// 2026. november 3., kedd // Győző

A Téridő Plakett, az erdélyi értékekkel együtt, elkészült, és útban van az űrszonda felé

// HIRDETÉS

Az indulás viszont csúszik kicsit.

Nem telhet el úgy az év, hogy ne számolnánk be az idei legfantasztikusabb (értsd: a sci-fi határait súroló) Főtér-projekt aktuális állapotáról.

Olvasóink bizonyára emlékeznek rá, hogy 2020 elején nagyszabású kampányt indítottunk, Vigyük Erdélyt a Holdra! címmel. Ennek lényege az volt, hogy a Főtér olvasói választhatták ki azokat az erdélyi értékeket (személyiségeket, intézményeket, történelmi és kulturális örökségünk fontos elemeit), amelyeket egy időkapszulába zárva, egy amerikai űrszonda fedélzetén elküldhetünk a Holdra.

Partnerünk a projektben a Puli Space Technologies nevű magyarországi űrkutatási cég, amely a maga során szintén egy nagyobb, Az emberiség emlékezete (Memory of Mankind) címet viselő kezdeményezés részeként készíttette el, részben közösségi finanszírozásból, azt a bizonyos Téridő Plakettet, amelyre a magyarság több csúcsteljesítménye is felkerült – az Aranycsapattól Weöres Sándor életművén át Erdély, a Partium és Bánság értéktáráig.

Maga az időkapszula, vagyis a Téridő Plakett tulajdonképpen egy kerámiatábla, amelynek eredeti példányát a hallstatti sóbányában helyezik el, alumíniumból készült másolatát pedig az amerikai Astrobotic cég Holdra induló, Peregrine nevű űrszondájának fedélzetén.

Az olvasói szavazatok eredményeként végül huszonhárom erdélyi kötődésű elem került az időkapszulára: a lista élén Bartók Béla, Erőss Zsolt és a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport végzett. A listán szereplő értékekről rövid ismertető szövegeket, ún. holdjegyzeteket készítettünk.

A VIGYÜK ERDÉLYT A HOLDRA! KAMPÁNYRÓL ITT, A SZAVAZÁS EREDMÉNYÉRŐL ITT TÁJÉKOZÓDHAT. A HOLDJEGYZETEKET PEDIG EZEN A LINKEN OLVASHATJA EL.

És hogy milyen is ez a bizonyos kerámiatábla? Mutatjuk, így nézett ki a tesztelési fázisban:

Nos, örömmel jelentjük: azóta a Téridő Plakett elkészült, és hamarosan elfoglalja helyét a fentebb említett szállítóeszköz fedélzetén, Pittsburghben.

A plakett másolatát az érdeklődők megtekinthették – és december 31-ig továbbra is megtekinthetik – a budapesti Magyar Természettudományi Múzeumban, A Hold felfedezése című kiállításon – címlapképünk is ott készült.

Pacher Tibor (balra) a Téridő Plakett másolatával és a Puli roverrel a Természettudományi Múzeum kiállításán - fotó: Szabados Tamás/MTM

A tervek szerint a Peregrine-nek az idei év végéig el kellett volna indulnia égi kísérőnkre, de a legújabb hírek szerint a startot elhalasztották jövőre.

Pacher Tibor, a Puli Space vezetője (a vele készített tavaly őszi INTERJÚNK nyomán kezdődött az együttműködésünk) szerint a csúszásban semmi meglepő nincs, ilyen volumenű űrkutatási küldetéseknél ez gyakran előfordul.

„A csúszást két tényező okozhatja. Egyrészt a fuvaros, amely megépíti a leszállóegységet – esetünkben az Astrobotic –, késik a végleges összeszereléssel. Másrészt ők leszerződnek egy rakétaindító céggel, akik vállalják, hogy elviszik a leszállóegységet a rá pakolt holmival. Az Astrobotic a United Launch Alliance-szal kötött szerződést, ez egy nagyon komoly cég, ők indítják az Atlas rakétákat, sok Pentagon-megbízásuk is van, hadi jellegű küldetések. Az ULA a Vulcan Centaur nevű rakétájának egy továbbfejlesztett változatát készül indítani, az egyik hajtómű szállítása pedig késett. Ráadásként ott volt a koronavírus-járvány, a korlátozások, védőintézkedések miatt a beszállítói lánc elkezdett akadozni, lelassult a gyártási folyamat. Nincs ebben semmi varázslat, egy féléves, egyéves csúszás mindig benne van a pakliban”

– mondta a Főtérnek Pacher, aki az űrszonda várható indulásának időpontját nagyjából jövő év kora nyarára teszi.

Ígérjük, arról is beszámolunk majd.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok
Krónika

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok

Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek
Székelyhon

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek

Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.

// még több főtér.ro