A román külügyminiszter elismerte: amerikai kollégája rákérdezett,miért nem sikerült a szenátus védelmi bizottságának első nekifutásra döntenie az ügyben. Ennek nyomán a testület hétfőn jóváhagyta a tervezetet.
Rákérdezett Rex Tillerson amerikai külügyminiszter múlt heti, váratlan bukaresti látogatása során, hogy mi történt a szenátus védelmi bizottságának keddi ülésén, amelyen határozatképtelenség miatt nem sikerült szavazni az amerikai Patriot légvédelmi ütegek beszerzéséről szóló törvénytervezet jóváhagyásáról.
Ezt Teodor Meleşcanu román külügyminiszter ismerte be hétfőn, a védelmi bizottság újabb ülése előtt.
„Rákérdezett, mi volt a helyzet a határozatképességgel múlt héten, én pedig elmondtam, hogy néha előfordul, hogy gondok vannak a határozatképességgel” - mondta a miniszter, hozzátéve: biztosította amerikai partnerét arról, hogy ez semmiképpen sem magáról a beszerzésről szól, a kormányoldalnak ugyanis stabil többsége van a parlamentben, így ezen a héten megszavazzák a beszerzést.
Az ellenzék azzal vádolta meg a kormányoldalt, hogy szenátorai szándékosan maradtak távol bizottság múlt heti ülésétől, mivel ezzel akartak üzenni Washingtonnak: álljon ki a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) korrupcióval meggyanúsított elnöke, Liviu Dragnea mellett.
Rex Tillerson a keddi bizottsági affért követően szerdán este váratlanul érkezett Bukarestbe Ázsiából, a hivatalos közlés szerint semmilyen hivatalos programja nem volt, csupán Meleşcanu fogadta őt a repülőtéren.
A védelmi bizottság egyébként hétfőn már probléma nélkül jóváhagyta a tervezetet, amelyről első kamaraként délután már szavazhat is a felsőház.
Sőt Mihai Fifor védelmi miniszter szerint kedden már a képviselőház elé kerülhet a tervezet. Amúgy elmondta: az első üteget 2019-ben szerzik be, és 2020-ra állítják hadrendbe.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Negyvenhat házkutatást tartottak Maros megyében a rendőrök egy folyamatban lévő, illegális erdőgazdálkodással kapcsolatos bűnügy okán szerdán reggel.
… Csíkszeredát megszórták igazán „magyarbarát” Simion-idézetekkel… és a hisztis Ilie Năstase kiizzadta magából, ki a jó elnök és ki a rossz.

George Simion nyíltan elismerte, hogy csak szavazatszerzéshez kellett a 35 ezer eurós lakások ígérete. Közben már Tánczos Barna pénzügyminiszter is a gazdaság földbe állásáról beszél.

… a Román Nemzeti Banknak két milliárd euróba került eddig Simion mester győzelme… és a napi politikai káoszon túl: annyi drogot kapcsoltak le Nagyváradon, hogy attól egy T-Rex is kifeküdne.

Az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Szövetség is Nicușor Dan támogatására szólít fel.

Az AUR elnökjelöltjére kétszer annyian szavaztak, mint a másodikként befutó Nicușor Danra.

A második helyért kiélezett csata zajlik Crin Antonescu és Nicușor Dan között.

Csökkenő választási kedv az országban, rekordrészvétel a diaszpórában. Két vonat ütközött össze Konstancán, egy mozdony kigyulladt Sinaián.

Kampánycsönd alatt tilos a propaganda, mégis egyesek kerülőutakon próbálják kijátszani a törvényt. Ez az elnökválasztás került idáig a legtöbb pénzbe.
Kampánycsönd alatt tilos a propaganda, mégis egyesek kerülőutakon próbálják kijátszani a törvényt. Ez az elnökválasztás került idáig a legtöbb pénzbe.
Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.
Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.
Az iskolákban pedig nemsokára biztonsági kamerák figyelik az osztálytermeket. Május elsejei hírmix.