// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
RMDSZ

A nyelvi jogok ügyét képviselné a parlamentben Csoma Botond

„Szintet ugrik” az RMDSZ Kolozs megyei elnöke: a városi tanácsosi székből a bukaresti képviselőházba készül.

Eddig ketten, Csoma Botond kolozsvári önkormányzati képviselő és Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke „jelentkeztek be” a parlamenti képviselő-jelöltségért Kolozs megyében – tudtuk meg Csoma Botond sajtótájékoztatóján, amelyen bejelentette indulási szándékát.

Csoma – aki több mint egy éve a szövetség Kolozs megyei elnöki tisztségét is betölti – úgy véli, tízéves önkormányzati tapasztalattal a háta mögött

ismeri annyira a helyi közösségek problémáit,

hogy hitelesen képviselhesse azokat a bukaresti törvényhozásban.

Képviselőként – ha megválasztják, de ez valószínű, hiszen Kolozs megyében két képviselői helyre van reális esélye az RMDSZ-nek – azt szeretné elérni, hogy azokra a problémákra, amelyeket nem sikerült helyben megnyugtatóan rendezni, országos szinten találjanak megoldásokat.

Csoma első helyen említi a nyelvi jogok kérdését: elképzelése szerint az kell elérni, hogy a kisebbségi nyelveken elhelyezendő feliratokra vonatkozó

jelenlegi 20 százalékos lakossági küszöböt leszállítsák 10 százalékra,

illetve meghatározzanak egy számszerű, mennyiségi küszöböt is, vagyis egy bizonyos létszám fölött a kisebbségi közösségeknek az adott település lakosságának etnikai arányaitól függetlenül is joguk legyen az anyanyelvi feliratokhoz.

Ugyancsak fontosnak tartja az oktatás kérdését, mert úgy gondolja, sok esetben a magyar nyelvű oktatás ki van szolgáltatva a megyei tanfelügyelőségeknek – elrettentő példaként az Apáczai líceum művészeti osztályának esetét említi.

Csoma a pozitív diszkrimináció elvét tartja követendőnek

a szükséges létszám alatt vagy speciális profilú osztályok esetében, és el akarja érni, hogy ezekben az ügyekben ne a tanfelügyelőség, hanem az oktatási minisztérium kisebbségi államtitkársága hozzon döntést.

A nyelvi jogok és az oktatási kérdések mellett Csoma a bürokrácia csökkentését nevezi meg reménybeli képviselői tevékenysége fontos célkitűzésének.

Horváth Anna kolozsvári alpolgármester

a generációváltást, a politikai képviselet megújítását

látja Csoma Botond és Hegedüs Csilla jelöltségében, és úgy véli, egy parlamenti képviselő számára nagy előny, ha sokéves önkormányzati munka tapasztalatával rendelkezik. Az RMDSZ súlya attól függ, mekkora – szavazatokban is kifejeződő – közösséget lát a megválasztott törvényhozók mögött a román politikai elit – szögezi le.

Vákár István, a Kolozs megyei tanács alelnöke a „háromlábú képviselet” (helyi, megyei, országos) részei közti együttműködés fontosságát emeli ki.

Csoma Botondot egyébként az RMDSZ önkormányzati listáján a választásokon közvetlenül „vonal alá” szorult Nistor Dániel váltja majd Kolozsvár városi tanácsában. Hogy Csoma Botond listavezető  lesz-e, az a szövetség Kolozs megyei szervezetének parlamenti jelölteket rangsoroló pénteki gyűlésén válik el.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

// még több főtér.ro