… leégett a Retyezát-hegység egyik ikonikus menedékháza… és a hírek szerint medve ölt meg egy asszonyt Beszterce-Naszód megyében.
A Bihar megyei diáklánygyilkosság után újabb súlyos eset történt Nagy-Erdélyben. Május nyolcadikán egy férfi riasztotta a rendőrséget mondván, hogy leányát támadás érte a nyílt utcán. A rendőrök a helysínre siettek és a következő történet állt össze a beszámolók alapján: a gyanúsítottnak régebbi nézetkülönbsége volt a kislány édesapjával egy telek ügyében. Per is zajlott az ügyben, amelyet az áldozat édesapja megnyert. Akkor a gyanúsított megfenyegette az apát, hogy majd ellátja a baját. Ezek után került sor a pénteki incidensre, amikor is a gyanúsított rátámadt az utcán a haragosa 12 éves leányára és egy csavarhúzóval tüdőn szúrta. Ezt követően az apát is ütlegelni kezdte, majd eliszkolt.
A rendőrség keresni kezdte a gyanúsítottat, a mentők pedig sürgősen bevitték a kórházba a kislányt, aki azonnali műtétre szorult.
A támadót még aznap elfogták, a bíróság pedig elrendelte a 24 órás letartóztatást, illetve a gyilkossági kísérleet vádja alapján lefolytatandó vizsgálatot. Az áldozat édesapját műteni nem kellett, viszont sérülései nyolc napon túl gyógyulnak.
Szánalmas ez, na! Gyermekre támadni…
Az ügyeletes szerkesztő jól emlékszik arra, amikor a múlt század nyolcvanas éveiben többedmagával megpihent a Gențiana (Encián, esetleg Tárnics) nevű menedékháznál, a Bucura-tó fele menet, a Retyezát-hegységben.
Akkoriban az eredetileg 1963-ban, fából épített ház tényleg menedékhely volt: be lehetett húzódni éjszakára, netán a viharosra forduló időjárás elől.
A kommunista diktatúra bukását követően a nagy szabadságban sorsára hagyták az épületet a priváttá vedlő tulajdonosok, majd 1998-ban megvásárolta egy túraegyesület. Azóta apránként szépül, épül, 2021-ben újították fel utoljára. Ekkor már priccseken lehetett aludni, volt menedékházas, teát is felszolgáltak, fizetni lehetett az alvóhelyért, nem is sokat, tekintettel a minimális kényelemre. Szóval az ikonikus hely igazi hegyi menedékház volt, semmi flanc.
Nos, szombaton érkezett a szomorú hír, hogy a péntekről szombatra virradó éjszakán a menedékház kigyulladt és teljesen leégett. Ezen nincs mit csodálkozni: aki járt arra, tudja, hogy ott elég nehéz nagy tüzet oltani.
A tűzoltókat riasztották ugyan, de három órába került, amíg gyalog a helyszínre érkeztek. Öröm az ürömben, hogy sikerült megakadályozni a tűz tovaterjedését a környező növényzetre. További örömre ad okot, hogy a tűzvész idején senki sem tartózkodott a menedékházban.
A vizsgálatok alapján a tűzeset legvalószínűbb oka egy kisepretlen kémény.
Telcs nagyjából 5500 lelket számláló község Beszterce-Naszód megyében. A névadón kívül még három falu tartozik hozzá: Bánffytelep (Fiad), Bükkös (Bichigiu) és Telcișor (régebben Telcs része, 1956-ban vált külön). A községtől észak-nyugatra ott magasodik a Cibles (Széples)-hegység, észak-keletre pedig a Radnai-havasok.
A helyi rendőrség beszámolója szerint az egyik bükkösi lakos, egy állattenyésztéssel foglalkozó asszony csütörtök óta nem reagált a telefonhívásokra. Erre az egyik falubeli kapta magát, felpattant a quadjára és az asszony keresésére indult. Meg is találta, holtan. Az egyik tehenét szintén.
A jelek arra utalnak, hogy az 53 éves nőt vadállat, feltehetően medve támadta és ölte meg.
A vizsgálat jelenleg is folyik.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.
Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.
Nicușor Dan államfő pénteken visszaküldte a parlamentnek újratárgyalásra a 2026-ban 859 barnamedve megelőző célú kilövését lehetővé tevő törvényt.
Sok román állampolgár még mindig az 1997-es mintára kiállított személyi igazolványt használja, azonban ezt fokozatosan kivonják a forgalomból, amint az új elektronikus és egyszerű személyi igazolványok országszerte elérhetővé válnak.
Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.
Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.
További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.
További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.
… egy polgármester bemutat a fogyasztás csökkentésére felszólító ideiglenes miniszterelnöknek és égeti a villanyt… és nem tudtuk, mi hiányzott: Victor Ponta új pártot alapít!
… egy polgármester bemutat a fogyasztás csökkentésére felszólító ideiglenes miniszterelnöknek és égeti a villanyt… és nem tudtuk, mi hiányzott: Victor Ponta új pártot alapít!
Önkéntes villamosenergia-fogyasztáscsökkentést kért a kormány a nagyvállalatoktól. Hivatali visszaéléssel vádolja a DNA Ráduly István Kovászna megyei prefektust.
Önkéntes villamosenergia-fogyasztáscsökkentést kért a kormány a nagyvállalatoktól. Hivatali visszaéléssel vádolja a DNA Ráduly István Kovászna megyei prefektust.
További híreink: sziklát akart a Dunába robbantani a hadsereg, egyelőre sikertelenül, az illetékes szerint pedig semmiféle korlátozás nem lesz a lakossági áramfogyasztásban.
További híreink: sziklát akart a Dunába robbantani a hadsereg, egyelőre sikertelenül, az illetékes szerint pedig semmiféle korlátozás nem lesz a lakossági áramfogyasztásban.
Százszázalékos kamatra adott kölcsönt a letartóztatott uzsorás. Akár 40 fok is várható vasárnap a nyugati országrészben.
Százszázalékos kamatra adott kölcsönt a letartóztatott uzsorás. Akár 40 fok is várható vasárnap a nyugati országrészben.
A Sanitas pedig pénteken felfüggesztette az általános sztrájkot az egészségügyben, de bármikor újrakezdhetik.