A Madrid által törvénytelennek tartott függetlenségi népszavazás miatt zaklatják a katalán elöljárókat. A katalán kormány azonban nem hátrál meg.
A katalán kormány hagyjon fel törvénysértő tevékenységével, a referendumot nem lehet megtartani, az sosem volt legális - mondta szerda esti televíziós beszédében Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök.
„Ne haladjanak tovább, nincs semmilyen legitimitásuk hozzá, térjenek vissza a törvényhez és a demokráciához, ne okozzanak több problémát annál, amit eddig okoztak, hagyják, hogy a katalánok éljék az életüket békében, viták és félelem nélkül" - fogalmazott a kormányfő, és megjegyezte: még időben vannak, hogy elkerüljenek egy nagyobb bajt.
Mint mondta, Spanyolország, amely demokratikus jogállam, az elmúlt napokban és „különösen ma" megmutatta: rendelkezik a szükséges mechanizmusokkal és eszközökkel, hogy megvédje a törvényességet.
A spanyol kormányfő szavai szerint senki sem helyezheti magát a törvények fölé. Az engedetlenség „totalitárius cselekmény", és minden jogsértésre meglesz a „határozott, szigorú és arányos" válasz.
Azt is mondta, hogy megvédik az állampolgárokat ettől a „radikális sodródástól", hogy ne érje őket kár munkájukban, vállalkozásukban és az életükben.
Mariano Rajoy támogatásáról biztosította azokat a polgármestereket, ügyészeket, rendőröket és más közalkalmazottakat, akiket az elmúlt napokban fenyegetések, zaklatások értek, amiért elutasították, hogy megszegjék a törvényességet.
„Szavazni, ez a legkifejezőbb és legvilágosabb képe a demokráciának, de
- hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a szavazás csak akkor szinonimája a demokráciának, ha azt a törvény tiszteletben tartásával teszik.
A miniszterelnök kitért arra is, hogy ő maga mindig kész volt a párbeszédre a katalán vezetéssel, de kizárólag törvényes keretek között, s erre továbbra is hajlandó.
A spanyol kormányfő nyilatkozatának idején több városban is ezrek tiltakoztak az utcákon amiatt, hogy a spanyol csendőrség a nap folyamán 41 katalán kormányzati hivatalban és más helyszínen házkutatást tartott, a spanyol alkotmánybíróság által felfüggesztett népszavazással kapcsolatos dokumentumokat keresve, s őrizetbe vett 14 magas rangú helyi tisztviselőt.
A Barcelonától mintegy 160 kilométerre fekvő Lleida városában például 8-10 ezer ember tiltakozott, Tarragonában ötezerre tették a tüntetők számát, míg Madridban a város főterének számító Puerta del Solon több mint ezren gyűltek össze, hogy kiálljanak a katalánok döntéshez való joga mellett.
A katalán rendőrség becslése szerint Barcelonában 40 ezren gyűltek össze a belvárosban a katalán kormány gazdasági tanácsosának hivatala előtt, és kulcsaik csörgetésével fejezték ki, hogy elutasítják a hatósági fellépést. „Szavazunk! Függetlenség!" - skandálták.
Ezen a helyszínen reggel óta folyamatos volt a tiltakozás, az első tüntetők nem sokkal azután érkeztek, hogy a csendőrség megkezdte a házkutatást az épületben.
Az Anubis névre keresztelt akció keretében a nap folyamán a Barcelona közelében található Bigues i Riells település egyik üzemcsarnokában mintegy 9 millió kinyomtatott szavazólapot foglaltak le.
Carles Puigdemont katalán elnök napközben rendkívüli kormányülést hívott össze, amelyet követően hivatalos televíziós nyilatkozatában úgy fogalmazott:
Mint mondta, a katalán kormányt olyan „agresszió" érte a spanyol kormány részéről, amely kívül esik a törvényes kereteken.
„A spanyol állam de facto felfüggesztette Katalónia önrendelkezését" - jelentette ki, egyúttal a katalán kormány támogatásáról és védelméről biztosított mindenkit, akit a hatóságok őrizetbe vettek.
A katalán elnök szavai szerint ez a demokrácia szégyene, a spanyol kormány pedig átlépte azt a határvonalat, amely elválasztja a totalitárius rezsimektől.
Carles Puigdemont azt is mondta: nem fogadják el a visszatérést a múltba, és azt sem, hogy ne hagyják dönteni őket a jövőről.
Megerősítette: október 1-jén szavaznak, „békés és masszív" választ adnak a spanyol kormánynak, addig azonban - mint mondta - „szilárdságra és nyugalomra" van szükség.
Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.
… vagy lehet, nagyon is jól tudja, csak félrenéz, hiszen a hatalom emberekből áll, akiknek családjaik vannak, akik szeretnek jól élni, ha lehet, ingyen.
A gyótapusztai vadászháztól a moszkvai Lubjankáig tartó időszak feltárt részleteiről beszélt dr. Seres Attila történész a Sapientia EMTE legújabb Egyetemi Estjén.
Ha csak egy rövid videót nézne meg arról, hogy miként működik az ország, és mekkora munka a megreformálása, akkor ez legyen az.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
Az 1990-es rendszerváltoztatás óta tizedik alkalommal várják vasárnap országgyűlési választásokon a magyar választópolgárokat, miközben a könnyített honosítás bevezetése nyomán 2014 óta negyedszer a külhoni magyarok is élhetnek választójogukkal.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
A gyorshajtásnak is van határa, ma minden bizonnyal ez 248 km/óra – ennyivel mértek be egy sofőrt a rendőrök szombaton délután az észak-erdélyi autópályán.
Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.
Elvesztette uralmát a jármű fölött, és egy tömbház lépcsőházának bejáratához csapódott autójával egy csíkszeredai sofőr szombaton késő este.
Kigyulladt egy kolostor, meghalt egy apáca. Egy harangozót majdnem agyonütött a leszakadt harang az éjféli misén. A szászrégeni zsidó temetőben sírokat gyaláztak.
Kigyulladt egy kolostor, meghalt egy apáca. Egy harangozót majdnem agyonütött a leszakadt harang az éjféli misén. A szászrégeni zsidó temetőben sírokat gyaláztak.
Válságüzemmódba kapcsolt a hazai turisztikai szektor. Osztrák cégek százait verte át egy román bűnbanda.
Válságüzemmódba kapcsolt a hazai turisztikai szektor. Osztrák cégek százait verte át egy román bűnbanda.
További híreink: péntekre csökkent az üzemanyag ára, de jelentős ingadozás várható, a következő hetekben pedig kellemes tavaszi melegre számíthatunk.
További híreink: péntekre csökkent az üzemanyag ára, de jelentős ingadozás várható, a következő hetekben pedig kellemes tavaszi melegre számíthatunk.
Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.
Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.
… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.
… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.