Ilyen alapon érthető a vesztegzárak, kötelező kültéri maszkviselés és egyéb megszorító intézkedések bevezetése az érintett területeken.
Ha délután egy óra, akkor koronavírus-helyzetkép. Sajnos olyan lett ez az utóbbi időben, mint a déli haragszó. És akkor nézzük, mint hozott az elmúlt huszonnégy óra.
Először is: 1151 új fertőzéses esetet (vagyis olyan betegekről van szó, akiknek korábban nem volt pozitív tesztjük). Az egy nappal korábbi 1104-hez képest ezt enyhe növekedésnek könyvelhetjük el. Ehhez a számhoz járul még az az 594 beteg, akiknek korábban már volt pozitív teszteredményük.
Ami a tesztek számát illeti, a helyzet, ha tetszik, visszatért a megszokott kerékvágásba, a korábbihoz képest (7574): az elmúlt 24 órában összesen 21 135 tesztet végeztek, ezek közül 13 127-et, a járványügyi protokoll alapján, 8008-at állampolgári kérésre. Ehhez járul még ama 30 (vagyis elenyészően kevés) tesztnek az eredménye, amelyeket korábban végeztek el, de csak a keddi összesítőbe kerültek bele. Ennek megfelelően meredeken csökkent a korábbi nap ijesztő fertőzésaránya (14,46%): 5,44%-ra, ha az összesített tesztszámot vesszük alapul (21 135 + 30 = 21 165).
Az intenzív osztályokon továbbra is nehéz a helyzet: egy nappal korábban 353, a keddi adatok szerint 357 beteget ápolnak.
Ami a haláleseteket illeti, a csökkenő trend sajnos megakadt, sőt, megugrott (egy nappal korábban 19 halálesetet jelentettek be). Az elmúlt huszonnégy órában 33 beteg (13 férfi és 20 nő) hunyt el a koronavírus-fertőzéshez köthető okok miatt, 31 beteg egyéb betegségben is szenvedett, két beteg viszont nem.
Ami még fontos: az adatok arra utalnak, hogy a járványszámok elsősorban az úgynevezett „vörös megyékben” levő lehangoló helyzetnek köszönhetőek. Az negatív listavezetők élén nem is megye áll, hanem maga a főváros. De rossz a helyzet Argeș, Brassó és Prahova megyékben is. Nem hiába rendelték el például Argeșben a kötelező nyílttéri maszkviselést is, a lazítások óta először. Teljes mértékben indokoltak ezek az intézkedések, ahogy a célzott vesztegzárak elrendelése is. Nem akarunk senkit bántani, de ha magunktól nem megy a szabálybetartás, akkor jöjjenek a megszorító intézkedések, ahol szükség van rájuk. Egyelőre Erdélyben (a Bánságot kivéve) ilyesmire nem volt szükség.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.
Válasz Sánta Miriám Biológia versus ideológia című írására, amely december 5-én jelent meg a Főtéren.
Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.
Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.
Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.
… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!

… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.

Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.
Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Közben a DNA őrizetbe vett egy volt PSD-s minisztert. És miért nem mindegy, mikor jár le egy élelmiszer szavatossága és meddig fogyasztható biztonságosan?

További híreink: megbukott az ötödik bizalmatlansági indítvány is a Bolojan-kormány ellen, a következő két hétben pedig felmelegedés és lehűlés váltja egymást.

Komoly vádakat emeltek és házkutatások tartottak egy Temes megyei öregotthon állapotának kapcsán. Meglepő összegeket szednek be a kéregetők az utcán.

Tizenhét év után találkozott halottnak hitt édesanyjával egy fiatal nő. A gatyájuk is rámegy a bukarestieknek és a Brassó megyeieknek az albérletre.