// 2026. július 3., péntek // Kornél, Soma

A korona megmutatta, hogy románok nélkül nincs olasz mezőgazdaság

// HIRDETÉS

Szerintük Románia Olaszország és Európa ellen dolgozik, amikor karanténba dugja a tőlük hazatérőket.

Az olasz gazdák szövetsége (Coldiretti) antieurópainak, antiolasznak és egyoldalúnak nevezte azt az intézkedést, hogy a romániai illetékes szervek bekaranténozzák az Észak-Olaszországból hazatérő vendégmunkásokat, (mint ahogy minden olyan állampolgárt, aki fertőzött területről érkezik).

Az itáliai félsziget ugyanis a koronavírus-fertőzés egyik európai gócpontja lett, miután eddig hatan meghaltak a COVID-19 miatt, és 288 fertőzöttet regisztráltak.

Ugyanakkor az ország területén mintegy 1,2 millió román dolgozik, elég sokan a mezőgazdaságban. A Coldiretti most éppen azzal döngeti a mellét, hogy Románia is elég szépen kaszál az olaszban kaszálgató románokból, szóval nem szép. Szerintük a lépés nagyban veszélyezteti az olasz mezőgazdaságot, és súlyos gazdasági kiesést okozhat az ágazatban.

Ebben persze igazuk van, de elég hajmeresztő az elképzelésük, miszerint a saját anyagi hasznuk érdekében figyelmen kívül kéne hagyni egy járvánnyal kapcsolatos biztonsági intézkedéseket.

Romániában jelenleg minden olyan állampolgár kéthetes hatósági karanténba kerül, aki fertőzött területekről tér haza, aki pedig olyan országból érkezik, ahol van regisztrált koronafertőzés, de az illető nem járt a fertőzött zónákban, kéthetes önkéntes házi karanténba kell vonulnia.

Ludovic Orban megbízott miniszterelnök már olyat is mondott, hogy az olaszországi románok inkább ne jöjjenek most haza, ha csak nem feltétlenül szükséges, nehogy behozzák a vírust Romániába. Holott az Olaszországból most hazatérő románok éppen azért érzik feltétlenül szükségesnek az uytazást, hogy meneküljenek a fertőzött országból…

Orban szerint csak a fertőzött olasz területeken mintegy 200 ezer román dolgozik.

Románia területén szerencsére még nem regisztráltak fertőzött személyt. A Diamond Princess nevű óceánjárón megfertőződött két román állampolgárt jelenleg is Japánban ápolják.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Fall Sándor

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről
Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára
Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre
Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez
Székelyhon

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

// még több főtér.ro