// 2026. szeptember 23., szerda // Tekla

A jövő év mégis hoz román–magyar összecsapást fociban, ráadásul Európa-bajnokságon

// HIRDETÉS

Ami a felnőtteknél három napja még nem jött össze, az ifiknél már igen: a jövő évi U21-es kontinentális viadalon egy csoportba kerültek az örök riválisok.

Az UEFA csütörtök délután sorsolta ki a Magyarországon és Szlovéniában rendezett torna csoportjait, és rögtön az elején eldőlt, hogy Románia a magyarok csoportjába kerül. Aztán még két kiváló utánpótlásáról híres ország, Németország és Hollandia is ebbe a csoportba került.

Mivel az idei felnőtt labdarúgó Európa-bajnokságot a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztották, az UEFA az U21-es torna programját is átvariálta, hogy a két esemény ne ütközzön. A csoportkör mérkőzéseit március 24. és 31. között bonyolítják le (a magyar–román 27-én lesz a Honvéd új stadionjában, a még épülő Bozsik Arénában), az egyenes kieséses szakaszt pedig május 31. és június 6. között rendezik.

A magyar válogatott másik két mérkőzését a székesfehérvári Sóstói-stadionban vívja, a torna további magyarországi helyszínei Győr és Szombathely lesznek. A szlovéniai helyszínek Celje, Maribor és Ljubljana lesznek – utóbbi látja vendégül a döntőt is.

A magyar U21-es válogatott edzője a nemrégiben visszavonult 97-szeres válogatott játékos, Gera Zoltán, a korosztály legjobb játékosa pedig a Salzburg középpályása, Szoboszlai Dominik. Ő viszont már a felnőtt válogatott alapembere, és mivel az EB csoportköre egybeesik a világbajnoki selejtezők első három találkozójával, aligha fog a korosztályos csapatban játszani.

A román U21-es együttest is a közelmúlt egyik sztárja, Adrian Mutu irányítja. A csapat elsősorban a FCSB játékosaira (Andrei Vlad, Darius Olaru, Olimpiu Moruțan, Dennis Man és Florinel Coman) épül, de ebbe a korosztályba tartozik Ianis Hagi (Glasgow Rangers), minden idők legjobb román játékosának, Gheorghe Haginak a fia is.

U21-es Európa-bajnokság, csoportbeosztás:

A-csoport: Magyarország, Németország, Románia, Hollandia

B-csoport: Szlovénia, Spanyolország, Csehország, Olaszország

C-csoport: Oroszország, Izland, Franciaország, Dánia

D-csoport: Portugália, Horvátország, Anglia, Svájc

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”
Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Alkohol hatása alatt vezetett egy 33 éves nő Csíkszeredában, fennakadt a rendőri ellenőrzésen
Székelyhon

Alkohol hatása alatt vezetett egy 33 éves nő Csíkszeredában, fennakadt a rendőri ellenőrzésen

0,67 milligramm/liter alkoholt mutatott ki a szonda annak a 33 éves nőnek a leheletében, akit szombat hajnalban igazoltattak a csíkszeredai rendőrök.

// még több főtér.ro