// 2024. október 5., szombat // Aurél
DNA

A bíróság szerint Vasile Blaga ártatlan

A DNA szerint viszont 700 ezer euró csúspénzt tett zsebre. Első fokon felmentették a vádak alól.

Első fokon felmentette a vádak alól a bukaresti törvényszék Vasile Blaga volt belügyminisztert és szenátusi elnököt, aki ellen befolyással való üzérkedés miatt emeltek vádat egy korrupciós ügyben. A törvényszék ugyanakkor feloldotta a Blaga vagyonára elrendelt zárlatot. Az ítélet nem jogerős, megfellebbezheti azt az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA).

A per utolsó, október 20-án tartott tárgyalásán Vasile Blaga ártatlannak vallotta magát, és kérte, hogy mentsék fel a vádak alól. A DNA ügyésze ezzel szemben börtönbüntetést kért, valamint 700 000 euró elkobzását. Vasile Blaga ellen 2016. november 29-én emelt vádat a DNA, befolyással való üzérkedés miatt.

A vádirat szerint Blaga 2011-ben és 2012-ben 700 000 eurót kapott egy cég képviselőjétől azért, hogy az akkor kormányon lévő Demokrata Liberális Párt (PDL) főtitkáraként közbenjárjon annak érdekében, hogy a szóban forgó cég megrendeléseket kapjon két állami vállalattól.

Az ügyészek szerint Blaga 500 000 eurót vett át Gheorghe Ştefan, Piatra Neamţ volt polgármestere és 200 000 eurót egy másik közvetítő révén. A pénzt pártcélokra fordították – áll még a vádiratban.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Modern szolgasorsban Székelyföldön
Főtér

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro