// 2026. szeptember 26., szombat // Jusztina
vegyesen

18 éves diáklányt gyilkoltak meg Bihar megyében, a tettest időközben elfogták – hírmix

// HIRDETÉS

További híreink: végre közzétettek egy átfogó jelentést a pénznyelő közigazgatásról, a PSD pedig bejelentette, hogy visszacsinálná a koalíciót, amit ő maga vert szét…

Végre közzétettek egy átfogó jelentést a pénznyelő közigazgatásról, és elég rémes

Az ügyvivő Bolojan-kormány pénteken átfogó jelentést tett közzé a közigazgatás hatékonyságáról. Ebből kiderül, hogy Romániában nem kevesebb, mint 1,2 millió állami alkalmazott dolgozik csaknem 14 ezer állami intézményben, ami a teljes lakossághoz (mintegy 19 millió) viszonyítva meglehetősen soknak tűnik. 2024-ben az állami költségvetésből több mint 164 milliárd lejt költöttünk el erre a sok közalkalmazottra.

Ez az összeg a GDP csaknem 10 százalékát jelenti.

// HIRDETÉS

A jelentés arra is kitér, hogy több mint 100 ezer közalkalmazott kap két állami intézménytől is fizetést.

Az állam tulajdonában 1735 vállalat van, amelyből 314 inaktív, azaz csőd, fizetésképtelenség, megszűnés állapotában van.

Különben ez az első átfogó jelentés, amit a közigazgatással kapcsolatban nyilvánosságra hoztak.

„Úgy véljük, hogy ezen információk közzététele a polgárok iránti kötelezettségünk, függetlenül bármilyen politikai konstellációtól. A közigazgatás rendszeresen valódi átláthatóság nélkül működött, a közpénzeket az adófizetők szeme elől elzárva kezelték, a közigazgatási apparátus méretére és költségeire vonatkozó alapvető adatok pedig szétszóródtak az intézmények között, a nyilvánosság számára hozzáférhető átfogó kép nélkül. Ez a jelentés az állami tevékenység átláthatóságára irányuló elkötelezettség konkrét megvalósulása: egy hivatalos adatokon alapuló, átfogó áttekintés, amelyet minden polgár számára elérhetővé tesznek”

– olvasható a dokumentumban.

18 éves diáklányt gyilkoltak meg Bihar megyében, nagy erőkkel keresik az elkövetőt
Frissítés: 18 óra után nem sokkal elkapták a rendőrök a gyilkosság gyanúsítottját, a 39 éves Bóné József Zsoltot. A férfi a tett helyszínétől nem messze került elő. A férfi egy repcetáblában bujkált, ruhája több helyen véres volt. A férfit először a belügyminisztérium helikopteréből, hőkamera segítségével vették észre. A férfi a helyszínen beismerte a rendőröknek, hogy egy bicskával többször nyakon szúrta 18 éves áldozatát.

Egy 18 éves diáklányt gyilkoltak meg pénteken a Bihar megyei Paptamásihoz tartozó Pelbárthida település határában egy farmon. Az áldozat a borsi Tamási Áron Mezőgazdasági és Ipari Szakképző Líceum tanulója volt, és két éve végzett szakmai gyakorlatot a szülőfalujában az említett farmon. A feltételezett elkövető magyar nemzetiségű, és ugyanazon a farmon dolgozott pásztorként.

A rendőrség nagy erőkkel keresi a férfit, aki különben visszaeső bűnöző: tavaly szabadult nyolc hónappal korábban az emberölésért és rablásért kirótt 14 éves börtönbüntetéséből.

A diáklány holttestét a farm közelében, egy gazos területen fedezték fel, a nyakán szenvedett súlyos sérüléseket, a helyszínre kiszállt mentőegységnek már nem sikerült megmentenie az életét.

Az elkövető ellen valóságos hajtóvadászat zajlik, a Bihar megyei rendőrség nagy erőkkel keresi a férfit, drónokat, keresőkutyákat és helikoptert is bevetnek.

Pénteken délután a Bihar megyei rendőr-főkapitányság közölte, hogy a feltételezett elkövető a 39 éves Bóné József Zsolt. Arra kérik a lakosságot, ha információval rendelkeznek az emberölés gyanúsítottjáról azonnal értesítsék a hatóságokat az 112-es sürgősségi hívószámon.

A PSD nagyon hevesen rázogatja a pofonfát

Van bőr a szocdemek képén: miután szétrobbantották a kormánykoalíciót, majd a széljobb AUR-ral szövetkezve meg is buktatták a maradék csonka kormányt, most azzal álltak elő, hogy szeretnék újra létrehozni ugyanazt a kormánykoalíciót, csak éppen Ilie Bolojan helyett egy másik kormányfő vezetésével.

Erről Ionuț Pucheanu, a PSD első alelnöke beszélt, jelezve, hogy várják, hogy a PNL visszatérjen a tárgyalóasztalhoz.

Ezzel csak az a gond, hogy a PNL belső határozatot fogadott el arról, hogy nem lépnek többé koalícióra a szocdemekkel.

A PSD azonban magabiztosan játssza ki a lapjait. Pucheanu elmondta: tisztában vannak vele, hogy a pártjuk nélkül nehéz lesz egy működőképes kormányt kialakítani, főleg ha az AUR-t távol akarják tartani a kormányzástól. Kisebbségi kabinetben azonban a PSD nem akar részt venni, mert az „politikai öngyilkosság” lenne számukra.

Ionuț Pucheanu azt is elmondta, hogy a jelenlegi politikai válkság körülbelül két hét múlva fog véget érni, mégpedig egy kormányzati többség kialakításával, amelyben a PSD is részt vesz.

Hogy ezt honnan veszi, azt már csak ő tudja, de tény, hogy akármilyen tenyérbemászó is ez a rámenős taktika, a többi nyugatpárti alakulatnak alighanem félre kell tennie a büszkeségét, és bele kell egyeznie a PSD feltételeibe, amennyiben valóban működőképes kormányt akarnak az AUR bevonása nélkül…

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

 

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség
Székelyhon

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség

Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Legtöbb településen drágább lesz a hulladékszállítási díj
Székelyhon

Legtöbb településen drágább lesz a hulladékszállítási díj

Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

 

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS