// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor
veri nájsz

Ciolacu mester elkezdte az angolórákat, de sajnos nem igazán megy neki…

// HIRDETÉS

… három évvel az aradi autórobbantós merénylet után előállították a gyanúsítottakat… és egy orvos nem volt hajlandó kimenni egy sürgős fulladásos esethez, az illető meghalt.

Ciolacu mester elkezdte az angolórákat, de sajnos nem igazán megy neki

Talán még emlékeznek rá: szeptember elején, miután bejelentette, pályára lép az államelnöki bársonyszékért folytatott versenyben, Marcel Ciolacu miniszterelnök egy vallomással is előrukkolt. Arról van szó, hogy a jóember kicsit kényelmetlenül érezte magát a külföldi kollégák (értsd, csúcspolitikusok) társaságában, ugyanis… nem tud rendesen angolul. És ez ciki. Tehát felkeresett egy angoltanárt és buzgón tanulni kezdett.

Eltelt azóta másfél hónap, és egy rádióműsorban, ahova éppen behívták, megkérdezték Ciolacu mestertől, hajlandó lenne-e angolul beszélni egy picit, ott helyben. Hadd hallja a nép, hogy halad a nyelvtanulással. Mire a miniszterelnök azt mondta, hogy hát de miért, hiszen románul is el tudja mondani ugyanazt. (LOL.) Utána viszont meghatóan őszintén kijelentette: ódzkodik attól, hogy angolul szólaljon meg, mert nem uralja a nyelvet. Persze, sietett megjegyezni, azért szokott ő angolul beszélgetni, az Európai Bizottság elnök asszonyával is cseverészett angolul, de ilyenkor mindig előre szól, hogy bocs, nem épp tökéletes a nyelvtudása.

// HIRDETÉS

Hát ez szép. És megható. És emberi. De nem meggyőző. Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnökre irtó sok rosszat rá lehet mondani. Azt viszont el kell ismerni: külföldiül remekül tud.

Három évvel az aradi autórobbantós merénylet után előállították a gyanúsítottakat

Mi is beszámoltunk róla: 2021 késő tavaszán felrobbant egy ismert helyi vállalkozó autója egy aradi parkolóban. A vállalkozó bennégett. A nyomozó hatóság puskaport talált a hátsó ülésen, ami arra utalt, hogy valakik robbanószerkezetet helyeztek el az autóban. Tehát felmerült a merénylet alapos gyanúja.

Eltelt bő három év, a nyomozók végigmentek a különböző szálakon és úgy tűnik, meglett az eredmény is. A hipotézis szerint a vállalkozó meggyilkolását a saját leánya tervelte ki, három másik gyanúsítottal együtt, akik mind a vállalkozó baráti köréhez tartoztak. A piszkos munkát persze nem ők végezték el, hanem külföldi (a feltételezések szerint ukrán, moldovai vagy szerb) bérgyilkosok.

A szerdai napon összesen hét helyszínen folytattak házkutatást az illetékesek, köztük a meggyilkolt vállalkozó leányának lakásán. A hölgyet a közegek bekísérték a rendőrségre, ahonnan Bukarestbe szállították, további kivizsgálás céljából.

Egy orvos nem volt hajlandó kimenni egy sürgős fulladásos esethez, az illető meghalt

Ha ennek a hírnek csak a fele igaz, akkor is vérlázító. Képzeljék el a helyzetet: valaki étkezik éppen, torkán akad a falat, fuldokolni kezd. Hiába próbálkozik, az élelem ott reked a légcsőben. Valaki mentőt hív. A SMURD épp máshova száguld, tehát a diszpécser utasítja a megyei mentőszolgálat egyik egységét, nyomás, sürgősség van!

A mentőautó kimegy a helyszínre, de sehol egy orvos. Mármint az autóban. Csak kisegítő személyzet. Akik teszik, amit tudnak, de hiába: a beteg megfullad.

A baj az, hogy a fenti történet nem fikció. Hanem valóság: múlt pénteken történt Maros megyében. Raed Arafat, a Sürgősségi Esetek Igazgatóságának vezetője kijelentette, őket vasárnap tájékoztatták a súlyos esetről. És hogy miért nem volt orvos a mentőautóban? Mert az a doki, akinek mennie kellett volna, nem volt hajlandó. Azt mondta, neki hamarosan lejár a munkaideje. A rendelkezésre álló adatok szerint 40 perc hátra volt még az orvos munkaidejéből. De Raed Arafat szerint az orvosnak akkor is mennie kellett volna, ha konkrétan lejárt a munkaideje és még nem érkezett meg a váltás.

Nos, ilyen orvosokra valóban nincs szükség.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro