Fizetést is ad, plusz a lakhatást és az élelmezést is biztosítja.
Egyelőre nagyon nem úgy tűnik, hogy az egészségügyi rendszer a jelenlegi kapacitás mellett képes megbirkózni a koronavírus-járvánnyal, megszorítások ide vagy oda.
Ezt jelzi az is, hogy a kormány már nem csupán a végzett orvosokat veti be, hanem arra készül, hogy az utánpótlást is idő előtt bevesse.
Raed Arafat katasztrófavédelemért felelős belügyi államtitkár, a járványügyi intézkedések legfőbb kormányzati arca a csütörtök esti kormányülést követően jelentette be, hogy a kabinet első olvasatban már meg is vitatta azt a tervezetet, amely lehetővé teszi, hogy orvostanhallgatókat is a frontvonalba küldjenek a járvány elleni harcban.
Az intézkedés egyik eleme szerint a rezidens orvosok számára is szabad praktizálási jogot biztosítanak a koronavírus-járvány időtartamára, függetlenül attól, hány éve tevékenykednek rezidensként.
Ennek nyomán – természetesen a már végzett orvosok felügyelete alatt – a koronavírusos betegek ellátására létrehozott osztályokon dolgozhatnak.
Emellett az orvosi egyetemek rektoraival közreműködve önkéntességi programot dolgoznak ki, amely arról szól, hogy a jelentkező orvostanhallgatók szintén részt vehetnek a betegek gondozásában.
A jelentkezők szerződést kötnek azon megye katasztrófavédelmi felügyelőségével, ahova kihelyezik őket, és kórházakban dolgoznak majd a kórház illetékesei által kijelölt orvos felügyelete alatt.
Azért konkrét követelmények is vannak: havi legalább 120 órányi munkát várnak el, viszont ezért cserében fizetnek is – havi 2500 lejt.
Emellett azon diákokat, akiket más megyébe helyeznek, mint ahol az egyetem működik, vagy ahol laknak, napidíjat kapnak, illetve a szállásukról és az élelmezésükről is gondoskodnak.
Arafat szerint ezek az intézkedések rendkívül fontosak az egészségügyi rendszer teljesítményének növelése érdekében.
Mint elmondta, első körben a rendelkezésre álló mintegy húszezer hallgatóból háromezer önkéntest szeretnének toborozni.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.

Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.

A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.