Forrás: planiada.ro
Forrás: planiada.ro
Öt év alatt háromszázezer eurót nyúlt le egy bukaresti bankfiók igazgatója az ügyfelek számláiról. Ha kipihentebben ébrednek vasárnap reggel hétkor, az óraátállítás miatt van.
Bekerül a turisztikai körforgásba a Iași Műszaki Egyetem Könyvtára, amelyet egy 2015-ös online felmérés során a világ legszebb könyvtárának választott a több százezer szavazó. A megmérettetésen olyan intézményekre lehetett voksolni, mint a dublini Trinity College, a Rio de Janeiró-i Portugál Királyi Olvasóterem, vagy a prágai Nemzeti Könyvtár.
Az egyetem szenátusa október 25-én hagyta jóvá az egyetemi könyvtár új szabályzatát. Ennek értelmében az intézmény 2025. január elsejétől látogathatóvá válik a turisták számára is, akik korábban már jelezték, hogy az érdeklődésükre tart számot a 19. század végén épült egyetemi palota.
Az mindig jó hír, ha tömegek készülnek elözönleni egy könyvtárat, de a mai olvasási szokásokat ismerve, attól nem kell tartani, hogy jelentősen megnövekedik a várakozási idő.
A könyvtárba való belépés továbbra is ingyenes marad az oktatók, az adminisztratív személyzet, az egyetem hallgatói és a Iași Műszaki Egyetem által szervezett rendezvények résztvevői számára.
Más egyetemek hallgatóinak és a nyugdíjasoknak 5 lejes, míg a felnőtteknek 10 lejes belépőjegyet kell fizetniük. Az idegenvezetők által kalauzolt turistacsoportoknak 15 lejt kell fizetniük személyenként.
A könyvtár jelenleg hétfőtől péntekig, 8 és 15 óra között látogatható a hallgatók és az oktatók számára. Január elseje után 11 és 15 óra között várják a széles publikumot.
Dan Cașcaval, a Iași-i Műszaki Egyetem rektora elmondta: a könyvtár nyitvatartási ideje elsősorban a hallgatók órarendjéhez igazodik, így egyelőre nem lehetséges, hogy a rendeletben elfogadott program után is látogatható legyen az épület. A tesztidőszak után megvizsgálják, hogy a látogatási idő mennyire felelt meg a közönség igényeinek. Ez alapján fogják módosítani a programot úgy, hogy az érdeklődők szombaton és vasárnap is bejárhassák a könyvtárat.
Az intézményvezető megjegyezte, hogy a könyvtárban szakképzett személyzet áll a látogatók rendelkezésére, akik angol és francia nyelven is tudnak tájékoztatást nyújtani a turistáknak. A jegyeladásból származó pénzt a könyvtár működési költségeire fordítják.
Az elmúlt hét évben 48 600 külsős látogatót regisztráltak, ebből 5300 volt külföldi.
A 19. század végi Európa keleti perifériáján található város egyetemi palotáját a kor sztárépítésze, a svájci Louis Blanc tervezte. Stílusában nagyon hasonlít a Trinity College könyvtárához.
A könyvtár állománya több mint 962 000 egységre rúg. Ebből 522 000 könyv, 129 000 folyóirat, CD és DVD, valamint több mint 300 000 műszaki dokumentum.
Tegnap egy orvosi-gyógyszerészeti cég pénzügyi menedzseréről adtunk hírt, aki öt év alatt több mint 32 millió lejt sikkasztott az általa kezelt összegekből, ma ismét egy hasonló történetbe futottunk bele, amelynek a főhőse ugyancsak öt év alatt tett szert illegális vagyonra.
A bukaresti nő egy bankfiók igazgatójaként dolgozott, és egy nap úgy ébredhetett, hogy miért várja tétlenül a havi fizetést, amikor magának is utalhat összegeket. Egyszer megpróbálta, működött. Tizedjére sem történt semmi, majd annyira belelendült, hogy ezerhez közelített az illegális tranzakciók száma, amikor lebukott. Az így módon megkárosított ügyfelek többsége idős ember volt, 60 és 85 év közöttiek.
Kiderült, hogy a bankigazgató alkalmanként csak kisebb összegeket sikkasztott, azt remélve, hogy az ügyfelek életkorukból adódva nem veszik észre a hiányt. A nő ráadásul hiteleket is felvett, bankkártyákat is rendelt az ügyfelek nevére.
Amikor ezeket megkapta, elment a bankautomatához és pénzt vett fel. Összesen 920 alkalommal lépett be a számítógépes rendszerbe, és 800 alkalommal végzett banki átutalásokat.
A bank idén nyáron fogott gyanút, ezért kapcsolatba lépett a rendőrséggel. Az ellenőrzések során kiderült, hogy az igazgató öt év alatt 300 000 eurót sikkasztott. Miután azonosították az elkövetőt, a rendőrség kihallgatta, majd a nőt igazságügyi hatósági felügyelet alá helyezték, és csütörtökön házkutatást tartottak a lakásán.
A belföldi vasúti személy- és teherforgalom 81 vonatjáratának kell majd összesen 4860 percet vesztegelnie a vasárnap hajnali óraátállításkor – tájékoztatott szombaton a CFR.
A téli időszámításra való átállás miatt vasárnap 4 órakor az órákat 3-ra állítják vissza. A vasárnap hajnalban induló a személy- és tehervonatok a mentrend szerinti időpontban hagyják el az indulási állomást a nyári időszámítás szerinti 4 óráig, amelyből 3 óra lesz.
A nyári időszámítás szerinti 4 óra után forgalomban lévő személyszállító vonatok megállnak a legközelebbi állomáson, és a téli időszámítás szerinti időpontban indulnak tovább, azoknak a kivételével, amelyeknek már csak kis távolságot kell megtenniük a célállomásig.
A nyári időszámítás szerinti 4 óra után forgalomban lévő tehervonatok megállás nélkül a célállomásig közlekednek.
Mivel a szomszédos országok is átállnak a téli időszámításra, a határállomásokon áthaladó vonatok 2024. október 27-én az érvényben lévő menetrend szerint közlekednek.
Az átállás 81 vonatjáratot érint, ezek közül 57-et az állami vállalat, 24-et magánvállalatok üzemeltetnek.
Az óraátállítás megszüntetése évek óta napirenden van EU-s döntéshozói körökben, de konkrét előrelépések nem történtek. A napokban több mint 60 EP-képviselő fordult levélben Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez, amelyben a nyári időszámítás megszüntetését követelték.
Az aláírók szerint a jelenlegi rendszer elavult, és az évente kétszer esedékes időszámítás megszüntetése összhangban van az EU azon törekvésével, hogy egyszerűsítse, csökkentse a polgárokat érő felesleges stresszt, és megkönnyítse a mindennapi életet. Az aláírók felszólították az EB-t, hogy a lehető leghamarabb fontolja meg a kérdést.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.
Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
… Maia Sandu oroszveszélyre figyelmeztet, Ilie Bolojan (is) támogatná a Moldovai Köztársaság egyesülését Romániával… és a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál főnöke idén feltolná a rendezvény kezdőbetűit a Fellegvárra.

További híreink: ideiglenes eltávozást kapott a börtönből a rendőrgyilkos, nem ment vissza, Radu Miruță védelmi miniszter pedig véletlenül megdicsérte Nicolae Ceaușescut.
További híreink: ideiglenes eltávozást kapott a börtönből a rendőrgyilkos, nem ment vissza, Radu Miruță védelmi miniszter pedig véletlenül megdicsérte Nicolae Ceaușescut.
További híreink: a többség szerint hiba volt, hogy Nicuşor Dan nem ment el Davosba, a következő napokban pedig megint cudar időnk lesz.