Mire aláírták az Apáca és Kaca közötti szakasz szerződését 22 jogvitát kellett megoldani.
Tavaly év végéig Románia mintegy 320 millió eurót bukott azon, hogy nem képes elgördíteni a jogi akadályokat a vasútfejlesztés útjából. Az Európai Bizottság vissza nem térítendő támogatásait az Európai Hálózatfinaszírozási Eszköz (Connecting Europe Facility, rövidítve CEF) programon keresztül biztosítja a Brassó és Segesvár közötti vasút három szakaszának kiépítésére, csakhogy
Erről Lucian Bode szállításügyi miniszter beszélt annak apropóján, hogy a kampány utolsó hetében időt szakítottak az Apáca és Kaca közötti alszakasz szerződésének aláírására. Ez az etap fontos része a Brassó–Segesvár-vonalnak, mely a 4-es számú páneurópai közlekedési folyosóhoz kapcsolódik.
Ha hihetünk a tárcavezetőnek, a szóban forgó szakasz kivitelezési szerződésének aláírásáig 22 jogi csatát kellett megvívni, a Predeal és a Brassó közötti rész pedig azért nem haladhatott, mert folyamatosan elhalasztották a versenytárgyalás kiírását. Ezek a jogi elakadások – amellett, hogy a fejlesztést akadályozzák – pénzvesztést is hoztak Románia számára, ugyanis a CEF-en keresztül lehívott pénz egy részét (1,1 milliárd euróból 320 milliót) vissza kellett téríteni miattuk.
A Brassó és Segesvár közötti vasútfejlesztést egyébként 2024-ig kellene befejezni, ami nem lehetetlen Bode szerint.
ehhez hozzáadódik az Apáca és Kaca közötti, mintegy 44 kilométeres szakasz. A Brassó és Segesvár közötti 128 kilométert három részre osztották, ha elkészül, akkor 160 km/óra sebességgel tud haladni a vonat a felújított pályán, 47 percre redukálva távolsági időt egy InterRégió vonat számára. Csak összehasonlításképpen: ugyanezt a távolságot jelenleg közel három óra teszi meg egy IR-vonat.
Romániának hiába van európai szinten az egyik legkiterjedtebb vasúthálózata (11 ezer kilométer), mind a karbantartást, mind a fejlesztést elhanyagolták az évek során. Az EU által biztosított összegekből sem halad a korszerűsítés, mivel óriási késések vannak a kivitelezésekkel. Mint láthatjuk Bode nyilatkozatából, még a már lehívott pénzt sem sikerül elkölteni.
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Románia állami nyugdíjrendszere a gyors népességöregedés, a tömeges munkaerő-elvándorlás, az informális foglalkoztatás és a növekvő költségvetési nyomás miatt veszélybe került – kongatták meg a vészharangot friss elemzésükben a BBTE elemzői.
Tudta, hogy Emil Boc kiválóan versel magyarul Petőfi Sándor, József Attila vagy éppen Kosztolányi Dezső modorában? Erre tessék! (Naná, hogy pamflet.)
Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.
Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.
Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.
Brâncuși-jegyzetek kerültek elő Hollandiában. Női utasokat tapogatott a helyi buszjáratokon egy brassói szatír.

Továbbá: Románia hivatalos jóváhagyást kapott a felülvizsgált PNRR-re. Az ANAF nagy bevetésre készül – 500 nagyvállalatot fog vizsgálni.

Továbbá: a Lukoil olajfinomítóját korlátozott ideig átveheti a román állam. 77 juhot lopott el három román állampolgár egy spanyolországi esztenáról.

További hírek: már a miniszterelnök-helyettest is feljelentették a bírák különnyugdíjuk védelmében, de az államfő nem fogja szentesíteni a büntetőeljárási kérelmet, Dani Mocanura pedig az ANAF is rászállt.

További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.

Jelentős változás az oktatásban – a középiskolák saját tanterveket hozhatnak létre. Több tucat szülő ellen indított vizsgálatot a DIICOT gyermekpornográfia gyanújával, egy WhatsApp-on küldött obszcén matrica miatt.

További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.

Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Jenei Imre. Alig hagyta el a börtönkaput, újra őrizetbe vettek egy férfit. Rendőrautóval ütközött egy spicces furgonos.