Az Európa Tanács nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény tanácsadó bizottsága a Székelyföld név használatának tiltására, a hivatali anyanyelv-használatra és a kétnyelvű utcanévtáblákra is kitér.
Romániának fokoznia kell a romákkal szembeni megkülönböztetés leküzdésére, valamint a területén élő valamennyi nemzeti kisebbség jogainak védelmének javítására irányuló erőfeszítéseit - közölte az Európa Tanács nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény tanácsadó bizottsága (FCNM) szerdán. A dokumentum számos magyar sérelemre is kitér.
A strasbourgi székhelyű, 47 tagállamot számláló Európa Tanács szakértő bizottsága jelentésében aláhúzta, Romániának meg kell teremtenie a kisebbségi jogok védelmének egységes és koherens jogi kereteit, mert a hatályos rendeletek eltérő szempontok szerint szabályoznak, amely által ellentmondásos értelmezésükre nyílik lehetőség. Arra hívták fel a figyelmet, hogy Románia még nem fogadta el azt a nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvényjavaslatot, amelyet több mint tíz évvel ezelőtt javasolt a parlament.
A magyar ügyek kapcsán felróják a restitúció hiányosságait – itt a gyulafehérvári Batthyáneum épületét külön is megemlítik –, de az is szerepel a jelentésben, hogy
és sajnálatosnak nevezik, hogy a román kormány mulasztása miatt a csíksomlyói búcsú nem válhatott a világörökség részévé.
Megjelennek a dokumentumban a hivatali anyanyelvhasználat nehézségeire és a kétnyelvű helység-, illetve utcanévtáblákkal szembeni hatósági ellenállásra való utalás is.
Ezek kapcsán a Hargita, Kovászna és Maros megyében élő magyar közösség képviselőivel való egyeztetést javasolnak, az anyanyelv-használatot szavatoló törvények betartását, illetve
A szakértők kiemelték, hogy a romák elleni általános előítélet komoly aggodalomra ad okot, ez tükröződik a bírósági döntésekben és a hatóságok nyilatkozataiban egyaránt. Amíg a romákkal szemben használt intoleráns nyelvhasználat korábban csak a szélsőjobboldali politikai pártokra korlátozódott, mára a fő politikai diskurzus részévé vált - emelték ki.
Kitértek arra is, hogy a hatóságok erőfeszítései ellenére továbbra is szegregáció mutatkozik az oktatás területén. Emellett a roma gyerekek 22 százaléka nem jár iskolába, lemorzsolódásuk 70 százalékos.
A romániai egyéb kisebbségek tekintetében az illetékes bizottság megjegyezte, hogy a 2015-ös választási törvény, amely a nemzeti kisebbségek számára egy-egy képviselőjük megválasztását biztosítja, nem teremt kedvező feltételeket a nemzeti kisebbségi szervezetek közötti szabad és tisztességes versenyhez. Hozzátették ugyanakkor, hogy az állami rádió és televízió csatornák továbbra is széles körű programkínálattal rendelkeznek a nemzeti kisebbségekhez kapcsolódóan.
Hogyan látná Erdélyt valaki, aki soha nem járt még a környéken. Legyen ez a valaki ezúttal hipotetikusan mondjuk egy Zöld Elefánt…
Sosem kérdezzük meg magunktól, hogy mit tudunk azzal a valósággal kezdeni, amelyben nem voltunk, és ma sem vagyunk a domináns történelmi fél.
Július közepétől új időszámítás kezdődik az FK Csíkszereda életében, ami a hargitai megyeszékhelyen is érezhető változásokkal fog járni.
Az ember megáll egy-egy hajdan délcegen magasodó erdélyi rom előtt, eltöpreng a múlt dicsőségén, a sors forgandóságán… aztán az is eszébe jut, hogy mit, mennyit hasznos megmenteni a düledékek közül.
Egyszerre kell nekünk a fa, a só és a pénz. A természet adja is, hogyne. Csak közben beomlik a bánya.
Erdély egyik legismertebb turisztikai célpontja, a parajdi sóbánya a napokban drámai események színterévé vált.
Călin Georgescu ellen pedig már fasiszta eszmék hirdetése miatt is eljárás folyik.
Százhúsz méterrel a föld alatt, a parajdi sóbányában működött Románia egyedülálló kalandparkja. A park egyik tulajdonosa próbálta menteni a menthetőt, de mára már víz alá került az egykori élménypark is.
Tönkrementek a mélyben levő sókészletek a parajdi sóbányában, de az Országos Sóipari Vállalat (Salrom) szerint mindent elkövetnek, hogy újraindítsák a sókitermelést és a turisztikai tevékenységet egyaránt.
Az elárasztást követő állapotokról tett közzé fotókat a parajdi sóbányáról a Meteoplus Facebook-oldal. A napokban készült fotókon vízzel feltelt bányabelsők láthatóak, továbbá egy tárna is, ahol sótömb omlott le.
Szombat reggel pedig újabb erdélyi városban láttak medvét.
Szombat reggel pedig újabb erdélyi városban láttak medvét.
Románia pedig csak a különnyugdíjak miatt több száz millió eurótól eshet el.
Románia pedig csak a különnyugdíjak miatt több száz millió eurótól eshet el.
A vagyon- és érdekeltségi nyilatkozatoknak nem kell tartalmazniuk a házastársak és gyermekek vagyonát és jövedelmét. Továbbra is árvízveszéllyel kell számolnunk.
A vagyon- és érdekeltségi nyilatkozatoknak nem kell tartalmazniuk a házastársak és gyermekek vagyonát és jövedelmét. Továbbra is árvízveszéllyel kell számolnunk.
… Nicușor Dan államelnök úr elárulta, miről beszélgetett Donald Trumppal telefonon… a medvék nem árultak el semmit, csak megharapják az őket etetni akaró ostoba turistákat.
… Nicușor Dan államelnök úr elárulta, miről beszélgetett Donald Trumppal telefonon… a medvék nem árultak el semmit, csak megharapják az őket etetni akaró ostoba turistákat.
Călin Georgescu ellen pedig már fasiszta eszmék hirdetése miatt is eljárás folyik.
Călin Georgescu ellen pedig már fasiszta eszmék hirdetése miatt is eljárás folyik.
Hivatalosan is Nicușor Dan Románia elnöke. Saját autóját lopta el egy román férfi Németországban, le is tartóztatták érte.
Hivatalosan is Nicușor Dan Románia elnöke. Saját autóját lopta el egy román férfi Németországban, le is tartóztatták érte.
Nagyváradon mutatták be Románia első új generációs, lengyel gyártású elektromos vonatát. A heves esőzések miatt három motoros szivattyút helyeztek üzembe Parajd környékén.
Nagyváradon mutatták be Románia első új generációs, lengyel gyártású elektromos vonatát. A heves esőzések miatt három motoros szivattyút helyeztek üzembe Parajd környékén.
Az megválasztott elnök hosszú bejegyzésben köszönte meg, hogy támogatták. Egy PSD-s képviselő a körmére nézett az USR-nek, az országban pedig tart még a viharszezon.
Az megválasztott elnök hosszú bejegyzésben köszönte meg, hogy támogatták. Egy PSD-s képviselő a körmére nézett az USR-nek, az országban pedig tart még a viharszezon.
Kevesebb mint egy hónapot fog igénybe venni az új kormány megalakítása. Beizzítottak az emberek: rengeteg petíció bukkant fel az elnökválasztási hercehurcát követően.
Kevesebb mint egy hónapot fog igénybe venni az új kormány megalakítása. Beizzítottak az emberek: rengeteg petíció bukkant fel az elnökválasztási hercehurcát követően.
… közben az alkotmánybíróság leseperte az asztalról Simion úr óvását és bejelentette, Romániának van új elnöke… és Victor Ponta váratlanul előbújt egy kő alól, hogy megmondja, mi minden nem jó Romániában.