// 2026. július 23., csütörtök // Lenke

A háromszéki prefektus zároltatta Antal Árpád számláit

// HIRDETÉS

Egy tavalyi bírság miatt, amiről még nem is döntött a bíróság. Több mint cinikus húzás Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint.

A Kovászna Megyei Pénzügyi Hivatal (ANAF) a Kovászna megyei prefektus utasítására zárolta Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester személyes számláit, egy tavaly kiszabott 10.000 lejes bírság miatt, amit a polgármester megfellebbezett a bíróságon. 

Antal Árpád azt nyilatkozta hétfői sajtóértekezletén, hogy a bírságot tavaly október 19-én szabták ki azért, mert nem fejezte be a város területén lévő ingatlanok tulajdonjogának visszaállítását a 2001/10-es törvény által előírt határidőre. 

„Egyik nap azzal szembesültem, hogy minden számlámat zároltatta a prefektus azért, mert nem fizettem ki ezt a bírságot, olyan körülmények között, hogy én megfellebbeztem a jegyzőkönyvet, és a törvényszék még nem hozott jogerős döntést az ügyben. Kénytelen voltam a bírósági papírokat mellékelni, hogy 2-3 nap múltán feloldják a zárolást” – mondta el Antal Árpád. 

Véleménye szerint az eset Sebastian Cucu „rosszindulatáról' tanúskodik. Ezt bizonyítandó, a polgármester adatokat kért az ország prefektúráitól, hogy az elmúlt öt esztendőben hány polgármestert bírságoltak meg hasonló okok miatt.

Ha azt nézzük, hogy milyen nehézségeik vannak a polgármesteri hivataloknak a törvény alkalmazásában, akkor ebben az egész „mesébe” hatalmas adag cinizmus is vegyül – véli Antal. 

„Mindenki számára világos, hogy nem a polgármester, hanem a jogászok foglalkoznak a tulajdonjog-visszaállításokkal. (...) Mi keresetet nyújtottunk be a kormány ellen, hogy bebizonyítsuk, hogy amíg nincsenek jogászaink, addig ezt a törvényt lehetetlen alkalmazni, de a törvényszék nem fogadta el az iratainkat. Márpedig az, hogy a polgármesteri hivataloknak nincsenek jogászaik, a kormány felelőssége, hiszen egyrészt megtiltotta, hogy bárkit is felvegyünk, másrészt 1.200 lejes bérszintet szabott meg a jogászoknak, amiért senki nem fog jönni dolgozni úgy, hogy ha egy vessző hibát találnak az összeállított dokumentációban, már 10.000 lejes bírságot szabhatnak ki rá. A helyzet több mint abszurd” – szögezte le Antal Árpád. 

Sebastian Cucu prefektus többször is azt nyilatkozta, hogy Kovászna megyében csak a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal nem tartotta be a 10-es törvény által megszabott, a tulajdonjog visszaállítására vonatkozó határidőt. Szerinte a prefektúra által kiküldött számos figyelmeztető körlevél azt bizonyítja, hogy az intézmény célja nem a bírságolás, hanem a törvények betartatása volt. 

Az ügyet a sepsiszentgyörgyi bíróság tárgyalja.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes
Krónika

Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes

Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek
Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában
Székelyhon

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában

Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.