Már csak a határ romániai oldalán kellene kikínlódni némi előrehaladást az autópálya-építés terén, így Erdélynek is lenne összeköttetése a nyugattal.
Ünnepélyes keretek közt kedden lerakták az M4-es autópálya Berettyóújfalu-Nagykereki közti szakaszának alapkövét. Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a hajdú-bihari és a romániai bihari települések képviselői előtt bejelentette, 2020-ig 2500 milliárd forintból – melynek fele hazai forrás – mintegy ezer kilométeren épül gyorsforgalmi út.
A magyar kormány célja, hogy valamennyi megyeszékhelyet gyorsforgalmi út kössön össze, illetve az M35-ös és az M4-es autópálya megépítésével létrejöjjön a Felvidék és Észak-Erdély közötti gyorsforgalmi kapcsolat Kassa-Debrecen-Nagyvárad irányában. A mintegy 100 milliárd forintos beruházás elkészültével mérséklődnek a környezeti ártalmak, s részben tehermentesül Berettyóújfalu és Mezőpeterd.
Ekkora beruházás ebben a térségben még soha nem valósult meg – hívta fel a figyelmet Vitányi István (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője. A térség elérhetősége jelentősen javul, s levetkőzzük a halmozottan hátrányos helyzetű jelzőt is - fejtette ki.
Cseke Attila szenátor (RMDSZ) Bihar megye szempontjából is fontosnak nevezte az autópálya megépítését, mint fogalmazott, gazdasági fellendülést hoz Partium számára, s elindulhat az erdélyi autópálya építése is.
.jpg)
Muraközi István (Fidesz-KDNP), Berettyóújfalu polgármestere akként fogalmazott, hogy a mai nappal a város neve új évszázad térképére, a közlekedés érhálózatára kerül fel. - Biztonságosabb lesz a közlekedés és az élet is a térség településein - vetítette előre.
Pántya József, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési Zrt. útfejlesztési igazgatója a beruházás paramétereit ismertette. Első szakaszban a 2,95 km-es 2x2 sávos autópálya épül ki Nagykerekig, leálló sávval, középen elválasztó sávval. 3 új híd is elkészül a Kék-Kálló főcsatorna felett, valamint egy mérnökségi telep és egy autópálya rendőrség Berettyóújfalu mellett.
A kivitelezés nettó költsége 15 milliárd forint, elkészülte 2019. I. negyedéve. A második szakasz a 47-es főúttól az országhatárig terjed, 26,5 kilométernyi, 2x2 sávon, leálló sávval. Elkészül 20 híd is, melyek közül kiemelendő a Berettyó folyó és a Dusnok patak fölötti pályahíd.
Megépítenek egy komplex pihenővé alakítható határátkelőhelyet Nagykerekinél. A kivitelezés nettó költsége 83 milliárd forint, a várható átadás 2020. I. negyedéve - mondta el Pántya József.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Két RMDSZ-es képviselő is van a hallgatag politikusok között. Hackertámadás érte az ország egyik legnagyobb energetikai komplexumát. Nemi erőszakot próbált elkövetni egy diák ellen egy rendőriskolai alkalmazott.

Négyszáz darab csempésztojással bukott le egy román kamionos Olaszországban. Fejbe vertek egy férfit Bánffyhunyadon, mert nem tudta a karácsonyi ének szövegét.

A Főtér szerkesztősége áldott, békés karácsonyt kíván minden Olvasójának, minden határon innen és túl.

Beomlott a szebeni Hilton szálló úszómedencéje feletti mennyezet. Ludovic Orban volt miniszterelnök élesen bírálja Nicușor Dan népszavazási ötletét a bírák és ügyészek körében.

… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!

… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.

Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.