// 2026. szeptember 28., hétfő // Vencel

A Kolozs megyei önkormányzat a csucsai kastély büszke tulajdonosaként hagyja lassan lepusztulni az épületet

// HIRDETÉS

Amiben amúgy múzeum működik.

A Kolozs megyei önkormányzat évekig tartó pereskedés után két éve megnyerte a pert, amely az egykor Ady Endre és felesége, Boncza Berta otthonául szolgáló, majd a trianoni diktátum után Octavian Goga román költő és politikus által megvásárolt kastély tulajdonjogáért folyt – azóta pedig a patinás ingatlan büszke tulajdonosaként magasról tesz az egészre.

Ami meg is látszik az épületen, és ez már a megyei közgyűlés ülésén is napirendre került.

Egy PMP-s képviselő tette szóvá, hogy a kastély állapota egyre rosszabb, mivel a per megnyerése után egy huncut petákot sem költöttek még állagmegőrzésre sem, nemhogy felújításra.

A megyei önkormányzat elnöke, Alin Tișe el is ismerte, hogy nem foglalkoztak az ingatlannal – amiben egyébként ma hivatalosan Octavian Goga emlékmúzeuma működik, de azért Adyról is megemlékeznek benne –, de ezt azzal indokolta, hogy amíg a kastély per tárgyát képezte, nem mertek költeni rá, ha ugyanis a bíróság ellenük döntött volna, kárba vész a pénz.

De most aztán nagyon szeretnék felújítani – csak éppen anyagi források nincsenek rá. De azért igyekeznek majd pénzt szerezni erre a nemes célra.

Mindez szép és jó, de arra azért nemigen ad magyarázatot, hogy a per megnyerése óta eltelt közel két évben – koronavírus-járvány ide vagy oda – miért nem jutott eszébe az illetékeseknek, hogy az ölükbe hullott egy jeles kastély, amivel kezdeni kellene valamit.

De mindegy is, hiszen a lényeg az, hogy ha már pusztul, legalább egy román állami intézmény tulajdonában pusztul.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Varga László Edgár

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról

Fall Sándor

„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Néhány ok, hogy miért ilyen gyatrák a legújabb romániai PISA-eredmények

Sánta Miriám

Az aggodalomra igencsak okot adó 2025-ös, friss PISA-teszt eredményeinek magyarázatát több tényezőből lehet összerakni.

A Román Kommunista Párt pretoriánusai még mindig köztünk járnak

Sólyom István

A SPP vezetője körüli rumli arra volt jó, hogy ismét megnyugodjunk: a PCR fegyveres ökle nem veszett el, csak átalakult.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Amerikai lapinformációk szerint a Trump-adminisztrációnak is szerepe lehetett a Bolojan-kormány bukásában
Krónika

Amerikai lapinformációk szerint a Trump-adminisztrációnak is szerepe lehetett a Bolojan-kormány bukásában

Egy márciusi athéni vacsorán Kimberly Guilfoyle, az Egyesült Államok görögországi nagykövete a The Wall Street Journal értesülése szerint a román kormány várható bukására utalva azt mondta: „Bármelyik országgal megtehetjük ezt, amellyel csak akarjuk.”

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó
Székelyhon

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó

Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Krónika

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

// még több főtér.ro