazi helyzetig nem jutottak – az első, kapura tartó lövésük Florenzi nevéhez fűződik, aki azonban a tizedik percben olyan lagymatagon lőtte el laposan a labdát, hogy ha sárga mezben lett volna, megmozdulását hazaadásnak neveznénk. Isaksson ennek fényében könnyedén gyűjtötte be a lasztit.
A svédek már veszélyesebbek voltak: Olsson bal oldalról, kisodródva leadott lövése csak kevéssel Buffon kapuja fölött suhant el.
A továbbiakban hosszú ideig még ennyi említésre méltó esemény sem történt: a svédek ugyan többet birtokolták a labdát, de ilyenkor rendszerint csak tanácstalanul passzolgattak az olasz védelem előtt, és az olaszok is hasonlóan jártak el, amikor átjutottak Isaksson kapuja elé. Előfordulhat, hogy hosszasan lehetne sorolni, mire jelentettek veszélyt a csapatok – például a fűre, vagy egymás testi épségére –, de a kapuk történetesen nem tartoztak ezen kategóriába. Svéd részről Guidetti törte el rettenetesen a labdát, a lelátót találva el, és Ibrahimovic is helyzetszerűségbe került, de az olasz oldalon még ennyit sem lehet felsorolni.
A második félidőben aztán
és lerohanták a kissé meglepett svédeket. Igyekezetük majdnem gólt ért: Éder jobb oldali beadását Pellé durrantotta kevéssel a kapu jobb felső sarka mellé. Aztán a rohamok lanyhultak, de nem alakult ki az első félidőből ismerős felállás, mivel ezúttal mindkét csapat jobban akarta a gólt.
A 72. percbe aztán Ibrahimovic kihagyta a kihagyhatatlant: egy bal oldali beadás süvített el a kapu előtt, ő pedig a kapu torkában gyertyát lőtt. Bár talán vigasztalja az a tény, hogy amúgy is lesről indult.
A meccs helyzetét az olasz Parolo hagyta ki: Giaccherini ívelte be kapu előterébe, egyenesen Parolo fejére, ő azonban a felső lécre fejelt.
A 88. percben aztán Éder már nem hibázott: Zaza fejjel játszotta hozzá a labdát, meglódult,
A svédek már nem tudtak válaszolni – már csak azért sem, mert Buffon addig húzta az időt egy kirúgásnál, hogy Kassai már sárgával „jutalmazta” –, így az olaszok hat ponttal csoportelsők, míg az írekkel az első meccsükön ikszelő svédek sorsa a belgák elleni mérkőzésen dől majd el.
Olaszország:
Buffon - Barzagli, Bonucci, Chiellini - Florenzi (Sturaro, 85.), Parolo, De Rossi (T. Motta, 74.), Giaccherini, Candreva - Pellé (Zaza, 59.), Éder
Svédország:
Isaksson - Lindelöf, E. Johansson, Granqvist, Olsson - Larsson, Ekdal (Lewicki, 79.), Källström, Forsberg (Durmaz, 79.) - Guidetti (Berg, 85.), Ibrahimovic
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.
A PSD valamennyi követelése bekerült Luca Niculescu kormányprogramjába. Az RMDSZ-es Szabó Ödönt választották a parlament imacsoportjának egyik alelnökévé.
A PSD valamennyi követelése bekerült Luca Niculescu kormányprogramjába. Az RMDSZ-es Szabó Ödönt választották a parlament imacsoportjának egyik alelnökévé.
További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?