// 2026. augusztus 11., kedd // Zsuzsanna, Tiborc

A medvék már piti táskatolvajok lettek a Szent Anna-tónál – a csendőröknek kellett közbelépni

// HIRDETÉS

Az elkövető egy hárombocsos anyamedve volt.

Ellopta egy turista táskáját egy hárombocsos medve a Szent Anna-tónál. A rémült fiatal, aki a fűben, a tó körüli erdőtől nem messze hagyta a hátizsákját, csütörtök délután riasztotta a hatóságokat az 112-es segélyhívón.

A meglovasított hátizsákban voltak a fiatal iratai és a vakációra szánt pénze is.

A kiérkező Hargita megyei csendőrök az erőben találtak rá a szétszaggatott táskára, mintegy 30 méterre attól a helytől, ahol a 20 éves turista hagyta, mellette szerencsére megtalálták az iratokat és a pénzt is.

A táskából csak egy főtt kukoricát tűnt el – feltehetően ezt szagolta ki, és emiatt lopta el a táskát az anyamedve. (A nagyvadak szerencsére még nem jöttek rá, hogy a pénzből még több kukoricát lehet venni.)

Bár a történet viszonylag szerencsésen ért véget, a természetjáróknak jó lesz vigyázni a környéken, hiszen a táplálékszűke miatt szenvedő medvék egyre veszélyesebbek.

A Hargita megyei csendőrség is felhívta a figyelmet a közleményében arra, hogy a Szent Anna-tó körül erdő van, abban pedig vadállatok lehetnek.

Értem?!

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen
Krónika

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen

Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa
Főtér

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa

Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában
Krónika

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában

Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica
Székelyhon

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica

Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.

// még több főtér.ro