// 2026. június 12., péntek // Villo

A négy nyugati nagyváros úgy hagyja faképnél a vízfejű Bukarestet, hogy marad

// HIRDETÉS

Egyelőre.

És a korábbi ígéreteken túl immár konkrét formában is testet öltött a Bukaresttel és a száz éves román vízfejjel szembeni ellenállás: a Bukaresthez képest magát szimbolikusan is nyugatiként meghatározó (és persze földrajzilag is annak számító) négy nagyváros – Kolozsvár, Temesvár, Nagyvárad és Arad – polgármestere aláírta a Nyugat Szövetsége (AVE) létrehozását rögzítő dokumentumot.

A szombati ceremóniát Temesváron hozták tető alá, az alapító okiratot Nicolae Robu temesvári, Emil Boc kolozsvári, Ilie Bolojan nagyváradi és Gheorghe Falcă aradi polgármester látta el kézjegyével. Hogy az egésznek politikai üzenete is van, az is jelzi, hogy ellenzéki politikusokról van szó – mindannyian a jelenlegi szociálliberális kormány legfőbb ellenzékének számító Nemzeti Liberális Párt (PNL) politikusai.

Emellett azért a szándékolthoz képest jelentősebb szimbolikus értékkel bír, hiszen Erdély, a Bánság és a Partium „fővárosa” is ott van a résztvevők között Hozzájuk csatlakozott Arad, és további városokat is várnak – ezért is nevezték át az eredetileg Nyugati Négyszög elnevezésű szerveződést Nyugat Szövetségévé –, így

nyitva áll a kapu a többi olyan város előtt is, amelynek elege van a túlközpontosított, túlbürokratizált román mindennapokból, és a saját kezébe akarja venni a sorsát a gazdaság- és infrastruktúrafejlesztés terén.

Persze a ténylegese jelentőségnél – legalábbis egyelőre – nem kell többet belelátni ebbe a szövetségbe, az alapító okiratot ünnepélyes körülmények között aláíró elöljárók igyekeztek fűnek-fának bizonygatni, hogy szó sincs semmiféle szeparatizmusról, nem akarják otthagyni a nagyromán hazát.

Mint közölték,

a bukaresti kormányt nem ellenfélnek, hanem partnerüknek tekintik. 

Érdekes módon ugyanakkor Nicolae Robu arra a Gyulafehérvári kiáltványra hivatkozott a társulás létrejötte kapcsán, amely többek között a nemzetiségeknek, a helyi közösségeknek is önrendelkezést ígért, és amit Bukarest elképesztő energiával és következetességgel a mai napig sem tart be.

„Ötletünk alapját a Gyulafehérvári kiáltvány képezi.

E kiáltvány szellemében kívánjuk letenni a közösségek szabad társulásának és erőforrásaik optimalizálásának alapjait. És van még egy elv, a közigazgatási stabilitás elve. Látjuk, hogy Romániában a kormányok nem igazán hosszú életűek. A helyi közigazgatás szervei viszont száz évvel a nagy egyesülés után is stabilak, és bár ezen időszak felét különböző diktatúrák alatt töltötték, most itt az ideje, hogy a Gyulafehérvári nyilatkozathoz forduljunk, amely a szabadság kiváló manifesztuma” - mondta Robu.

Emil Boc a szeparatizmusra vonatkozó vádakat igyekezett elhessegetni. 

„A projekt nem Bukarest ellen irányul, éppen ellenkezőleg, a cél az erősebb és gazdagabb Románia. A világ egyetlen országa sem lehet gazdagabb, ha nincsenek erős és gazdag városai. Alapját a szubszidiaritás elve képezi, amely az EU alapja is:

a döntéseket azon hatóságnak kell meghoznia, amely a legközelebb áll az állampolgár szükségleteihez. A második elem a központosításhoz kapcsolódik. A központosított kormányzás a múlt része.

Csakis így lehet működtetni a gazdasági fejlődés összes motorját” - mondta Boc.

Ilie Bolojan, Nagyvárad polgármestere az azonnali célok között egy interregionális fejlesztési egyesület létrehozását említette, amely a román kormány partnere kíván lenni és amely számára külön fejezetet nyitnak az állami költségvetésben. Hozzátette: az AVE azt tűzi ki céljául, hogy az elvándorlást fontolgatók az országon belül is megtalálják azt a jólétet, amire vágynak. 

Gheorghe  Falcă a felelősségvállalást nevezte meg a társulás legfőbb elemeként. 

A tárulás célja, hogy közösen segítsék elő a térség fejlődését, és hívjanak le európai uniós forrásokat.

Céljuk öbbek között az észak-erdélyi, a Via Carpathia és a Temesvár-Belgrád autópályák megépítésének a felgyorsítása, a városokat összekötő nagysebességű vasútvonal megépítése, a környezetkímélő mobilitás növelése a városok metropoliszövezetében vasút-, metró-, villamos-, trolibusz- és villanymotoros autóbuszvonalak kiépítésével. 

Vagyis, ha minden jól alakul, akkor egyre nagyobb sebességgel hagyhatják maguk mögött a mindent elnyelő Bukarest által nyomasztó mértékben uralt ország többi részét. Legalábbis jelképesen.

Egyelőre.

 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy szegény kis adófizető panaszai

Szántai János

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté

Sánta Miriám

Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.

Vázlat az erdélyi kultúra működtetésének anyagi nyomorúságáról

Fall Sándor

Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit
Főtér

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

Ukrán állampolgárságáról lemondott, de a moldovait felvette a korábban a kettős állampolgárságú magyarok ellen hergelő Tomac
Krónika

Ukrán állampolgárságáról lemondott, de a moldovait felvette a korábban a kettős állampolgárságú magyarok ellen hergelő Tomac

A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.

Megint áll a bál Romániában: tengeri drón robbant a konstancai kikötőben…
Főtér

Megint áll a bál Romániában: tengeri drón robbant a konstancai kikötőben…

… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén
Székelyhon

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén

Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.

„Büszke vagyok, hogy román vagyok”. Parázs vita a magyar Országgyűlésben
Krónika

„Büszke vagyok, hogy román vagyok”. Parázs vita a magyar Országgyűlésben

Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.

Begorombul az időjárás, Hargita és Kovászna megye egy részére is érvényes a másodfokú viharriasztás
Székelyhon

Begorombul az időjárás, Hargita és Kovászna megye egy részére is érvényes a másodfokú viharriasztás

Viharosra fordul az időjárás az ország nagyrészében csütörtöktől. A csíkszeredaiakat Ro-Alertben is figyelmeztették a viharriasztásra, amiben a katasztrófavédelem kihangsúlyozza, hogy a szélsőséges időjárás idején mindenki gondoskodjon a biztonságáról.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Egy szegény kis adófizető panaszai

Szántai János

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté

Sánta Miriám

Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.

Vázlat az erdélyi kultúra működtetésének anyagi nyomorúságáról

Fall Sándor

Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.

// HIRDETÉS