Hiába, fut a szekér.
Ha egy országban fut a szekér, akkor a jólét szintje is az egekbe hág: mint kiderült, Románia akkora földi Paradicsom, hogy a legmagasabb összegű nyugdíj még az amerikai elnökökét is lepipálja.
Mint ismeretes, Donald Trump helyét szerdán vette át a Fehér Házban Joe Biden, vagyis mostantól Trump nyugdíjas elnöknek minősül.
Ebbéli minőségében évi 221 400 dolláros nyugdíjra jogosult – ez havi lebontásban 18 450 dollárt jelent.
Nem mintha multimilliomos üzletemberként rászorulna, de most nem is ez a lényeg.
Hanem az, hogy ez kevesebb, mint a legmagasabb összegű romániai nyugdíj.
Raluca Turcan munkaügyi miniszter nemrég árulta el, hogy a legnagyobb illetményt kapó romániai nyugdíjas számlájára havonta 78 634 lejt utalnak – márpedig ez átszámolva valamivel több mint 19 600 dollár.
A kedvezményezett pedig korábban az igazságszolgáltatás berkeiben fejtette ki áldásos tevékenységét.
Természetesen ez a pénz nem az általa befizetett nyugdíjjárulék alapján jár neki: ha csak annyit kapna, amennyire ez alapján lenne jogosult, akkor havi 5205 lej ütné a markát.
Mivel azonban a hatályos törvények alapján a nyugdíjas bírák és ügyészek különleges nyugdíjra jogosultak, az államnak föl kell pótolnia az összeget.
A különleges nyugdíjak intézményét a politikum találta ki, hogy ezzel kötelezze le a bírákat és az ügyészeket.
Persze a pofátlanul magas összegű illetményeket jókora közfelháborodás övezi, de jelen állás szerint nem lehet őket megszüntetni, mivel az alkotmánybíróság eddig minden alkalommal alkotmányellenesnek minősítette azon jogszabályokat, amelyek többek között az alkotmánybírák különleges nyugdíjait is észszerű mértékűre csökkentették volna.
Amúgy tavalyi információk szerint a legmagasabb összegű luxusnyugdíj kedvezményezettje egy volt kommunista ügyész, aki a colibași-i börtön parancsnoka volt.
Márpedig egy ilyen ember mindenképpen fontosabb, mint az Egyesült Államok korábbi elnökei.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.
Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.
Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.

Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.

Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.

További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.

… egy polgármester bemutat a fogyasztás csökkentésére felszólító ideiglenes miniszterelnöknek és égeti a villanyt… és nem tudtuk, mi hiányzott: Victor Ponta új pártot alapít!

Önkéntes villamosenergia-fogyasztáscsökkentést kért a kormány a nagyvállalatoktól. Hivatali visszaéléssel vádolja a DNA Ráduly István Kovászna megyei prefektust.

További híreink: sziklát akart a Dunába robbantani a hadsereg, egyelőre sikertelenül, az illetékes szerint pedig semmiféle korlátozás nem lesz a lakossági áramfogyasztásban.

Százszázalékos kamatra adott kölcsönt a letartóztatott uzsorás. Akár 40 fok is várható vasárnap a nyugati országrészben.