// 2024. október 1., kedd // Malvin
Partium

18 középkori református templom újult meg a Felső-Tisza mentén

Partiumi templomokat is bekapcsoltak az EU-s finanszírozással kialakított Középkori Templomok Útjába, mely elsősorban a vallási turizmus felélénkítésére irányul, de kihatással lehet az érintett települések faluturizmusára is.

A középkori templomok felújítási programjának harmadik ütemében 18 templom műemléki helyreállítása fejeződött be Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében és a Partiumban – közölték a projektzáró konferencián kedden, a debreceni Református Nagytemplomban. A csaknem 1,5 millió eurós fejlesztés

az Európai Unió 90 százalékos támogatásával valósult meg a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében.

Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke emlékezetett arra: a középkori templomok útja mint tematikus útvonal 2009-ben indult el azzal a céllal, hogy a Kárpát-medencében egyedülálló vallási és kulturális örökséggel ismertesse meg az érdeklődőket. A teljes programban szereplő 65 templom és a közülük nem régen megújult 18 templom olyan összképet alkot a református örökségről és a térségek történetéről, amely igazi kincs –tette hozzá. A püspök szerint az az örökség, amelyet ezek a templomok őriznek, a külföldieket is vonzza. Azt szeretnék, hogy

a templom-utat járva az érdeklődők járják végig a reformáció útját, felfedezve azt, hogy Európa határán milyen kincsek vannak.

A konferencián elmondták: a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007–2013 támogatásával, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat és a Szatmár Megyei Tanács partnerségében indult el a Középkori templomok útja program. A fejlesztés célja az volt, hogy a kiemelkedő örökségturisztikai és művészettörténeti értéket jelentő középkori templomokat összekötve egy közös tematikus úttá fejlesztve jöjjön létre egy közös turisztikai útvonal a magyar-román határtérségben. A jövőben a történelmi Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, a Felvidék, Kalotaszeg, a Mezőség és a Szilágyság területére is szeretnék kiterjeszteni a templom-út a programot.  

Az alábbi linken olvashatnak bővebben a templomok útjáról, annak útvonaláról, ugyanakkor lehet követni a kezdeményezés alakulását a Facebookon is. 

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro