Nem lesznek könnyű egyeztetések.
Kormányalakítási tárgyalásokat kezdeményez a liberális FDP-vel és a Zöldekkel a CDU/CSU német jobbközép pártszövetség - jelentette be Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke a hétvégén.
A kancellár a CDU/CSU közös ifjúsági szervezetének (Junge Union, JU) drezdai konferenciáján szombaton elmondott beszédében jelentette ki először, hogy a pártok színei alapján (CDU/CSU: fekete, FDP: sárga, Zöldek: zöld) elnevezett Jamaica-koalíció megkötése a célja. Eddig rendre arról beszélt, hogy valamennyi lehetséges koalíciós partnerrel, így a szociáldemokratákkal (SPD) is egyeztetni kell a kormányzati együttműködés lehetőségéről.
A JU tanácskozásán viszont azt mondta, hogy az SPD „belátható időn belül nem lesz kormányképes szövetségi szinten", ezért az FDP-vel és a Zöldekkel kell tárgyalni.
A tárgyalások nehezek lesznek, de mindent meg kell tenni azért, hogy „megbízható és stabil kormány" alakuljon - hangoztatta a CDU elnöke. Rámutatott, hogy ez a négy párt még soha nem kormányzott együtt szövetségi szinten.
CDU/CSU-FDP összetételű koalíció már volt, de a Zöldekkel még nincsenek tapasztalatok, ezért - mondta Merkel - a CDU-nak a JU kezdeményezésének megfelelően rendkívüli pártkongresszuson kell elfogadnia a koalíciós szerződést, ha sikerre vezetnek a tárgyalások.
Előbb viszont a CDU és a CSU viszonyát kell rendezni, legfőképpen a bajor CSU által követelt menekültbefogadási felső határ ügyében kell megállapodásra jutni - mondta a CDU elnöke. Kiemelte, hogy a két párt vezetőinek vasárnapi tárgyalásán „egy kis jó szándékkal" rendezni lehet a vitákat.
A testvérpártok egyeztetése vasárnap délelőtt kezdődött a CDU berlini székházában. A CDU küldöttségét Angela Merkel, a CSU küldöttségét Horst Seehofer pártelnök, bajor kormányfő vezeti.
Az első tárgyalások az FDP-vel és a Zöldekkel várhatóan csak az október 15-ei alsó-szászországi tartományi parlamenti választás után kezdődnek, ha a CDU-nak és a CSU-nak sikerül megállapodnia a vitatott ügyekben és egységes irányvonalat tudnak kidolgozni a koalíciós tárgyalásokra. Arról egyelőre nem szivárogtak ki információk, hogy a CSU által követelt évi 200 ezer fős menekültbefogadási felső korlát kérdésében milyen kompromisszumról lehet szó.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.