Eddig a nem túl magyarbarát városvezetés mindenestül kiszorította onnan.
Megegyezés született a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal és a Vásárhelyi Forgatag szervezői között arról, hogy a magyar kulturális napok egyes szabadtéri programjai a belvárosban lesznek - jelentették be kedden a szervezők.
Korábban a szervezők erre vonatkozó kérését a román vezetésű polgármesteri hivatal elutasította, így a Forgatag a város szélén levő Maros-parton zajlott. Az idén is ott lesz a fő helyszín, de a szervezők a marosvásárhelyi Kultúrpalota melletti utcát is használhatják bizonyos programokra.
A szervezők ezt a lépést a normalitás jeleként értékelik és úgy vélik, ezáltal az önkormányzat elismeri a rendezvény értékét, valamint azt, hogy a Kolozsvári Magyar Napokhoz hasonlóan a Vásárhelyi Forgatag is teret nyújthat a valós magyar-román párbeszédnek.
A Forgatagot szervező Marosvásárhelyért Egyesület vezetői remélik, hogy a mostani lépésnek a jövőben is lesz eredménye és a polgármesteri hivatal még hathatósabban támogatja majd a magyar kulturális napokat.
A 3. Vásárhelyi Forgatag augusztus 26. és 30. között zajlik. A kedden tartott sajtótájékoztatón Gáspár Botond, a gasztronómiai programfelelős elmondta, hogy a Forgatag díszvendége Baja város lesz, amelynek képviselői megismertetik a bajai halászlevet és a gyufatésztát. Ezen kívül lesz ízes és illatos könyvbemutató, virslievő-verseny, ökörsütés, vadhús ízelítő és csapatos főzőverseny.
Az idei Forgatagon először a szervezők kerekasztal-beszélgetéseket is terveznek a Maros-parti Borudvarban. Jakab Orsolya programfelelős elmondta, hogy egyebek mellett két marosvásárhelyi témájú beszélgetés lesz, az egyiken a helyi román-magyar kapcsolatok, a másikon a város gazdasági potenciálja kerül terítékre. Az etnikumok közötti viszonyt boncolgató beszélgetésen többek között Lucian Mîndruță közismert román televíziós szakember is részt vesz.
Lesznek különböző témakörű városnéző séták, az idei Forgatagon először úgynevezett Bernády-sétát is szerveznek, amely a város egykori, 20. század eleji polgármesterének, Bernády Györgynek az életét követi nyomon.
A Forgatagon egyebek mellett koncertek lesznek, megszervezik a marosvásárhelyiek világtalálkozóját, valamint az erdélyi legényes és verbunkversenyt.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Több mint ötezer lejes pénzbírságot róttak ki a marosvásárhelyi helyi rendőrök, miután két fiatalt sörözésen kaptak. Az őket kiszolgáló pincér járt rosszabbul.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.

Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.
Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.
Semmi új a nap alatt: minden drágulni fog. Továbbá: Nicușor Dan Georgia Melonival kürtölte össze az uniós tagállamokat a kohéziós politika megvédése érdekében.