// 2025. október 23., csütörtök // Köztársaság kikiált., Gyöngyi

A csoportkör és hárommillió euró már biztos a CFR számára

// HIRDETÉS

A kérdés immár csak az, hogy a Bajnokok Ligája, az Európa Liga vagy a Konferencia-liga főtábláján játszik majd ősszel a kolozsvári focicsapat.

Kettős győzelemmel jutott túl a gibraltári Lincoln Red Impsen a Bajnokok Ligája selejtezőiben a Kolozsvári CFR, és ezzel biztossá vált, hogy decemberig versenyben lesz az európai kupákban.

Az Európai Konferencia-liga idei bevezetésével ugyanis a BL harmadik selejtezőkörébe jutott csapatok legrosszabb esetben is az új sorozat csoportkörébe kerülnek, amennyiben a selejtezők utolsó két fordulójában a BL-ből, majd az EL-ből is kiesnek. Az EKL főtáblája 2,93 millió eurós minimális pénzdíjat jelent – az EK főtáblája 3,63 milliót, a nagy álom, a BL viszont már 15 milliót jelentene, kiegészítve a selejtezőkben keresett összeggel.

A Lincoln Red Imps elleni visszavágó kevésbé volt nyögvenyelős a CFR számára, mint az idegenbeli mérkőzés, elsősorban a viszonylag gyorsan megszerzett vezetésnek köszönhetően: a védő Mike Cestor lőtte be közelről Sigurjonssón eléje fejelt labdáját.

Utána viszont kényelmes focira váltott a CFR, Marius Șumudică edzői cseréi azt tükrözték, hogy pihentetni is szeretné egyes alapembereit, a védelem pedig meglepően sok helyzetet engedett a lelkesen és bátran focizó gibraltáriaknak. Arlauskis azonban mind a hat kapujára menő labdát védte, miközben a második félidő elején Sigurjónsson 25 méterről bevágott egy szabadrúgást a jobb felső sarokba.

A harmadik selejtezőkörben a svájci bajnok Young Boys Bern lesz a CFR ellenfele, az első mérkőzést augusztus 3-án, kedden a fellegvári stadionban rendezik, a visszavágót pedig augusztus 10-én, Bernben. A két csapat tavaly ősszel már összecsapott az Európa Liga csoportkörében, Kolozsváron 1-1 lett az eredmény, Svájcban 2-1-re győzött a Young Boys.

Bajnokok Ligája, 2. selejtezőkör, visszavágó:

Kolozsvári CFR–Lincoln Red Imps 2-0 (Cestor 18., Sigurjónsson 58.)

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok
Főtér

Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok

Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?

Jelentős veszteség: sokkal többen hagyják el Romániát, mint ahányan hazaköltöznek külföldről
Krónika

Jelentős veszteség: sokkal többen hagyják el Romániát, mint ahányan hazaköltöznek külföldről

Drámai fordulat állt be az elmúlt két évben a külföldön élő románok hazatérésének trendjében, amely 2022-ig egyértelmű volt – közölte hétfőn a Profit.ro gazdasági portál.

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

NATO-hadgyakorlat kezdődik Romániában, erdélyi helyszínek is érintettek
Székelyhon

NATO-hadgyakorlat kezdődik Romániában, erdélyi helyszínek is érintettek

Több mint 5000 szövetséges katona és 1200 harci jármű részvételével megkezdődik hétfőn Romániában és Bulgáriában a NATO Dacian Fall 2025 (DAFA 25) fedőnevű hadgyakorlata – közölte a román hadsereg vezérkara.

Építkezési engedélyek nélkül készülhetnének lakó- és melléképületek – Parlamenti végszavazás előtt a törvénykönyv
Krónika

Építkezési engedélyek nélkül készülhetnének lakó- és melléképületek – Parlamenti végszavazás előtt a törvénykönyv

A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.

Románián át megy Putyin Budapestre? Megszólalt a román külügyminiszter
Székelyhon

Románián át megy Putyin Budapestre? Megszólalt a román külügyminiszter

Oroszország eddig nem kérte Romániától, hogy Vlagyimir Putyin budapesti csúcstalálkozóra utazásakor nyissa meg légterét az orosz elnök számára – jelentette ki hétfőn Brüsszelben a külügyminiszter.

// még több főtér.ro
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
2025. október 19., vasárnap