// 2026. április 28., kedd // Valéria

A magyar kormány üdvözli, hogy az EMNP nem indul a választáson

// HIRDETÉS

De azért tudja, hogy nehéz lépés volt.

A magyar kormány üdvözli az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) döntését, miszerint nem kívánnak önállóan elindulni a december 11-i romániai parlamenti választásokon, ezzel is segítve a magyarság esélyeit - mondta a magyar nemzetpolitikai államtitkár hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Potápi Árpád János kifejtette: az EMNP elnökségével való hétfői találkozón tájékoztatást kapott arról, hogy a párt a két héttel ezelőtti ülésén úgy döntött, a december 11-i romániai parlamenti választáson nem indul, nem állít jelöltet. Ezzel is segítve a magyar-magyar összefogást, és növelve a magyarság esélyeit a választásokon. A kormány részéről

üdvözölte és megköszönte a döntést, amely - mint mondta - nyilvánvalóan nehéz lépés volt.

Potápi Árpád János úgy fogalmazott: büszkék lehetnek az érintettek az elért eredményekre, és köszönetét fejezte ki azért, hogy a honosítás területén és egyéb ügyekben kiálltak az erdélyi magyarság mellett.

Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke a döntéssel összefüggésben hangsúlyozta: továbbra is az autonómiáért való harcot tartják a legfontosabbnak, ezért azokat a jelölteket támogatják, akik hithű autonómiaharcosok a kampányidőszakon kívül is. Azt is támogatják, hogy Romániát a történelmi régiók alapján újra kell szervezni - mondta.

Az elnök kitért arra is: természetesnek tartják, hogy a magyar kormány partnerként tekint más erdélyi magyar pártokra és más Kárpát-medencei pártokra, úgy gondolják, a kapcsolatokat az „is-is" és nem a „vagy-vagy" elve kell, hogy jellemezze. Ennek tudatában az a politikai közösség, amelynek szószólói, partneri kapcsolatban továbbra is szövetségesként tekint a kormányra és a miniszterelnökre - mondta.

Potápi Árpád János kitért a marosvásárhelyi eseményekre is, a Római Katolikus Gimnáziumban történtekre. A korrupcióellenes ügyészség (DNA) ugyanis csütörtök este őrizetbe vette Stefan Somesan Maros megyei főtanfelügyelőt, a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium törvénytelennek vélt 2014-es létrehozása miatt. Az ügyészség ugyanakkor 60 napra hatósági felügyelet alá vonta Tamási Zsolt-Józsefet, a gimnázium igazgatóját.

Az államtitkár a magyar kormány szolidaritásáról biztosította Tamási Zsolt-József iskolaigazgatót, és jelezte: támogatják Stefan Somesan Maros megyei főtanfelügyelőt is. A román kormány évek óta olyan helyzetbe hoz magyar politikusokat, közéleti vezetőket, intézményvezetőket, aminek célja nem más, mint

a közéletből való eltávolítás, a szerepvállalástól való elriasztás.

Ez az erdélyi magyarság rovására megy - rögzítette, hozzátéve: a szándékosságot látják, s a folyamatokat a leghatározottabban elítélik.

Szilágyi Zsolt azt mondta: az EMNP nemzetmegtartó erőként tekint a történelmi egyházakra, és a felekezeti oktatás teljes körű helyreállítása alapjogi kérdés. Ez a mostani ügy is azt mutatja, hogy a vagyon-visszaszolgáltatás nagyon komoly hiányosságokkal bír Romániában, és nemcsak Marosvásárhelyen, hanem másutt sem számíthatnak az állam jóhiszemű hozzáállására - mondta. Most is arról van szó, hogy adminisztratív okokra hivatkozva indokolatlanul keményen járnak el a vizsgálati szervek.

Kijelentette: elvi álláspontjuk, hogy nincs helye a korrupciónak, de korrupcióra hivatkozva senkit se üldözzenek azért, mert magyar, ugyanakkor azért, mert magyar valaki, még nem biztos, hogy ártatlan. A mostani ügyben ugyanakkor nincs szó korrupcióról, mindenben kiállnak az iskola mellett, diszkriminációról van szó, amit nem lehet megengedni - mondta a politikus.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!
Főtér

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!

Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban
Székelyhon

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban

Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Krónika

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni
Székelyhon

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni

Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.

// még több főtér.ro