Egy 46 éves férfi esti iskolába jelentkezett, de nem vett részt az órákon, és nem vizsgázott. Még online sem.
Kacifántos helyzeteket képes a román oktatás produkálni, és hallottunk már olyasmiről, hogy valaki hamisított érettségi diplomával ért el mesés karriert – de olyasmiről eddig nemigen, hogy valaki úgy végezzen el egy osztályt, hogy egy percig sem vett részt sem az oktatási folyamatban, sem a vizsgákon, és még le sem fizetett senkit.
Most pedig a jelek szerint ez történt a dél-romániai Gorj megyében található Turburea község szakgimnáziumában.
Az ügy főszereplője egy 46 éves helybeli férfi, aki kilenc osztályt végzett Târgu Jiuban.
Elmondása szerint tavaly megkereste egy rokona, aki testneveléstanárként dolgozik, és jelezte, hogy beiratkozások zajlanak a turbureai szakgimnázium esti tagozatára.
Ekkor úgy döntött, hogy a kora ellenére beiratkozik tizedik osztályba. Be is nyújtotta a kérvényt, és odaadta a rokonnak a személyi igazolványa másolatával együtt. Az iratok közül hiányzott még a törzskönyvi kivonata a Târgu Jiu-i iskolából, ahova korábban járt, de mivel nem volt ideje elutazni érte, végül lemondott arról, hogy beiratkozzon a turbureai iskolába.
Gondolta ő.
Egy hete ugyanis felhívta egy kedves hölgy a turbureai szakgimnáziumból, aki az osztályfőnökeként mutatkozott be, és közölte, hogy már tizenegyedikes diák, miután sikeresen elvégezte a tizediket, és ha lesz egy kis ideje, fáradjon be az iskolába kitölteni az online oktatásra vonatkozó papírokat.
A férfi természetesen köpni-nyelni nem tudott, hiszen az iskola közelébe sem ment.
Ezért megkereste egy másik ismerősét, akin keresztül megérdeklődte, mi is lehet a helyzet. De ő is arról tájékoztatta, hogy az iskola hivatalos irati szerint sikeresen, 5,58-as tanulmányi átlaggal elvégezte a tizedik osztályt, és most az iskola tizenegyedikes diákja esti tagozaton.
Ezek után hősünk feljelentést tett a korrupcióellenes ügyészségen, amely azonban átadta az ügyet egy másik ügyészségnek.
A szakgimnázium igazgatója közölte, a férfi tényleg tizenegyedikes diákként szerepel az iskola nyilvántartásában, de mosta kezeit, mondván: ő csupán szeptembertől igazgató.
Az osztályfőnöknő természetesen nem emlékszik arra, hogy felhívta a férfit.
A megyei tanfelügyelőség és a rendőrség most közös erővel próbálja kideríteni, hogyan történhet olyasmi, hogy valaki akarata ellenére közel kerül az érettségi diploma megszerzéséhez.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.

Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.

Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.