// 2026. július 21., kedd // Dániel, Daniella

Mioritikus mezőgazdasági miniszterünk ismét rávetette magát kedvenc állatára

// HIRDETÉS

Nehogy elfelejtsük, mennyire fontos nemzeti állat a juh.

Emlékeznek még, mennyire imádja Petre Daea román mezőgazdasági miniszter a juhot? Beszélt már arról, hogy ahány juh, annyi paplan, nevezte már a kérődzőt élő szobornak, de lelkesen buzdította a népet arra is, hogy egyen több juhot.

Nos, egy minapi interjúban kijelentette – mégpedig annak kapcsán, hogy sokan kinevették juhfétise miatt – hogy halálig kiáll a szelíd emlős mellett.

„Elővettek azok, akik irányítanak engem, akik nyilvántartják a média-megjelenéseimet. Én egy kiegyensúlyozott ember vagyok, aki a földből jött és tudom, hogy kell viselkednem abban a közegben, amelyből származom. Ura vagyok saját magamnak, és tudom, mit csinálok. Egyetlen elhibázott szót sem ejtek ki a számon. Nem jókedvemben teszem, és nem is pillanatnyi érzelmek vezérelnek. (…) Romániának van egy rendkívüli forrása, amelyet sajnos sokan nem vettek észre, és sajnos nem beszéltek róla. 4,8 millió rétnyi forrásról beszélünk.”

Elnézést kérünk, kedves Olvasók, de igyekszünk híven fordítani a miniszter úr időnként látnoki homályba burkolózó szavait.

És folytatjuk: „Ez a terület (a 4,8 milliónyi rét – a szerk.), ezt a területet csak szarvasmarhák és juhfélék használhatják, amelyek addig másznak felfele, amíg a fejük beleütközik az égbe. (…) Halálomig kiállok e faj mellett, mert e faj egyre keresettebb.”

Lehet, hogy ha juhok lennénk, még autonómiát is kapnánk?

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében
Krónika

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében

Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Holtan találtak egy nőt csíkszeredai lakásában
Székelyhon

Holtan találtak egy nőt csíkszeredai lakásában

Egy 46 éves nő holttestére bukkantak péntek este a csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyedben található lakásán.

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Ötéves kislány halt meg a dél-erdélyi autópályán történt balesetben – frissítve
Székelyhon

Ötéves kislány halt meg a dél-erdélyi autópályán történt balesetben – frissítve

Egy ötéves kislány meghalt, édesanyja és egyéves öccse pedig megsérült szombaton az A1-es autópályán, Kereszténysziget (Cristian) közelében, miután felborult az őket szállító személygépkocsi.

// még több főtér.ro