// 2024. október 4., péntek // Ferenc
kitüntetés

A magyar sport felvirágoztatásán dolgozó román teniszcsillagot tüntettek ki Budapesten

A magyar sportért tett erőfeszítéseit ismerték el.

Ha a magyar-román államközi viszonyok néha csikorognak is, azért akad olyan román, akivel kiváló a magyar állam viszonya: az egykori román teniszcsillag, Ion Ţiriac például olyan jó kapcsolatot alakított ki Budapesttel, hogy kedden délután a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét vehette át Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettestől a Parlamentben. 

A hivatalos indoklás szerint a köztársasági elnök által adományozott magas rangú elismerést  a magyar tenisz sportért és az utánpótlás-nevelés fejlesztéséért, valamint Magyarország jó hírnevének öregbítéséért tett erőfeszítéseinek elismeréseként vehette át brassói születésű – idén 80 esztendős – Ion Ţiriac, aki a magyar nyelvet gyerekként tanulta meg és mind a mai napig hibátlanul őrzi.

„A neves üzletember és sportszervező személyében Magyarország nagy barátját tisztelhetjük, aki fiatal kora óta gyakran látogatja hazánkat és  jó hírünket viszi a nagyvilágban” – indokolják az elismerést.

Semjén Zsolt közölte, Ţiriac az ünnepségen azt mondta: óriási lehetőséget lát abban, hogy Magyarország sportnagyhatalom lehet, és ebben ő is aktívan részt kíván venni. 

Ţiriac az elmúlt időszakban többször is dicsérte a magyar miniszterelnök tevékenységét. Szerinte Romániának az egyik legnagyobb problémája az, hogy jelenleg nincs olyan kaliberű politikusa, aki „talpon tudna maradni az európaiak előtt”, mint ahogyan azt Orbán Viktor teszi. „Hogy lehet bírálni Orbánt? Ő lenne Európa hitleristája? Egyelőre azt látjuk, hogy Magyarország érdekeit védi, s amikor Brüsszelbe megy, ő legalább talpon marad” – fogalmazott az üzletember.

Țiriac korábban a magyar kormányfő által szorgalmazott sporttámogatási programot dicsérte egy nyilatkozatában, amelynek szerinte már látszanak az eredményei, és amelyhez hasonlóval az üzletember szerint a romániai élsport helyzetén is javítani lehetne.

Tavaly szeptemberben pedig azt állította, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök hajlandónak mutatkozott arra, hogy megszerezze Magyarország számára egy részben általa tulajdonolt tenisztorna szervezési jogait.  

Ion Ţiriac sportpályafutását jégkorongozóként kezdte, a román nemzeti válogatott tagjaként világbajnokságokon és az innsbrucki olimpián vett részt 1964-ben. Ezzel párhuzamosan teniszezőként több mint 40 címet nyert, köztük párosban a Roland Garrost is. Profi pályafutását követően is aktív maradt, sportmenedzserként olyan sportolókat nevelt és támogatott, mint Boris Becker és Goran Ivanisevic. Szervezője, tanácsadója és támogatója volt több magas színvonalú nemzetközi teniszbajnokságnak. Ion Ţiriac pályafutása során nagy hangsúlyt fektetett a gyerekek sportra és a sport által való nevelésére.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban
Krónika

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban

A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro