Nos, minden látszat ellenére nem a pingvineknek magyarázza a házasság fogalmát.
Óriási megtiszteltetés érte a minap a hatodik földrészt. Az Orosz Ortodox Egyház történetében először fordult elő ugyanis, hogy annak feje rátette szentséges lábát az Antarktisz földjére. Kirill pátriárka ráadásul rögtön azután szánta rá magát a jeges premierre, hogy Kubában találkozott Ferenc pápával, ami szintén messzehangzó találka volt, tekintettel arra, hogy a nagy egyházszakadás óta (vagyis majd’ 1000 éve) nem parolázott egymással katolikus és ortodox egyházfő.
A pátriárka megszokott fekete talárját hordta, és ha nem viselt volna fölötte vöröses védőmellényt, szakasztott úgy nézett volna ki, mint egy koros pingvin. Kirill barátságosan elbeszélgetett az antarktiszi orosz kutatóállomás tudósaival, aztán levezényelt egy misét a György király-szigeti Szentháromság templomban, amely mellesleg a jeges kontinens egyetlen állandó istenháza.
A szeretetteljes pátriárkai látogatás után a mérések nem jelezték az antarktiszi jégtakaró jelentős olvadását. És a pingvinek sem tanultak meg oroszul.
Valaki azért kritizál valaki mást, mert az rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. A kritika után pedig, mint aki jól végezte dolgát, ő is rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. Ráadásul Erdélyben, ahol ilyesmi nemigen szokott történni.
Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.
A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.
Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
Dan Tanasă ismét idegengyűlölő felhívást tett közzé. Ám mielőtt bólogatna, jusson eszébe, hogy számára Ön is idegen.
Hatvanöt éves férfi holttestét találták meg Csobotfalva közelében augusztus 21-én délután. A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint bika támadhatta meg az áldozatot, aki ennek következtében életét vesztette.
A fizetési időszak kezdetén a teljes összeg 30 százaléka vehető fel egy összegben a II. pillérben összegyűlt magánnyugdíjnak – döntötte el a román kormány csütörtöki ülésén.
A helyi ingatlanadók 60–70 százalékos emelését tervezi a kormány – jelentette ki szerdán Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes a Digi 24-nek. Az intézkedés a második adóreformcsomag része lesz.