// 2026. július 22., szerda // Magdolna

102 adót töröltek, a harangadót nem

// HIRDETÉS

Szól a harang. De csak, ha fizetsz.

A helyzet az, hogy február elsejétől valóban kevesebb adót meg illetéket kell fizetnünk, hála vezérünknek és kormányunknak. Viszont, ahogy a jónép mondani szokta, jut is, marad is. A négy évvel ezelőtt bevezetett harangadó például a szatmáriak nyakán maradt.

Hogy micsoda, kérdezheti akárki egyszeri polgár. Bizony, a harangadó. Azoknak a szatmáriaknak, akik valamelyik hozzátartozójuk temetését harangzúgással szeretnék nyomatékosítani, 21 pengő lejt kell fizetniük.

A szatmári városi tanács négy évvel ezelőtt vezette be a harangadót, és ezen a héten a helyi tanácsosok megerősítették a korábbi döntést. A szatmáriak szerint a döntés abszurdum, az összeg pedig horribilis.

A szatmári polgármesteri hivatal illetékesei azzal takaróznak, hogy ők nem tettek egyebet, mint hogy hivatalossá tették az egyház által kivetett illetéket. Hozzátették azt is, hogy a szolgáltatás nem kötelező, tehát ha valaki nem akar harangoztatni, nem kell kifizetnie a harangadót.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal
Székelyhon

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal

A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván
Székelyhon

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván

Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.