… és hurrá, egy számjegyű lett a hazai infláció, csak épp szinte minden megdrágult, továbbá országszerte tiltakoznak a színházak és múzeumok a kultúra kivégzése ellen.
Mindig eldöntjük: mától kezdve semmin sem fogunk csodálkozni. Aztán szembejön velünk egy hír, ami láttán mégis leesik az állunk.
Ugye, a PSD vezette kormány, Marcel Ciolacu úrral az élen már hetek óta meccsezik azon, hogy valamiképpen csökkentsék az állami intézmények költségeit (persze, a másik oldalon azt próbálják átvinni, hogy növeljék a bevételeket, de most épp nem erről van szó). Amely igyekezet, ha tetszik, népszerű a szavazópolgárok körében, hiszen hosszú ideje az az érzése a népnek, hogy az állami intézményekben ücsörgő tisztviselők lényegében érinthetetlenek. Hogy mi lesz a vége a meccsnek, még nem tudni.
Azt azonban tudni lehet, hogy az Országos Energiaszabályozó Hatóság (ANRE), vagyis egy állami intézmény alkalmazottai éppen most fordultak az intézmény vezetőségéhez, különböző jövedelemnövelő követelésekkel, naná.
A legszebb (de tényleg, ez bájos) követelés így hangzik: tessék 300 lejes prémiummal illetni az intézmény férfi alkalmazottait, mégpedig a Férfiak Napja alkalmából (feltehetően a november 19-i nemzetközi férfinapra gondoltak)!
A második: tessék prémiumot adni azoknak az alkalmazottaknak is, akik titkosított információkhoz férnek hozzá! Érthető elvileg, hiszen ez a munka nehezebb, stresszesebb, mint a nem titkosított információkhoz való hozzáféréssel járó.
És a harmadik: tessék megemelni a fizetésünket 15%-kal! Hát, ez is érthető elvileg, hiszen ki ne szeretné ha… csak éppen csodálkozunk.
Azon kevésbé, hogy az intézmény vezetősége kerek perec visszautasította a követeléseket.
Örömhírt közölt az Országos Statisztikai Intézet a pénteki szent napon: az éves inflációs ráta júliusban a 10 százalékos lélektani határ alá csusszant: 9,4%! A mutató júniusban 10,3%, májusban pedig 10,6% volt.
Igen ám, csak ha az elmúlt egy évet nézzük (2022 és 2023 júliusa között azaz), a legtöbb termék ára úgy megugrott, mintha darázs csípte volna meg. Tessék: a cukor ára 51,86%-kal, a krumplié 36,71%-kal, a tojásé 27,98%-kal, a vajé 24,76%-kal, a túróé 23,14%-kal nőtt, és a sort hosszan lehetne folytatni (akit érdekel, itt megnézheti). Éves szinten csak az étolaj ára csökkent, 13,84%-kal.
Persze, az idei árcsökkentések után a konkrét piaci (polci) árak csökkentek ugyan – például a krumpli 9,51%-kal volt olcsóbb idén júliusban, mint júniusban, de hol van a csökkenés mértéke az éves növekedésétől? Lehet, hogy egy évet kell várnunk arra, hogy…
Na de mi a tanulság mindebből? Hát az, hogy ha az átlagember a pénztárcájába, bankszámlájára néz, sokkal gyorsabban apad az ott tárolt summa. Tehát a Ciolacu-kormánynak ugyancsak össze kell kapnia magát, ha a jövő évi választások előtti hajrában (amely már elkezdődött, ezért is tökölődnek annyit a megszorító intézkedések kapcsán) népszerűek akarnak maradni. Az is igaz, hogy ha őszinték akarunk lenni, a koalíciós partnerek pont olyan antipatikusak jelenleg, mint a PSD, ha nem még inkább.
Megírtuk: abbeli igyekezetében, hogy az állami költségvetésből valami egyebet csináljon, mint ami eddig volt, vagyis egy mindent elnyelő fekete lyuk, a Ciolacu-kormány olyan intézkedéscsomagot tett az asztalra, amely egyebek között az ország kulturális intézményeinek jó részét kötél általi halálra ítélte.
Na és ez ellen tiltakoztak, tiltakoznak a kulturális intézmények: volt petíció, memorandumot nyújtott be a Román Színházi Szövetség (UNITER) és a Romániai Múzeumok Országos Hálózata (RNMR), és a pénteki napon a hazai színházak és múzeumok szerveztek néma tiltakozó akciót intézményeik előtt.
Tessék, itt az akció felvétele:
A magunk részéről csak szurkolni tudunk a kulturális intézményeknek. És a kormánynak is. Hogy megjöjjön az esze és ne bakanccsal meg buldózerrel intézkedjen. Mert ha belegondolunk: aki felköti a kultúrát, az bármilyen aljasságra képes.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.
További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.