// 2025. július 20., vasárnap // Illés

A Házsongárdban helyezték örök nyugalomra Pap Géza volt püspököt

// HIRDETÉS

Az Erdélyi Református Egyházkerület 45. püspökének gyászszertartását a Farkas utcai református templomban tartották.

Örök nyugalomra helyezték d. dr. Pap Gézát, az Erdélyi Református Egyházkerület 45. püspökét, Kolozsvár-felsővárosi lelkipásztort – tudatja az egyházkerület sajtószolgálata. 

A szombaton, november 17-én tartott gyászszertartáson teljesen megtelt a Farkas utcai templom, majd a Házsongárdi temetőben vehettek végső búcsút a püspöktől a gyászolók. A koporsó fölött az ige a Kol 1,24–29 versekből szólt. A volt püspököt Szabó István dunamelléki református püspök búcsúztatta, majd Orbán Viktor magyar miniszterelnök részvétnyilvánító szavait Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár tolmácsolta. 

Pap Gézától utódja, Kató Béla jelenlegi püspök is elbúcsúzott: „Vannak életek, amelyek hasonlítanak a mély kúthoz: a forrást csak sejtjük, hogy van, mert újra és újra friss vizet lehet meríteni a kútból. Ilyen volt a Pap Géza élete is, nem volt magamutogató, nem árulta el forrását, és nem kínálgatta saját élete receptjeit. Távol állt tőle a személyes dolgok, a belső világ közszemlére való tétele. Élete egyetlen egy nagy ügy köré csoportosult, ez pedig Isten igéjének a hirdetése volt, ennek rendelt mindent alá” – hangzott el. 

A püspök a 2Pt 1,5 igét emelte ki az elhuny jellemének leírásaként („a ti hitetek mellé ragasszatok… tudományt”), és hozzátette: Pap Géza „az apostol intését megfogadta: hitét tudománnyal, vagyis igaz ismerettel bástyázta körül. Vallotta ugyanakkor, hogy az igaz Isten-ismeret nemcsak támasz, hanem az egyetlen szilárd alap is, melyre biztosan ráépíthetjük hitünket. Az ige értelmének kutatása napi foglalatossága volt. Személyiségjegyei, az igényesség, a következetesség és a fegyelmezettség ott látható püspöki szolgálatának 12 évén is. Az egyházkormányzás és törvényalkotás pedig nem nélkülözheti az igényességet, a gondos és szervezett munkát. Ezt mindig kitartással végezte, vallotta, hogy a csapat hatékonyságának feltétele a célban egyetértő baráti jó szándék. Ennek bizonyításában mindig az első volt. Akik itt vagyunk, mindegyikünknek jutott egy darab annak a belső életnek az üzenetéből: egy-egy maradandó igehirdetés, egy jelentőségteljes kézfogás vagy ölelés, egy átvitatkozott este, egy tekintet, amiben ugyan szigor látszott, de mögötte ott volt a jóság és a szeretet” – emlékezett szolgatársára Kató Béla püspök.

Zárásként Pap Géza 2012-es húsvéti pásztorlevelének szavait idézte: „Testvéreim! Úgy gondolom, hogy mi, akik szeretjük ezt a földi életet, nem kívánunk elköltözni. De tudnunk kell, hogy egyszer lejár a kegyelmi idő, és eljön a mi elköltözésünk ideje is. Ezért tehát jó tudni, hogy aki itt vele volt, ott is vele lesz, és aki a földön benne bízott, a menyben is vele lesz. És aki a földön benne bízott, a mennyben is átéli a vele való közösséget. Így a hívő emberek halála meghalás a bűnre nézve, és általmenetel az örök életre, a Krisztus közösségében.”

A temetésen a Kolozsvári Református Kollégium és a Protestáns Teológiai Intézet kórusa szolgált, a gyászoló család a koszorúmegváltás összegét a Kolozsvári Református Kollégium javára ajánlotta fel.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

A Maros megnyomorítása – a kavicsbányák és az emlékeikből élő horgászok
Főtér

A Maros megnyomorítása – a kavicsbányák és az emlékeikből élő horgászok

Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

A román állampolgárok élnek a legnagyobb arányban más uniós országokban
Krónika

A román állampolgárok élnek a legnagyobb arányban más uniós országokban

Az uniós országok közül a románok élnek a legnagyobb számban más uniós országokban – írja a Profit.ro gazdasági portál.

Ki az úr a mezőn: a gazda vagy a vadász?
Székelyhon

Ki az úr a mezőn: a gazda vagy a vadász?

Nem mindennapi incidens szenvedő alanyává vált egyik olvasónk a Gelence és Hilib közötti határban nemrégiben. Ezek alapján joggal tevődik fel a kérdés, hogy éjszaka ki az úr a mezőn: a gazda vagy a vadász?

// még több főtér.ro