// 2025. július 9., szerda // Lukrécia

A román jobboldal esélyei

// HIRDETÉS

EP-kudarc után gyorsreagálású összefogás következett a román jobboldalon. Ha képesek megvalósítani az elképzeléseiket, kiegyensúlyozódhat a romániai politikai mezőny.

Gyorsan levonta a szükséges következtetéseket a Nemzeti Liberális Párt (PNL) választási kudarca után Crin Antonescu, a párt elnöke, amikor a választások utáni reggelen. az immár szinte végleges eredmények ismeretében bejelentette a saját és a pártvezetőség lemondását, a PNL átlépését az európai liberálisok pártjából (ALDE) az Európai Néppártba (EPP), és javaslatot tett a PNL és korábbi koalíciós partnere, majd az utóbbi években ádáz ellenfele, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) közötti együttműködésre, sőt fúzióra.

A párt által kitűzött 20 százalékos eredmény helyett elért 15 százalék azt jelezte: a választópolgárok egyre kevésbé értékelték a csapongó politikát, azt, hogy Antonescu néhány éve még szövetségre lépett az fő ellenségnek számító szociáldemokratákkal, hogy aztán a legnagyobb közös siker, a kétharmados kormánytöbbség elérését követően folyamatos konfliktusok után úgy döntsön: felrúgja a koalíciót, és ismét a Szociáldemokrata Párt kérlelhetetlen ellenfelének szerepében tetszelegjen.

Lehet, hogy úgy gondolta: ellenzékből hatékonyabban lehet kampányolni, és könnyebb föltornászni a párt fogyatkozó támogatottságát, de szándéka nem jött be. Már csak azért sem, mert vélhetően számos PNL-szimpatizáns szavazott a pártlistáról összeférhetetlenségi ügye miatt levett, függetlenként induló Mircea Diaconu volt liberális művelődési miniszterre.

Antonescu lemondása ezek után tulajdonképpen törvényszerű volt – az azonban már nem feltétlenül, hogy most döntsön a távozó pártvezetés arról, hogy átülnek az EPP padsoraiba. A lépés célja egyértelmű: ha már nem sikerült az itthoni politikai manőverekkel megerősíteni a pártot, legalább a nemzetközi hátterét igyekeznek stabilizálni. A néppárt megnyerte az európai parlamenti választást, a legnagyobb frakciót adja az európai törvényhozásban. Lényegesen nagyobb és befolyásosabb, mint az ALDE, amely csupán a harmadik európai erő a néppártiak és a szocialisták után. Az EPP által vasárnap aratott újabb győzelem megadta a végső lökést a PNL számára ahhoz, hogy meglépje a már régóta lebegtetett döntést. Ezáltal kísérelnek meg talpon maradni Romániában. Hiszen az EP-választásokon ők futottak be másodikként, maguk mögé utasítva a régi EPP-tag PDL-t. Arra számítanak, hogy az EPP ennek nyomán tárt karokkal fogadja majd őket, és – függetlenül attól, hogy „új fiúk” – az általuk elért választási eredmény miatt őket tekinti majd első számú romániai partnernek, mindazzal együtt, ami ezzel jár, vagyis a politikai és egyéb jellegű támogatással. A PNL ezzel a saját politikai túlélését biztosítaná, és még esélye is van arra, hogy bejön a húzás, hiszen a párt eddig is inkább jobboldali, jobbközép erőnek tartotta magát.

Ugyancsak érdekes lehet a PNL és a PDL esetleges szorosabb együttműködésére, sőt fúziójára vonatkozó javaslat. Ez megadhatja a kezdő lökést a jelenleg szétforgácsolt jobbközép ellenzék együttes fellépéséhez. Ha sikerül eldönteni, hogy melyik párt legyen a jobboldal fő ereje, amely összegyűjti maga körül a többieket, és sikerül egy közös államfőjelöltről megegyezni, azzal akár meg is szorongathatják a 37 százalékos eredményt elért PSD-UNPR-PC triót, hiszen a PNL, a PDL, a PMP és az FC eredményei összeadva igencsak közelítik a baloldali szövetség által elért szavazatarányt. (Ezt a PSD elnöke, Victor Ponta is tudja, és aggasztja is, éppen ezért próbálja lehasítani a jobboldalról a liberálisokat azzal, hogy ismét kormányszereplésre kéri őket). Az összefogáshoz azonban gyorsan el kell dönteni, hogy melyikük hajlandó engedni, illetve hogy mennyire hajlandóak együttműködni azzal a PMP-vel, amelyet Traian Băsescu hívei hoztak létre, és amely a PDL számos szavazóját elszipkázta. Arról nem is beszélve, hogy a PNL-PSD-szövetség annó éppen Băsescu ellen jött létre, mivel a liberálisok nem voltak hajlandóak megbocsátani, hogy az elnök a PDL-vel való összeolvadás szorgalmazása által úgy akarta akkori pártját szalonképesebbé, egyben egyeduralkodóvá tenni a jobboldalon, hogy gyakorlatilag felszámolja a PNL-t.

Számos lépést kell még tehát megtenni, számos politikusnak kell saját büszkeségén túllépve kompromisszumot kötnie ahhoz, hogy esély legyen az egységes jobbközép fellépésre. A PNL mostani lépései azonban a kezdő lökést jelenthetik ebbe az irányba.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Csaba testvér: ahogy Déváról lehetett irányítani a székelyföldi házakat, Csíksomlyóról is lehet vezetni a szórvány gyerekotthonokat
Krónika

Csaba testvér: ahogy Déváról lehetett irányítani a székelyföldi házakat, Csíksomlyóról is lehet vezetni a szórvány gyerekotthonokat

Csíksomlyón szolgálni egy szerzetesnek prémium – válaszolta Böjte Csaba testvér a Krónikának, amikor arról faggattuk, hogyan fogadja a dévai plébániáról az ősi Mária-kegyhelyre való áthelyezését, ahol lelkészként folytatja szolgálatát.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is
Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Gyalogost ütött el egy autó Székelyudvarhelyen
Székelyhon

Gyalogost ütött el egy autó Székelyudvarhelyen

Gyalogost ütött el egy autós Székelyudvarhelyen kedden dél körül, az illetőt kórházba szállították.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.