Nem tetszik nekik, hogy megyei szintű adatokhoz kötnék az iskolák bezárását az egyes településeken, és az sem, hogy már nem csak egy diák megfertőződéséhez kötik az online oktatást.
Enyhén szólva nem aratott osztatlan sikert a diákok és a szülők képviselői körében a járványügyi operatív törzs csütörtök esti rendelkezése, amellyel módosította a jelenléti és az online oktatást szabályozó eddigi rendeletet.
Mint megírtuk, az új gyakorlat szerint, amely hétfőtől lép életbe, már nem akkor kell áttérni az online oktatásra, ha egy településen 3 ezreléknél nagyobb a fertőzési ráta, és az adott iskolában 60 százalék alatti az alkalmazottak átoltottsága, hanem akkor zárják be a megye összes iskoláját, ha a megyében betelik a koronavírus-fertőzöttek kezelésére elkülönített kórházi ágyak több mint 75 százaléka.
Emellett egy osztályban immár nem egy, hanem három diák megfertőződéséhez kötik az online tanításra való áttérést.
Az Országos Diáktanács azonban nem ért egyet a módosításokkal.
hiszen előfordulhat, hogy egy megyében betelik a koronavírusos betegek számára fenntartott kórházi helyek több mint 75 százaléka, de ettől még lehetnek olyan települések, ahol 0 százalékos, vagy csak annál alig magasabb a fertőzési ráta, ezeken pedig nem kellene bezárni az iskolákat.
A másik intézkedést is bírálják, mondván: előfordulhat, hogy egy iskolában egyszerre több osztályban lesz egy vagy két fertőzött, ami az iskola szintjén akár több tucat esetet is jelenthet, de mivel csak három fertőzött esetén kell online oktatásra áttérni, az egész iskolában folytatódik a jelenléti oktatás, ami magában hordozza a veszélyt, hogy még több diák és pedagógus megfertőződik.
A diákok képviselete ezért azt kéri, hogy összetett feltételrendszerhez kössék az online oktatás bevezetését, amelyben a település fertőzési rátája mellett figyelembe veszi a kórházi helyek kihasználtságát, a pedagógusok és a diákok átoltottságát, illetve azt, hogy egy adott iskola milyen mértékben képes betartani az egészségügyi előírásokat.
Nem örülnek jobban a szülők képviselői sem.
A közoktatásban tanuló diákok szüleit tömörítő egyesület elnöke is ugyanazért bírálja az egyes osztályokra vonatkozó módosítást, mint a diákok érdekképviselete. Szerinte a rendelet nettó ostobaság, hiszen problémás, hogy nyugodtan folytatódhat a jelenléti oktatás,
Ráadásul az sem világos, hogy egyszerre kell három fertőzöttet diagnosztizálni egy osztályban, vagy akkor is szükséges az online oktatásra való áttérés, ha egymást követő hetekben lesz pozitív a diákok koronavírus-tesztje.
Szerinte a módosítás valódi célja az, hogy mindenképpen fenntartsák a jelenléti oktatást.
A kórházi ágyak kihasználtságához kötött iskolabezárásokkal viszont egyetért – igaz, azt szeretné, ha az illetékesek elmagyaráznák, hogy miért pont 75 százalékos arányt határoztak meg 60 vagy 80 helyett, mert ha nem adnak érdemi magyarázatot, az csak növeli a bizalmatlanságot a szülők és a diákok körében.
Nem lennénk most (sem) a tanügyminiszter helyében.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Miközben sokan még mindig nehezen tudják elhinni, hogy 2026-ban egy EU-tagállamban megtörténhet, hogy a falat áttörve lakoltatnak ki a hatóságok egy magyar egyházi vezetőt, olyan hangok is hallatszanak, amelyek őt teszik felelőssé a történtekért.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.
Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.
… leomlott a szászmuzsnai evangélikus erődtemplom falának egy része… és nyolc év után hamarosan új autópálya-szakaszt avatnak Erdélyben, ha minden jól megy.
… leomlott a szászmuzsnai evangélikus erődtemplom falának egy része… és nyolc év után hamarosan új autópálya-szakaszt avatnak Erdélyben, ha minden jól megy.
A kőolaj- és földgázkitermelésben dolgozók keresnek a legjobban Romániában. Ezentúl akár 12 000 lejre is megbírságolhatják a csendháborítókat.
A kőolaj- és földgázkitermelésben dolgozók keresnek a legjobban Romániában. Ezentúl akár 12 000 lejre is megbírságolhatják a csendháborítókat.
… Románia kérni fogja Brüsszelben, vegyék már le a medvét a szigorúan védett fajok listájáról… és befutott a gigaszámla a Pfizertől a megrendelt, majd visszautasított Covid-ellenes vakcinákkal kapcsolatban.

Közel száz embernek juthat szociális lakás Kolozsváron. Nem minden arany, ami fénylik: szép és formás a román zöldség és gyümölcs, ámde sok íze nincs neki.
Közel száz embernek juthat szociális lakás Kolozsváron. Nem minden arany, ami fénylik: szép és formás a román zöldség és gyümölcs, ámde sok íze nincs neki.
Közben Diana Buzoianu arra figyelmeztet, hogy a veszélyes medvéket azonnal ki lehetne lőni, de sok önkormányzat fél a felelősségtől. A romániai gazdák pedig kénytelenek megsemmisíteni a káposztatermést, mivel a szupermarketek inkább importból vásárolnak.

További híreink: több érintett bank is bejelentette, hogy bíróságon támadja meg a Versenytanács rekordbírságról szóló döntését, Eugen Tomac pedig szakértői kormányt állítana fel, de Bolojan kételkedik annak hatékonyságában.

További hírek: csak 2031-re készülhet el teljes hosszában az észak-erdélyi autópálya – ha minden jól megy... Kamat-trükközésen kapott tíz romániai bankot a Versenytanács, 710 millió eurós bírságokat szabott ki.

További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.
További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
Újra őrizetbe vették Cristian Pomohaci volt papot és népdalénekest. Egy EU-s direktíva miatt Romániában is átláthatóbbak lesznek a fizetések.