A Diaconu-jelenség és a szélsőségesség hiánya

Románia nem küld szélsőséges pártot az Európai Parlamentbe – ígérte Victor Ponta miniszterelnök múlt héten a Zsidó Világkongresszus Bukarestben tartózkodó küldöttségének. Majd azt is hozzátette: rendkívüli dolog, hogy Romániában egyetlen igazi szélsőséges párt sem alakult ki és szerzett választói támogatást.

A kormányfőnek egy dologban igaza van: valóban nem tűnik valószínűnek, hogy a májusi EP-választáson hivatalosan szélsőségesként, rasszistaként vagy idegengyűlölőként számon tartott párt nem szerez mandátumot. Az öt évvel ezelőtt még két képviselőt az uniós törvényhozásba delegáló Nagy-Románia Párt (PRM) csupán árnyéka önmagának, a korábban jelentős támogatottságú alakulatot ma inkább csak a pártelnöki tisztség körüli botrányok miatt emlegetik, a Gheorghe Funar vezette párt támogatottsága a felmérések szerint nem elegendő ahhoz, hogy átlépje a parlamenti bejutási küszöböt.

A PRM támogatottságának gyengülése a politikai és gazdasági helyzet kétezres években történő konszolidálódására vezethető vissza. Azonban a szélsőségesség – Ponta kijelentéseivel szemben – nem tűnt el a román társadalomból, csupán átalakult. A hagyományos ideológiákat csupán nevükben képviselő bukaresti pártok mindegyike szemet vetett a PRM szavazótáborára, és nem haboztak magyarellenes retorikát alkalmazni annak értekében, hogy „elcsábítsák.” Emellett egykori PRM-s politikusokat is a soraikba fogadtak: Ponta miniszterelnök pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) olyan átigazolásokkal „büszkélkedhet, mint Lucian Bolcaș, vagy Lia Olguța Vasilescu. De az ellenzéki, jobbközép PDL is fogadott be ex PRM-s politikust, a liberálisok pedig egy ideig azzal a Konzervatív Párttal (PC) szövetkeztek, amely egy időben a legvehemensebb magyarellenes retorikát alkalmazta.

Ponta pártja azonban saját erőből is képes volt magyarfaló politikust kitermelni: Bogdan Diaconu jelenlegi parlamenti képviselő egy rövid PC-s kitérőtől eltekintve a szociáldemokraták színeiben politizál, ebbéli minőségében pedig az egyik legszélsőségesebb magyarellenes hangnemet használja.

Hasonlította már a náci horogkereszthez a magyar címert, terjesztett be a magyar pártok betiltását lehetővé tevő törvénytervezetet, most pedig többek között Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes nemkívánatos személlyé nyilvánítását szorgalmazza, miután az március 15-én Kézdivásárhelyen azt mondta: az autonómia jár a magyaroknak.

Mindezt büntetlenül tehette és teheti most is, annak ellenére, hogy közel két hete a PSD együtt kormányoz az RMDSZ-szel. Miközben Ponta a szélsőséges politikai alakulatok hiányával dicsekszik, az általa irányított párt egyik politikusa a PRM retorikájával teljesen megegyező stílusban nyilvánul meg a magyar ügyekben, és semmilyen szankcióval nem sújtják. A PSD tehát – hasonlóan az összes többi román párthoz – kettős játékot játszik. Miközben kifele igyekszik „európai” alakulatként mutatkozni, olyan politikusokat is futtat, akiknek a magyarellenesség a fő „szakterületük.” Így valóban nem nevezhetők szélsőséges pártnak, ugyanakkor odafigyelnek arra is, hogy a soviniszta szavazókat se veszítsék el. A Diaconu-jelenség eleven cáfolata annak, amit Ponta a Zsidó Világkongresszus tagjainak mondott. Romániában igenis él a politikai szélsőségesség. Sőt épp a legnagyobb kormánypárt az, amely az egyik legdurvábban magyarellenes politikust foglalkoztatja.