// 2026. szeptember 24., csütörtök // Gellért, Mercédesz
vegyesen

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap

// HIRDETÉS

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

A romániai magyar oktatás jövőjét félti az RMPSZ a nadrágszíj-intézkedésektől

Min tudjuk, Ilie „Boló” Bolojan, a nemzet killere, a költségvetési garasok kérlelhetetlen megmentője, a büdzsékarcsúsítás Schóbert Norbija, szerdán bejelentette az úgynevezett nadrágszíj-intézkedéseket, amitől az ország összes szakszervezeti vezetője bevett egy Xanaxot a Valeriánára.

A költségvetési hiány csökkentésére tett nemes kísérletek sorában az is szerepel, hogy megemelik az egyes tanintézetek, illetve az osztályok, oktatási csoportok létszámát, de a tanárok óraszámát is, hogy költséghatékonyabbá váljék az ágazat.

// HIRDETÉS

Ez elméletben szépen és működőképesen hangzik, csakhogy vannak az olyan speciális esetek, mint például a kisebbségi oktatás, ahol eddig is nehéz volt már új osztályokat indítani az egyre csökkenő születési ráta miatt, a tanárok túlterhelése pedig értelemszerűen sehol nem fog az oktatás színvonalának emelkedéséhez vezetni.

A a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetség (RMPSZ) vasárnapi közleményében meg is kongatta a vészharangot. Szerintük az intézkedéscsomag nemcsak, hogy válságba taszítja az egész közoktatást, de a romániai magyar oktatás puszta létét is fenyegeti.

Azt is kiemelik, hogy a legjobb válságkezelő intézkedés éppen az oktatás kiemelt támogatása lenne, ahelyett, hogy még sanyarúbb körülmények közé kényszerítik azt. A megszorítások ráadásul az eddig is tapasztalható utánpótláshiányt fogják növelni a pedagógusok körében.

A Bolojan-kormány intézkedéseit különben a román és magyar oktatási és diákszakszervezetek egyaránt hevesen bírálják.

Hétfőn az oktatási és egészségügyi dolgozók is tüntetnek

Mint ismert, a közalkalmazottak már hétfőn spontán sztrájkba kezdtek Bukarestben és az ország több megyéjében is a kormány által belengetett megszorítások miatt. Pedig akkor még csak találgatások voltak.

Azóta – amint azt fennebb már említettük – a konkrét intézkedéseket is bejelentették. Erre válaszul az egészségügyi és az oktatásügyi szakszervezetek is tüntetést jelentettek be hétfőre a parlament elé.

Az egészségügyi dolgozókat tömörítő Sanitas fenyegető hangú közleménye szerint ez még csak a kezdet.

A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) elnöke, Simion Hăncescu korábban azt mondta, nagyon valószínű, hogy a szeptember 8-iki évnyitót az utcákon fogják tartani, a Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség elnöke, Marius Nistor pedig elmondta, szeptember 1-jétől kezdődően további tiltakozó akciókról fognak egyeztetni a szakszervezeti tagokkal, és nem zárják ki az általános sztrájk kirobbantásának lehetőségét sem.

Megakadályoztak egy öngyilkosságot a rendőrök

A életet mentettek azzal, hogy gyorsan reagáltak – tudatta a Kovászna megyei rendőrség vasárnapi közleményében. Mint kiderült, a sepsiszentgyörgyi rendőrséget szombaton késő este egy nő azzal riasztotta, hogy 37 éves fia öngyilkosságra készül, és a vasútállomáson van.

A rendőrök három egységgel szálltak ki a helyszínre, ahol korábban valóban látták férfit, de addigra nyoma veszett. A keresést kiterjesztették a város környékére is, végül a férfit Kilyén közelében találták meg, ahonnan egy mentőszolgálati egység vitte kórházba kivizsgálásra.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek
Székelyhon

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

// még több főtér.ro