Európa eddigi legnagyobb ilyen jellegű beruházásának számít a bolgár Marten és a romániai Comasca település közötti 2,1 kilométeres földalatti szakasz.
Befejeződik vasárnap délután a Románia és Bulgária közötti első gázvezeték áthúzása a Duna-meder alatti furaton és ezáltal gyakorlatilag összekapcsolódik a román és bolgár gázhálózat – közölte a román gazdasági minisztérium.
Az Agerpres hírügynökség által idézett közlemény szerint szombaton a tárcát vezető Costin Borc miniszterelnök-helyettes jelenlétében kezdték áthúzni a fél méter átmérőjű fővezetéket a bolgár Marten és a romániai Comasca település közötti 2,1 kilométeres földalatti szakaszon. A kormányfő-helyettes a kapcsolódási ponttól öt kilométernyire lévő giurgiui mérőállomást is meglátogatta, amely
akár fordított irányban.
A tárca közleménye szerint a 23 millió eurónyi uniós támogatásból épülő bolgár-román interkonnektor év végéig készül el, a folyam alatti vezeték pedig Európa eddigi legnagyobb ilyen jellegű beruházásának számít. A több mint két kilométer hosszúságú furat a meder legmélyebb pontjánál 50 méterrel mélyebben halad át a Duna alatt.
A bolgár-román interkonnektor annak a bolgár-román-magyar-osztrák gázfolyosónak egyik nélkülözhetetlen eleme, amelynek – 179 millió eurós értékű – uniós támogatási szerződését szeptember elején írtak alá Budapesten.
A Romániában BRUA-vezetékként emlegetett projekt azért kiemelt fontosságú az európai energia-biztonság szempontjából, mert záros határidőn belül megnyithatja az utat a Kaszpi-tengeri gáztartalékok, és a közép- és nyugat-európai piac között – írta a dcnews.ro portál. A nemzeti gázhálózatok összekapcsolásán alapuló folyosónak
– teszik hozzá.
A BRUA-folyosó romániai szakasza 528 kilométer hosszúságú. A bolgár-román interkonnektort évi 1,5 milliárd, a román-magyart pedig az első fázisban évi 1,75, a másodikban pedig évi 4,4 milliárd köbméteres áteresztő képességűre tervezték, mindkét irányban – emlékeztet a dcnews.ro.
A BRUA-projekt elengedhetetlen része a magyar és román hálózatot összekötő interkonnektor kétirányúsítása is, mert a 2010-ben felavatott létesítmény egyelőre csak azt teszi lehetővé, hogy a román fél kapjon földgázt Magyarországról.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
Több mint ezer lejt adna a kormány minden 16-30 év közötti munkanélküli fiatalnak fizetéskiegészítésként, amennyiben munkába állnak. Jelentős lépés történt a romániai gyermekvédelemben: országos keretrendszert hoztak létre az emberkereskedelem ellen.

Továbbá: nincs elég orvosunk és ápolónk, mentesíteni kellene a kórházakat az új alkalmazottak felvételének tilalma alól. Egy volt parlamenti képviselő pedig lerántja a leplet a hazai profit illúziójáról: 146 milliárd lej az állami vállalatok adóssága.

További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.

További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.

… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.

További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.