Már amikor újra nyílnak. Amúgy a cikkben arról is talál infót, mennyibe kerülhet majd egy maszk.
Oké, május 15-én feloldják a kijárási korlátozást. Ez viszont azzal jár, hogy a zárt nyilvános terekben és a tömegközlekedési eszközökön kötelező lesz a maszkviselés.
Ludovic Orban miniszterelnök pedig pénteken, miután részt vett a járványügyi munkacsoport ülésén, közölte: mivel az iskola is zárt térnek minősül, természetesen a diákoknak is maszkot kell majd viselniük tanítás közben.
Már amikor és/vagy ha megnyílnak az iskolák.
Hogy a gyerekeket hogyan bírják majd rá, hogy folyamatosan magukon tartsák a maszkot az már más kérdés.
Amúgy Orban arról is beszélt, hogy arról is szó esett: 15-e után a munkahelyeken és az iskolákban is mérjék az emberek lázát, hogy megpróbálják kiszűrni az esetleges fertőzötteket.
A szülők számára viszont az is fontos probléma, hogy vajon milyen mélyen kell majd a zsebükbe nyúlniuk egy olyan eszközért, amelyet hivatalosan kötelezővé tettek, de nem biztosítják ingyenesen, legfeljebb csak a hátrányos helyzetűek számára.
Nos, Virgil Popescu gazdasági miniszter nagyon derűlátó. Már ha derűlátásnak lehet nevezni, hogy egy maszkért szerinte két lejt kérnek majd el.
Némi kincstári optimizmussal azt mondta: legkevesebb egymillió maszk készül majd naponta. Jelenleg két cég foglalkozik a gyártásukkal, de szerinte csatlakoznak még hozzájuk többen is.
A két, jelenleg maszkokat gyártó cég illetékesei közölték: várhatóan áfa nélkül két lejbe kerül majd egy maszk, ennyiért juthat majd hozzá a lakosság is.
A miniszter azt is elmondta: megkéri majd szépen a gyártókat, hogy ne alkalmazzanak túlságosan nagy árrést ezekre a termékekre.
Popescu egyúttal úgy gondolja, nem lesz szükséges hatósági árat szabni a maszkoknak, hogy a forgalmazók ne árazzák túl őket, mivel belföldön és külföldön is elegendő maszk áll rendelkezésre.
Mint mondta, a maszkok ára azért ugrott meg, mert az anyagot, amelyből készülnek, még importálni kell, de május végére vagy június elejére üzembe helyeznek egy gyártósort, amely belföldön gyártja majd az anyagot.
Nos, ez nagyon szépen hangzik. De lássuk, mi lesz május közepe után, amikor milliók kényszerülnek maszkok garmadáját beszerezni.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.
A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.
Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.
Úgy néz ki, kivonul Romániából a Carrefour. Továbbá: irdatlan mennyiségű száraztésztát importálunk feleslegesen.

Román kamionsofőr rombolt le egy 1783-ban épült spanyol vízvezetéket. Aranysakálok téphettek szét egy Hargita megyei pásztort.

A rahovai tömbházrobbanás érintettjei felháborodtak, mert az állam a lakások újjáépítését és bérbeadását tervezi. Továbbá: egy kocsiszínről elszabadult villamos okozott közúti balesetet Aradon.

Orosz szabotázsakciót akadályoztak meg a román hatóságok. Egy volt alkotmánybíró nem érti, mit kell annyit lovagolni a 10 ezer eurós nyugdíjakon. A Salrom szerint a kormányfői ellenőrző testület félrebeszél.

Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Csak minden hatodik romániai lakás rendelkezik katasztrófák elleni biztosítással. Medvetámadás nyomait találták egy idős férfi holttestén.

Indul a 2025-ös állami lombikbébiprogram. Őrizetbe vette a rendőrség a lánya tanárát bicskázással fenyegető alvilági figurát.

… egy nackós szenátor nagyon elszabadult a plénum előtt… és miután a PSD törölte a „progresszív” kifejezést az alapszabályzatból, Grindeanu elnök úr elutazik egy európai progresszív szockó találkozóra.