// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
határeset

A román külügy vértolulást kapott, mert kiderült: a britek az EU polgárai közül jórészt csak a román állampolgárokat vegzálják a

Hogy történhet ilyesmi?!

Dörgedelmes üzemmódba váltott a román külügyminisztérium a brit hatóságokkal szemben, miután nyilvánosságra került egy londoni kormányzati statisztika, amely szerint az idei év első hónapjában a szigetország határátkelőin a hatóságok által kiszúrt, az úti céljáról alaposan kikérdezett és átvizsgált uniós állampolgárok elsöprő többsége, több mint 60 százaléka román állampolgár. Mint ismeretes, az Egyesült Királyság EU-ból való kilépése után megváltoztak az uniós polgárokra érvényes beutazási szabályok, de azért elvileg nem kellene gondot okoznia a belépésnek. Ehhez képest a románoknak a brit határőrizeti szervek kiemelt figyelmet szentelnek. Ezért csütörtökön este a román külügyminisztérium közölte: a londoni román nagykövetségen keresztül az ügy tisztázását kérte az Egyesült Királyság belügyminisztériumától. A közlemény szerint bár diplomatikus hangnemben fogalmaztak, a diplomácia nyelvezetén belül igencsak kemény megfogalmazásokat alkalmaztak. Többek között aggodalmát fejezte ki a román diplomácia az ügy miatt, és

arra is utalt, hogy a brit hatóságok diszkriminációt alkalmaznak.

Arra kérte ugyanis a londoni illetékeseket, hogy járjanak el diszkriminációmentesen a beutazni kívánó EU-állampolgárokkal szemben, „a közeli kétoldalú kapcsolatok szellemében”. A román külügy felháborodását egy, a héten ismertetett statisztika váltotta ki. Eszerint az idei első fél évben összesen

7249 uniós állampolgárt állítottak meg a határátkelőkön, közülük 4482-en voltak román állampolgárok.

Ehhez képest csupán 600 bolgár és 400 lengyel állampolgár akadt fenn a szűrőn. Egy brit ügyvédi iroda szerint ezek az adatok felvetik a gyanút, hogy a románokkal szemben diszkriminációt alkalmaznak. A románok egyébként jelentős számban vannak jelen a szigetországban, több százezren élnek ott. És bár a többség igyekszik becsületesen dolgozni, azért nem kevés, románok által elkövetett bűncselekményről érkezett beszámoló.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Csíkszeredai bevásárlóközpontnál alakult ki konfliktus, hét személyt állítottak elő a hatóságok
Székelyhon

Csíkszeredai bevásárlóközpontnál alakult ki konfliktus, hét személyt állítottak elő a hatóságok

Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.

// még több főtér.ro