Ioan-Aurel Pop felébredt téli álmából, és leporolta egyik kedvenc témáját.
A Román Akadémia elnökét – aki egyben (és sajnos) a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem rektora is – már senkinek sem kell bemutatni. Igazi mélyromán ember ő, akinek – legalábbis a hírek szerint – nem éppen szeplőtlen a múltja.
Nos, ez a derék rektor-elnök (akiről mellesleg azt is rebesgetik, hogy jól mutatna az államelnöki fotelben, például Klaus Iohannis helyett) az év végi ünnepi hangulat és befele fordulás után ismét előbújt, hogy magyarázzon egy jót, ami egyik kedvenc témáját, az erdélyi autonómiát illeti. Szépen filmezett videóban mondja el újra (meg újra, meg újra), hogy:
„Az oly nagy dobra vert autonómia, amit az 1918-as Nagy Egyesülés résztvevői állítólag megígértek a kisebbségeknek, illúzió, nem valóság.”
Persze, Pop mester nem mond semmi újat, de valószínűleg ő is megtanulta a suliban az aranymondást, miszerint ismétlés a tudás anyja. Tehát szépen megismételget mindent, amit már korábban is mondott, ő is, meg a többi nagyromán patrióta is. Elmondja, hogy az Egyesülési Nyilatkozatban szó sincs a magyarok, németek autonómiájáról. Hanem arról van szó, hogy Erdély, a maga teljességében, ideiglenes autonómiát élvez, amíg megszületik az új ország (Románia, ja) alkotmánya.
Arról a másik esetről is beszél az elnök-rektor, ahol autonómiát emleget az egyesülési nyilatkozat. Az egyházak autonómiájáról van szó, amelyet a román hatalom be is tartott. Jó, egy ideig: erről tessék megkérdezni például a görög-katolikusok véleményét.
Pop mester szerint természetes volt, hogy egy frissen megalakult ország centralizmusra, vagyis központosításra törekszik. Ez történt minden utódállamban. És persze, hogy ez a törekvés nem tetszett egyes kisebbségeknek, különösen azoknak, akik az I. világháború előtt egy birodalom (az osztrák-magyar) polgáraiként domináns kisebbséget alkottak. Ám a két világháború közötti román kormányok azért nem nyomták el ezeket a kisebbségeket. Megtették értük, amit lehetett. Az adott körülmények között. Khm. Nos, erről is sokak – kissé eltérő – véleményét lehet olvasni, visszaemlékezések, naplók oldalain. Annak ellenére, hogy Pop mester előrántja a zakóujjból Gaál Gábor példáját, aki szerinte azért jött Magyarországról Kolozsváron (vagyis Romániába), hogy itt adja ki a Korunk folyóiratot, mert odahaza nem engedték meg neki. Hogy ez mennyire, és főleg miért történt így, tessék csak bátran utánanézni. Khm.
Van azonban egy szép mondata az elnök-rektornak. Idézzük, nyersen kivágva a kontextusból, hogy vidáman zárjuk e szöveget:
„Románia (szerk. megj.) nem volt a földi mennyország a kisebbségek számára.”
Eltöprenghetünk ezen is: vajon ma az?
És akkor, ahogy ígértük, itt a videó, ékes román nyelven. Akit érdekel, kattintson bátran:
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb erdélyi műemléki eseménye rázta meg a szakmát és a helyi közösséget. A szilágycsehi református templom tornyának az összeomlása kapcsán a felújítást tervező szakember, Makay Dorottya nyilatkozott a Krónikának.
És ez újabb oldalról világít rá arra, hogy a még mindig sínes doszárban gondolkodó romániai bürokrácia semmit sem tud kezdeni a technológia adta lehetőségekkel.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
A szokásosnál hamarabb utalják ebben a hónapban a jogosultaknak a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a beilleszkedési támogatást. Az érintettek bankszámlájára már pénteken megérkezik a pénz.
További híreink: előbb az autójába, majd egy boltba szállt bele egy óvatlan sofőr, a meteorológusok pedig ingyen hullámvasutazást jósolnak nekünk a következő hétre.
További híreink: előbb az autójába, majd egy boltba szállt bele egy óvatlan sofőr, a meteorológusok pedig ingyen hullámvasutazást jósolnak nekünk a következő hétre.
Ledózeroltak egy régi temetőt Bihar megyében. Nyolc kilogramm aprópénzzel fizetett adót két állampolgár.
Ledózeroltak egy régi temetőt Bihar megyében. Nyolc kilogramm aprópénzzel fizetett adót két állampolgár.
További híreink: súlyos szabálytalanságokat találtak egy szatmári katonai egységnél. A román nagykövetség az Egyesült Államokban bejelentette a kritikus fontosságú ásványi anyagokkal kapcsolatos partnerséget.

További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.