// 2024. október 1., kedd // Malvin
történelem

A Román Akadémia elnöke kapott egy pofont az Elie Wiesel Intézet igazgatójától

Mert a Ioan-Aurel Pop „szárnyai alatt” készült könyv hamis információkat tartalmaz a romániai zsidókat sújtó pogromokról.

Alexandru Florian, az Elie Wiesel Intézet vezérigazgatója nyílt levélben bírálta Ioan-Aurel Pop (ő egyben a Román Akadémia patrióta elnöke is) és Ioan Bolovan történészeket, amiért az általuk gondozott Románia illusztrált története című kötet új kiadásában hamis információk és súlyos kihagyások vannak, ami Romániában élő zsidók elleni 20. századi pogromokat illeti.

A kötet 2018-ban jelent meg, új címe Románia és a Moldovali Köztársaság illusztrált nagy története. A levélben Florian megjegyzi, hogy 2016-ban az Intézet megtette észrevételeit az első kiadással kapcsolatban, és a szerkesztők (vagyis a fent említett két történész) ígéretet tettek, hogy az új kiadásban „több részletet közölnek a romániai zsidók helyzetéről”.

Tény, hogy az új kiadásba belefoglaltak néhány vonatkozó részletet: például az 1941-es bukaresti pogromot, illetve a dél-bukovinai zsidók deportálását.

Azonban az 1941. júniusi tragikus jászvásári (Iași) eseményekről ugyanazok a torz információk kerültetk a kötetbe: „1941. június végén 500 besszarábiai és bukovinai zsidót végeztek ki, akiket azzal vádoltak, hogy tüzet nyitottak a román és német katonákra” (572. oldal). A valóságban igazi pogrom zajlott Jászvásáron, amikor a román hatóságok, a lakosság és a német csapatok segítségével körülbelül 13 000 zsidót gyilkoltak meg.

Ugyanezen torzító megközelítés okán hiányzik a román és/vagy német hatóságok felelősségének leírása, ami a transzdnyeszteri ukrán zsidók kiirtását, illetve a romén fennhatóság alatt levő területeken élő romák deportálását illeti.

Ami II. Károly uralkodására vonatkozóan fontos lett volna megemlíteni a zsidók társadalomból való kiszorítási folyamatának lépéseit, például azt, ahogy a Goga-Groza-kormány és a Miron Cristea ortodox pátriárka által vezetett kormány által kidolgozott és alkalmazott zsidótörvény rendelkezéseit, miáltal 225 222 zsidó vesztette el az állampolgárságát, vagy a Ion Gigurtu vezette kormány által kidolgozott törvényt, amely három kategóriájú zsidót határozott meg, akiket különböző fokú korlátozások sújtottak.

A kötetben aránytalanul viszonyul egymáshoz, hogy az 1903-as kisjenői (Chișinău) pogromnak egy oldalt szánnak a szerzők, míg a dorohoi-i (1941. január), bukaresti (1941. január) és jászvásári (1941. június) pogromokat csupán futólag említik, egy-egy mondatban, „véres események” vagy „incidensek” címszó alatt. Az ogyesszai mészárlás viszont teljes mértékben kimaradt a kötetből.

Az igazgató levele végén felhívja a történészek figyelmét arra, amit a kötet előszavában írtak, hogy a kommunista időszak történészeinak munkái mennyire károsan manipulálták a köztudatot, továbbá arra is, hogy egy felelősségtudattal rendelkező történész nem csak a történelmi sikerekről számol be, hanem a borzalmakról is.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro